Sátán, sarlatán

Keszthelyen szállt ezúttal vonatra Szindbád, hogy lehúzván a portól, koromtól megvakult ablakot -tehette könnyen, hisz Boldogasszony havának 14.napján (boldog ilyenkor Bódog neve napjára kelvén) tavaszi erővel ragyogott a Nap,- végignézte búsongva ama jeles, kies Balaton parti promenádokat, ahol két napja megholt öreg kutyájával nagy csavargásokban voltak még a nyáron is.
Mire sírba tette holtában is erős, nagy, hű barátját, levelet kapott, e levéltől - fekete, gyászos telegramra volt gyönyörű, gyors válasz- megváltását várta, Liáné soraitól több könnye hullt, mint kezei közt elaludt jó kutyája felett:
"Gyertyát gyújtottam Kasztorért. Szép és teljes élete volt magával. Ember sem kívánhat szebbet."
Három gyönyörű, kecses mondat, arany, tömjén és mirha így Karácsony, sőt Vízkereszt múltán. Manna az Élet folytatásához.
Elfogyván Vonyarc, Györök, majd átszállást követve Badacsony, Szindbád felhúzta a nyegle ablakot, ringató álmodozásba fonta a lomha három órát, míg Liáné palotájához nem érkezett.
Istennő lábai előtt fekve a nagy perzsaszőnyegen semmi mást nem érzett -pedig reszketett lelke nagyon, hogy megérkezvén panasz és sírás fojtja keserű bánata holt tengerébe lüktető vágyait, álomemésztő reményeit,- semmi mást nem érzett az ezúttal ingerlő papucsba bújtatott lábacskák előtt, mint Úrnője mágikus auráját, hatalmának láthatatlan selyem kötelékeit nyugtalan testén, szárnyalni született gondolatain, áhítatot érzett, mint Úrvacsorakor a hívek, nyelvük hegyén kenyér és bor áldomásával.
- Élveztem hat napja az inkvizíciót!- tudta jól Liáné, miként tarthatja palotáján kívül a szolgájára csimpaszkodó gyászos ördögöket,- Ma újabb eszközökkel vallatom meg arról, szolgált-e már sátáni szerzetet és miként?
Most a férfiúi vágyak nem sorakoztak bevált kínzóeszközei közt, Liáné egyszerű ruhában volt tehát, mint valamely nagy bizodalmú, ősi hit gyönyörű papnője.
Remegve vetkőzött az indiai paraván túlfelén Szindbád, hiszen valóban szolgált sátáni öreg boszorkányt, de ezt eltemette titkos élete legmélyebb vermébe és behintette a feledés klórmeszével, hogy az erjedés bűze ne penetráljon onnan felfelé.
- Most nem kínpadon, kereszten teszed meg eretnek vallomásod,- rendelkezett a szigorú papnő, felkötözve foglyát a vérvörös mahagóniból ácsolt, gőgösen terpeszkedő faszerkezetre.
Liáné nagy kegyetlenségben s nagy gyönyörűséggel uszította korbácsa kilenc kígyóként tekergő szíjait, nem csoda hát, hogy Szindbád a kereszten rázkódva gyorsan vallomásba kezdett:
- Ó, jaj, beismerem hát, csak könyörüljön...
- Ki volt az a sátán szülötte, aki szolgálatába fogta, botor eretnekem?
Hét soros tüskés kerék pokoli kínjait érezte most a vonagló bűnös, aminek lassú görgetése korbácstól felszántott hátán oly fájdalmat keltett, mint az eleven nyúzás:
- Hetvenhét éves öreg boszorkány, a Sátán maga női alakban, kinek fertályórányi, talmi ragyogásért odaszórtam lábai elé könnyelmű lelkem néhány morzsácskáját, de megszenvedtem szabadulásomig nagyon...
- Most is szenvedni fogsz, mert eretnek bűnöd méltó büntetésemért kiált!
Forró viasz patakzott ekkor hatalmas, vörös gyertyáról a korbácstól-keréktől felszántott hát véres barázdáiba, lehunyta könnyes szemeit Szindbád, hiszen háta mögött serénykedő kínzónőjét amúgy sem láthatta és az effajta tortúrákban, hol az imádott nő látványától megfosztva kell szenvednie, sóvárgó vágyai ostorozását is viselnie kell.
Megelégelvén a büntetést, eloldozta foglyát a gyönyörűséges inkvizítornő, hagyta, hogy lábai elé omolván pihenjen kevéskét a vallomása malomkövei közt porrá őrlődött férfi. Liáné leguggolt áldozatához, mint a pogányoktól megsebzetteket gyógyító jótét apáca, szelíden végigjártatta áldott ujjait a mezítelen, reszkető testen; nagy fahasáb után is csak marék hamu marad a kandalló méhében.
Hátára fordult Szindbád, ropogott a parkettán a bőrére dermedt viasz.
- Mivel szolgálta ezt a vén boszorkát kedvenc rabszolgám?- Liáné letérdelt mellé, kezeit annak mellkasára téve arcához hajolt, de káprázatos hajzuhatagát összefogta, így annak bódító, selymes simogatását, varázskert illatát nem érezhette most Szindbád, de talán kibontva sem érezte volna, mert a világszép szürkészöld szemek bűvölő tekintete minden érzékét kalodába zárta:
- Orvosként számtalan baját kezeltette vélem, talán húsz évessé kellett volna visszapraktizálnom, akkori képeit látván mutatós nőszemély lehetett, serdülő legénykék, fiatal urak, öreg bolondok szívének dacos megtaposója.
- Eretnek lélek nem lehet orvos!- Liáné egész közel hajolt, mintha csókot szánna a szikkadt ajkakra, ó, a csók, a Domina csókja, Szindbád vezérlő csillaga szerelme kálváriáján, de oly messzire vélte e csillagot, hová a legjobb obszervatóriumból sem lehet ellátnia senkinek.
- Gyógyító csak felszentelt papnők áldásával felkent, bennünk hívő lélek lehet, a te neved, szolgácskám: sarlatán!- feltérdelt Liáné e profán összeborulásból:
- A gyógyítás és kínzás rokon tudomány, hogyan kell egy rejtelmes idegpályán fájdalmat szüntetni szenvedő betegnél s hogyan lehet pokoli kínokat gerjeszteni ugyanott titkokat s bűnöket feltáró vértelen vallatásban.
Liáné imádott ujjait érezte jobb könyökén Szindbád, majd egy hirtelen nyomástól karján futótűz száguldott végig, ujjai rettenetes görcsbe merevedtek, ha telt idomú, kerek tomporú korsó lett volna kezében, amiből gyöngyöző homlokú sert szokott fogyasztani nagy nyárban, tapolcai serfőzde árnyékos teraszán, ez a vastag falú korsó gránátként robbant volna szét görcsbe nyomorodott kezében.
- Látod, sarlatán, fogalmad sem támadt, mi történik veled, kivégezni való eretnek sarlatán!
- Jaj, kegyetlen papnő, dehogynem!- sikított e hatalmas férfi, mint mikor esetlen kisded forró kályhára tenyerel,- az ideg neve: nervusz ulnárisz, ha ilyen könyörtelen nyomás alá kerül, jéggé zsibbadnak az ujjak, a mély tenyéri izmok pedig féktelen görcsben sanyarognak...
Mire idáig ért, Liáné ujjai újabb pontokat találtak teste láthatatlan térképein, a villanyos hálózat rejtelmes kulcspontjaiban, a gyengéd simogatásban imádott s csókkal, mézes szopogatással becézett ujjak magyarázhatatlan kínok varázspálcáivá lettek.
- Megkegyelmezek,- mondta végül a kisiklott idő vonatát helyes vágányra segítve Liáné, látva sarlatánná alázott orvos rabszolgája mérhetetlen szenvedéseit.

Már sajgó testére hideg zuhany gyógyító záporát eresztve s majd felöltözve, Szindbád százezer szerelmes szóból szerkesztett, szapora imával imádott Istennője elé térdepelt:
- Köszönöm levelét, Úrnő, életemet mentette meg vele, pedig bő kedvem volt nagy bánatomban hűségben megholt vén ebemet követni szomorú eltávozásában.
Liáné megölelte térdeplő szolgáját áldó nyugalomban:
- Kutyája már az ő mennyországukban tekereg szabadon. Engedje el magától, hogy mindketten boldogok lehessenek!
- Nincs nagyobb boldogság nekem, mint hogy rabszolgájává fogadott,- magához húzta Szindbád erős ölelésben, szólni nem bírt, így magában mondogatta:
- Liáné azt jelenti: Élet.Élet.ÉLET.