Az idegen_3

Vajon mennyit bír el a lélek? Ezen gondolkodott a dugóban ülve a hátsó ülésen az idegennel. Kikezdhetetlen, mint egy rugalmas anyag, ami egy idő után mindenhez alkalmazkodik? Tényleg minden csak megszokás kérdése, legyen az jó vagy rossz? És ha tényleg mindent elbír, az hogyan befolyásolja a minőségét? Ha túl sok gonoszságot él át, akkor kiüresedve menetel tovább, míg ha túl sok boldogságot, akkor a zen állapotába kerül? Az idegen lelke vajon melyik irányba tart? A Férfin semmilyen érzelem nem látszódott, igazi pókerarc, lehajtott fejjel, látszólag sorsát elfogadva ült nyugodtan.

A doki azt kérte, hogy a hátán lévő sebeket ne hanyagolják el és az immunrendszerét is meg kell erősíteni, ezért felírt mindenféle csodaszert. Amikor átadta a Nőnek az instrukciókkal együtt, még hozzátette: „Örülök, hogy visszatértél, Úrnő.” A Nő szeme szikrákat szórt, de nem szólt semmit. Visszatérni? Az lehetetlen. Ráadásul fél év múlva el kell engednie. A legbölcsebb, ha arra koncentrál, hogy ezt a Férfit visszavezesse a realitásba, ügyelve arra, hogy ne kedvelje meg túlságosan.

- Éhes? – kérdezte a Nő hosszú percek után, válasz azonban nem érkezett.

- Megtenné kérem, hogy válaszol? Az első szabály, hogy beszélgetnie kell velem.

- Igenis, Úrnőm. Éhes vagyok.

- Kérem, ne szólítson így. Ön még nem tudja, de elveszítettem e rang használatának jogát pár évvel ezelőtt. Képes lenne a keresztnevemen szólítani?

- Nem, Hölgyem.

- Rendben, a Hölgyemmel megbékélek. Én hogyan szólíthatom?

- Ezt Ön dönti el, a nevem szerepel a szerződésben.

- Akkor barátkozzon meg az Urammal. Készítek valami ebédet.

A Férfi most először nézett fel és egy félmosoly jelent meg az arcán. A Nőnek a lélegzete is elállt, de nem csak a látványtól, hanem a hirtelen kialakult férfi energiától. Kezdte úgy érezni, hogy rossz döntést hozott, egy vadidegen, nagydarab fickót akar épp befogadni az otthonába, akiről az égvilágon semmit nem tudott, még azt sem, hogy, valóban szubmisszív e. Végre megérkeztek a lakáshoz.

- Remélem nincs tériszonya, a 26. emeleten lakom.

A lakás minimalista volt, kissé egyhangú.

- A vendégszoba az Öné, a fürdőn osztozunk. Mondja csak, van munkája? És hol vannak a ruhái? A kórházban semmit nem adtak át.

- Vállalkozásaim vannak, amiket most nem én vezetek. A saját ruháimat nem hordhattam eddig.

- Nagyszerű.. hozzuk el őket, és szeretném, ha visszatérne a munka világába.

- Engedélyt kérek kérdezni.

- Kérem, hallgatom.

- Hogyan tudom Önt szolgálni?

Ez váratlanul érte. Már nem volt Domina, sőt, minden férfit tudatosan elkerült. Nem volt helye Luigin kívül senkinek az életében. Az okára nem szívesen gondolt vissza, a lelki fájdalmait méltósággal hordozta, a fizikai sebek pedig már régen begyógyultak.

folyt.köv.