Az új Maggie 3.

-Értem lányom. És mondd csak ezen kívül hogyan szolgálod ezt a vén satrafát?

A lány mélyen elpirult és ismét megnémult volna, ha nem tör fel benne az az érzés, hogy végre valakinek mesélhet a sanyarú sorsáról.

-Egyszer meséltem neki, hogy a zárdában láttam, hogy a nővérek fából hosszúkás tárgyakat faragnak, azokat csiszolgatják, amíg teljesen sima nem lesz. Megkérdeztem az egyiküket, hogy mire való ez az eszköz, mert sosem láttam, hogy használatba lenne véve valahol. Talán valamelyik szentséghez használják? A nővér kinevetett, de nem árult el semmit. Aztán egyszer a szokásos havibaj utáni fürdés alkalmával, korábban érkeztem a közös fürdőbe és megláttam, hogy az egyik nővérnek egy ilyen fadarab van a derekára erősítve és a másik nővér hátsó fertályát döfködi vele. A nővér sikongatott, aztán erősen lihegett is. Amikor ezt elmeséltem asszonyomnak, vörösre pirult az arca és néhány nap múlva megjelent egy hasonló tárggyal a kezében és elmondta, hogy valamikor ő is apáca volt és ő is használt ilyen eszközt. Az lesz a feladatom ezentúl, hogy felcsatolom ezt a derekamra és döfködöm őt is, ahogy láttam a zárdában. Nekem ehhez nem fűlt a fogam, de nagyon megvert a piszkafával, úgyhogy azóta megteszem neki. Utána mindig kedvesebb velem, úgyhogy már kimondottan örülök is, ha előveszi ezt a fadarabot, mert utána jobban bánik velem.

- Így már minden világos. Mást is csináltat veled?

-Nem asszonyom. Mást nem.

-Jól van. Tetszel nekem. Most hagyott el egy kedves szolgálólányom, éppen ilyen formája volt, mint neked. Akarsz az én szolgálatomba állni? Fizetséget is kapsz, havonta egy szabadnapot és olvashatsz a könyvtáramból bármit, szabadon. Így megfelel?- nézett kérdőn az úrnő Sylvia kék szemébe, amit elborítottak a hála könnyei.

-Igen asszonyom! Köszönöm! Mindent megteszek, hogy ne csalódjon bennem! Mindent! Mindent! Mindenem az Öné! A testem és a lelkem az Ön tulajdonában van innentől, csak kérem, had maradjak Ön mellett!

-Jól van, jól van, kis butuskám... - azzal jobb kezével Sylvia füle mögé tűrte azt a kis rakoncátlan tincset, ami folyton az arcába hullott.

- Jól van, most menj a konyhába, kérj valamit enni, szólj, hogy te vagy az új Maggie! Ők már érteni fogják és mondják a teendőidet! A varrónő miatt ne aggódj, majd én elintézem. -azzal ismét felkacagott, immár volt benne valamiféle pajkosság is, ami valahogy mégsem volt összeférhetetlen az életkorával.

Sylvia lesétált a földszintre, megkereste a szakácsnőt, elmondta, amit az úrnő üzent. A szakácsnő sóhajtott egy nagyot, szánakozva megfogta a lány kezét és felkísérte a padlástérbe, az új szobájába. Megmutatta neki a szekrényt, a mosdótálat a kancsóval, az éjjeliedényt és egy ládát, amit nem nyitott ki, de rámutatott.

-Abban vannak a játékok. Majd meglátod. Most mosakodj meg, jó alaposan, minden testrészeden. Vegyél fel egyet ezekből a ruhákból és 7 órakor csengetni fognak érted. Tedd a dolgod és jó sorod lesz! -azzal visszament a teendőit folytatni.

Sylvia levetkőzött, alaposan megmosakodott egy levendula illatú szappannal, amit a mosdótál mellett talált, felöltözött és leült az ágyára, úgy várta a 7 órát. Amikor meghallotta a csengőt, izgatottan felpattant, végigsimított fekete szobalány ruháján, fehér kötényén és megigazította keményített főkötőjén, majd szaporán szedte lábait, hogy meg ne várakoztassa úrnőjét.

Folyt.köv.