Zsuzsa - 5. rész

A megbeszélt időpontnál csaknem egy órával hamarabb érkeztem Zsuzsa házához. Sok minden megváltozott azóta, amióta legutóbb itt jártam: a környékből szinte semmi nem volt ismerős. Talán egyedül a bérház bejárati ajtaja. Keményfából készült, jó két méteres, hatalmas és megnyugtató jószág volt, mindig is úgy rémlett nekem, mintha valahogyan egy régebbi, letűnt világból felejtették volna itt. Sehogyan sem illet az utca összeképébe: a mindig zajos belvárosi nyüzsgésbe.

Szemközt egy bár szomorkodott, ügyetlenül átkeltem az úttesten, és beültem. Rendeltem egy italt, és próbáltam elütni az időt a nem különösebben barátságos, és meglehetősen kihalt félhomályban. Ami azt illeti, ez egyáltalán nem ment könnyen: csigalassúsággal vánszorogtak a percek. Nem nagyon akadt semmi körülöttem, ami leköthette volna a figyelmemet. Olvasni próbáltam volna, de a gondolataim minduntalan elkalandoztak. Nem tudtam követni őket: zavaros, összefüggéstelen képek váltogatták csak egymást, és mire utánuk kaptam volna, szerte is foszlottak.

Végre eljött az idő: fizettem és kiléptem. Néhány perccel így is hamarabb érkeztem. Csengettem.

Kis motozás, és nyílt az ajtó. De nem Zsuzsa nyitotta ki, hanem egy ismeretlen férfi.

- Én… Zsuzsát keresem.

- Ó! – húzta fel szemöldökét – Zsuzsa barátja vagyok. Hamarosan ő is megérkezik. – felelte halvány mosoly kíséretében. – Addig is, fáradjon beljebb! - Előzékenyen elállt az útból és betessékelt.

A férfi nagyjából egykorú lehetett velem, és egy kicsit magasabb nálam. Nem volt éppen kellemetlen látvány: nyílt tekintete, barátságos hanghordozása rokonszenvet keltett. Mikor beértünk a szobába, kezet nyújtott, bemutatkozott, majd hellyel és itallal kínált: elfogadtam az invitálást . Ő leült, szembe velem.

- Szabad megkérdeznem, - kezdte kis hallgatás után – hogy mikor ismerte meg Zsuzsát?

- Hát nem ma történt a dolog. Majdnem 25 éve, persze csak egy rövid ideig voltunk együtt.

- Igen, mintha említette is volna valamelyik nap… Hogy felbukkant valaki a múltjából. De nem gondoltam volna, hogy ilyen hirtelen máris döntésre jutott.

- Hogy érti ezt? – kérdeztem csodálkozva – Milyen döntésre gondol?

- Elég jól ismerem őt – mosolyodott el. – Nem hinném, hogy véletlen alakultak így a dolgok.

- Ezt nem egészen értem.

- Én viszont azt hiszem, elég jól értem. Bocsásson meg egy pillanatra!

Elővette a zsebéből a mobilját, ami az imént halk csipogással jelezte, hogy üzenetet kapott. Miután elolvasta, felsóhajtott, és darab ideig szótlanul ült.

- És úgy látom, jól értettem a dolgot. – mondta végül. – Sajnálom, de ma be kell érje velem, Zsuzsa nem jön.

- Úgy? Akkor hát...

- Egyúttal szakított is velem az imént. – folytatta nyugodt hangon. – És ha jól vettem ki, Önt szemelte ki arra, hogy betöltse a pozíciót, ami a távozásommal megüresedik az életében.

- Nos, mindez elég szokatlan... – mondtam zavarodottan.

- Igen, Zsuzsa különös egyéniség, különösen fejlett stílusérzékkel. – ismét elmosolyodott. – Továbbá arra is megkért, hogy meséljek Önnek egy kicsit arról a kapcsolatnak a természetéről, ami éppen most ért végett kettőnk között. Mármint, természetesen azért, hogy felkészítsem kicsit erre a szerepre.

- Nem hinném, hogy ez szükséges lenne.

- Bocsásson meg, de azt hiszem, mindenképp szükséges. És Zsuzsa is azt hiszi. Tölthetek még?

Nemet intettem.

- Ahogy gondolja. Természetesen nem bizalmas részletekkel szeretném untatni. De azért azt az információt mégis kénytelen vagyok megosztani Önnel, hogy köztünk Zsuzsával sosem volt intimebb testi kapcsolat.

- Vagy úgy.

- Természetesen ezt csak azért mondom el, hogy bizonyos félreértéseknek lehetőség szerint elejét vegyük. Persze, nem tudom, hogy Ön milyen szándékokkal…

- Nézze, ez a helyzet számomra egy kissé szokatlan. – szakítottam félbe. – És őszintén szólva, kellemetlen is. Nem teljesen értem a dolgot, de azt hiszem, jobb, ha most elmegyek. – és felkeltem.

De ő közelebb lépett, és finoman, de határozottan megfogta a karomat.

- Ez természetesen jogában áll. De amennyiben így dönt: Zsuzsa nem kívánja látni Önt többé. Ezt is, félreérthetetlenül megírta nekem.

Néhány percig egymás szemébe néztünk. De hiába fürkésztem a férfi arcát, semmi érdekeset nem tudtam kiolvasni belőle. Nyílt, őszinte tekintete volt: nem láttam benne rosszindulatot, vagy megtévesztő szándékot.

Sóhajtottam, és visszaültem a székbe.

- Nos, rendben van. – Mondtam végül -. Hadd kérdezzek valamit: - jutott eszembe hirtelen – Mennyi ideig voltak együtt Zsuzsával?

Elgondolkodott.

- Nagyjából négy és fél évet. – Felelte.

Elképedtem.

- Nem mondja komolyan, hogy egy ilyen hosszú kapcsolatot egy SMS-el, és ilyen módon zárna le valaki?

- Ó, Zsuzsa igazán különleges nő, és ezt hamarosan Ön is be fogja látni. – ismét mosolygott. Egyébként nem kérek sok időt. Fél óra bőven elegendő lesz rá, hogy tisztázzuk a legfontosabbakat. Ez ugye nem túl sok?

Megráztam a fejem.

- De azt javaslom mégiscsak igyon egyet előtte! – Azzal töltött egy kis whiskey-t a poharamba.

folyt.köv.