Térdre, kedves, tudod jól a helyed,
Nincs most szavad, csak az enyém lehet.
Kötél feszül, csuklód már remeg,
De látom rajtad, ezt élvezed.
Szemedben félelem és vágy keveredik,
Minden ütés nyomodban heveredik.
Kéjes sóhaj szökik ajkadról,
Ahogy a fájdalom végigcsókol.
Megalázlak, hogy felemeljelek,
Láncok közt tanulod meg, ki vagy nekem.
Könyörögsz, de nem adom könnyen,
A lelked is kell, nem csak a tested.
Sírsz és mosolyogsz, törékeny szépség,
Kínban virágzó bűnös élvég.
Rab vagy, mégis szabadabb, mint bárki,
Mert nekem adtad magad szolgálni.
Hozzászólások (0)