Az új Maggie 1.

-Kék. Szép. Pontosan ilyen színű legyen az új ruhám!- nézett rá az úrnő a varrónőre.

-Bocsásson meg asszonyom, de ilyen színű selymet nem hoztam magammal. Van mohazöld, aranyszínű, skarlátvörös, de csokoládébarna is. Válasszon ezekből!

-Nem. Én pontosan olyan színt akarok, mint ennek a lánynak a szeme.-Eközben le sem vette a szemét a lányről. Az arcáról, barna, kontyba tűzött hajából szertelenül kikandikáló fürtjeiről lassan lefelé kalandozott a tekintete. Nézte a formás melleit, nőies alakját, amelyet fűző tartott karcsún.

-Sylvia! Azonnal indulj haza, szólj a kocsisnak és hozd el az úrnő részére a kék selymet!-hallotta a varrónő hangját a lány és már mozdult is az ajtó felé.

-Nem! A lány marad! Majd ön utazik vissza, hogy elhozza nekem a selymet. - az ellentmondást nem tűrő hangtól a varrónő is összerezzent és már fogta is a kalapját és indult. Miközben lány mellett elhaladt, még odasúgta neki:

-Ezt még megkeserülöd...Csak érjek vissza...- azzal eltűnt az ajtó mögött.

A lány tétován álldogált egy darabig, míg az úrnő kérdezni kezdte.

-Mesélj magadról. Ki vagy te és hogy kerültél ennek a nőnek a szolgálatába?

A lány némán állt tovább. Úgy érezte, szorítja a torkát az izgatottság. Nyitotta volna a száját, de egy hang sem jött ki a torkán. Szája kiszáradt, a nyelve taplóként, mereven feküdt a szájában.

-Beszélj angyalom! Megkukultál?- mire a lány csak bólintani tudott válaszként.

-Na jól van. Gyere ide, térdelj elém.- Sylvia néhány lépést tett óvatosan közelítve, majd puhán letérdelt az úrnő elé. Akkor valami izgalmas dolog történt. Az úrnő felhúzta a szoknyáját, majd benyúlt a lába közé. Hamarosan előhúzta kezét, amelyen a ragyogó napsütésben megcsillant a nedvesség.

-Nyisd ki a szád madárkám! Had olajozzam meg a nyelvecskédet!- mondta nevetne a házigazda és másik kezével összenyomta Sylvia arcát, ezzel is nyitásra segítve. A lány lassan engedett a nyomásnak és mindjárt érezte is az ujjat a szájában, ahogy a nyelvén, a szája belsejének mindkét oldalán, majd az ajkain is végig kente a csúszós folyadékot. Érezte az édes, illatos nedűt, ami szinte csodát tett vele. Hirtelen azt érezte, hogy a testének részévé vált az úrnő, hiszen a nedve már benne van, kapott belőle, már a tulajdonává vált.

Ahogy ez átfutott a fején, a szája körül matató kezet egy hirtelen gondolattól vezérelve megcsókolta.

-Jól van, jól van csillagom! Most már rendben leszel? Működött a varázsszer? -Kérdezte, majd ismét felkacagott.

-Na, most akkor mesélj. Mi a neved?

-Sylvia vagyok, úrnőm.

-És hogy kerültél ennek a száraz fapinának a szolgálatába?

-Igenis úrnőm. Apám és anyám arisztokraták voltak, engem zárdában neveltettek. Sajnos apám hirtelen meghalt, anyámat elvette feleségül apám nőtlen testvére, ahogy illik. A családunk vagyonára rátette a kezét, engem kisemmizett, az iskolámat, a zárdát is el kellett hagynom, mert nem fizette a tandíjamat. Az utcára kerültem, mivel apáca sem akartam maradni. Egy munkaközvetítőn keresztül kerültem asszonyom-hoz, a háziszolgájaként. Már 3 éve szolgálom, de soha semmi nem tetszik neki. Fizetséget nem ad, azt mondja, örüljek, hogy van mit ennem és van hol álomra hajtanom a fejem. -darálta le hirtelen, szinte egyszuszra, mint akinek megoldották a nyelvét.

Folyt.köv.