A szalon ajtaján kopogott, majd belépett. A szalonban senkit sem talált, de abból nyílt egy ajtó, amely félig nyitva állt. Onnan hallotta hogy a nevét mondja valaki.
-Sylvia! Gyere be!
A lány kitárta az ajtót és az úrnő hálószobájában találta magát. A berendezés itt is gyönyörű volt, mint a kastélyban mindenhol. Az úrnő az ágyon hevert, selyem pongyolája pávamintája a zöld és a kék minden árnyalatát felsorakoztatta. Az éjjeli szekrényen tompa fényű lámpa égett, de a lány még így is látta, hogy az úrnőn a szétnyíló pongyola alatt semmi sincs. A lány furcsán érezte magát. A lába között zsibbadságot érzett és lüktetést. Érezte, ahogy nedv csordul ki belőle és ahogy közelebb lépett az ágyhoz, ez a nedvesség érdekesen csúszóssá tette a punciját. Közben az arcába is vér tolult, érezte, hogy a bőre izzani kezd, mintha lázas lenne.
-Gyere, olvass fel nekem ebből a könyvből! Itt tartok éppen. - mutatott rá az úrnő a sorra, ahol folytatnia kellett. O története, olvasta a lány a címet.
-„Attól kezdve, egy héten át, amint véget ért a szolgálat a könyvtárban, az est leszállta és az éjszakai órák közt, általában nyolckor vagy tízkor, amikor visszavitték -már ha visszavitték -, megláncolva, a piros köpönyege alatt meztelenül, O egy felajzott férfi nemi szervet formázó ebonitrudat hordott a fenekében; ezt három feszes láncocska rögzítette a derekán lévő bőrövhöz, nehogy az izmok belső mozgása kitolja a rudat. Az egyik láncocska a fenék vonalát követte, a másik kettő a comb hajlatát, szabadon hagyva a kis háromszöget, hogy alkalomadtán ne akadályozza a behatolást. René tehát azért csöngetett, hogy behozassa a ládikát, melynek egyik rekeszében láncocskák és övek voltak nagy választékban, a másikban pedig rudak, a legvékonyabbtól a legvastagabbig. Annyiban valamennyi egyforma volt, hogy az alapjuknál kiszélesedtek, nehogy fölcsússzanak a test belsejébe, mert akkor összeszorult volna a kitágítandó és szétfeszítendő húsgyűrű. És egyre jobban szétfeszült, ahogy múltak a napok, hiszen Jacques egyre vastagabb rudakat tétetett bele; maga elé térdepeltette vagy inkább földre borultatta, és fölügyelte, hogy Jeanne vagy Monique, vagy aki épp ott volt, jól erősíti-e be a kiválasztott rudat. Vacsorakor, melyet a lányok együtt költöttek el fürdés után, meztelenül és kifestve, ugyanabban az ebédlőben, O még mindig viselte, s a láncocskák és az öv miatt mindenki láthatta, hogy viseli. Pierre, az inas csak akkor szabadította meg tőle, amikor odaláncolta éjszakára a falhoz, ha senki se tartott igényt rá, vagy amikor hátrabilincselte a kezét, ha vissza kellett kísérnie a könyvtárba. Ritkán fordult elő, hogy valaki ne akarta volna igénybe venni a gyorsan járhatóvá tett, jóllehet a másiknál még mindig szűkebb utat. Egy hét után már nem volt szükség semmiféle készségre, s a szeretője közölte O-val: örül, hogy most már elöl is, hátul is nyitva van, s gondja lesz rá, hogy úgy is maradjon. Egyszersmind figyelmeztette, hogy elmegy, csak egy hét múlva jön érte, s viszi vissza Párizsba, addig O itt marad a kastélyban. - De szeretlek - fűzte hozzá -, szeretlek, ne felejts el.“ (Pauline Reage: O története)
Miközben olvasta, őrületes, eddig ismeretlen izgalom lett úrrá a testén. Érezte, ahogy forrón lüktet és hullámzik az ágyéka közben.Vágyott rá, hogy rudakat feszítsenek testébe és azokat onnan sose vegyék ki. Meglepődött, hiszen most értette meg, hogy az apácák és a varrónő mit is érezhetett, amíg döfködték egymást.
-Elég! Milyen izgalmas könyv! Nem gondolod Sylvia? Egészen izgalomba jöttem- hallotta a lány úrnője lelkes hangját.
-Gyere, csókold meg a mellem! -azzal széthúzta a pongyoláját és felfedte hófehér, hatalmas, telt melleit. A lány olyan hevesen kapta be a bimbót, hogy az úrnő felszisszent, megmarkolta a lány haját és megtépte.
Folyt.köv.
Hozzászólások (0)