Az új Maggie 1.

Kora nyári délelőtt volt, amikor a kastély udvarára begördült egy egyszerű hintó, melyet két szépen felszerszámozott fekete ló húzott. A szőrük csillogott a napfényben, látszott rajtuk a gondos tartás. Apró horkantással torpantak meg, ahogy a kocsis megállásra utasította őket. Szép fejüket megrázták, majd türelmesen vártak, amíg a hintóban utazó két hölgy kiszállt. Megigazították a ruhájukat, csinos kalapjukat, majd valamit mondtak a kocsisnak, aki bólintott, majd tovább hajtott.

A kapuban addigra megjelent az inas, aki kitárta előttük az ajtót, enyhe főhajtással üdvözölte őket, melyet a hölgyek viszonoztak. Beléptek a fogadó térbe, ahol az impozáns bútorok, szőnyegek , a hatalmas lépcső láttatni engedte, hogy igazán jómódú és nem mellesleg jó ízlésű a ház ura vagy úrnője. A két hölgy közül az egyik egy középkorú, kissé karvalyorrú, szinte aszalódottan vékony volt. Tetőtől talpig fekete ruhát viselt, magasan záródó, gombos kabátkával. A másikuk fiatalabb volt, kicsattanóan egészséges és pirospozsgás arccal. Kék szeme csodálattal nézett körbe. Sötétkék ruhájából kedvesen dudorodtak ki helyes kis telt mellei, melyen egy egyszerű láncon függő medál ugrált fel-alá, ahogy a lány apró, szapora lépésekkel követte az idősebb nőt. A lépcsőn ekkor egy szobalány szaladt le, majd felvezette a két nőt az emeletre, kinyitott előttük egy ajtót, amely egy kis szalonba vezetett.

Mielőtt beléptek volna, az idősebb nő odaszólt a fiatalhoz.

-Sylvia! Nem nézhetsz az úrnőre, a szemedet lesütve tartsd! Nem szólsz, csak ha kérdeznek!

-Igen, asszonyom, megértettem. -válaszolt halkan a lány, majd mindketten beléptek az ajtón. A lány csak a vastag perzsaszőnyeget nézte, bár a kíváncsiság érezhetően izgalommal töltötte el.

-Asszonyom! Megérkezett a varrónő. - jelentette be őket a szobalány.

- Igen, már vártam. Jöjjön közelebb, mutassa, mit hozott!- szólt egy kellemesen mély, érett női hang. Az idősebb nő azonnal, tőle szokatlanul nyájasan és hízelgően udvarolta körül a ház úrnőjét, miközben a kocsis is megérkezett és egy nagy ládát rakott le a szőnyegre, majd kiment.

- Gyönyörű selymeket hoztam úrnőm, válassza ki, melyikből szeretné az új ruháját!- elindult az egyeztetés, miközben a lány még mindig azon a helyen állt, ahol belépett a helyiségbe.

Kezdett nagyon unatkozni, hiszen a szőnyeg mintáját nézni egy ideig érdekes, de a fejét felemelni tilos volt, hogy körbenézhessen a szobában. Régóta ismerte a "tilos" szót, tudta, hogy mi a jutalma a hibák elkövetésének.

Ekkor egy érdekes dolog történt. A lába elé gurult egy cérnaguriga, amely kis hezitálás után a cipőjének koppanva megállt. A lány nem mert megmozdulni, szinte megmerevedett a váratlan történéstől.

-Hozd vissza! -hallotta és már hajolt is le érte, a fejét továbbra is lehajtva haladt a hang irányába. Meglátott egy gyönyörű, hófehér kezet, rajta a körmök padlizsánlilára festve. Óvatosan belehelyezte a kinyújtott tenyérbe a spulnit, de újra hallotta a neki intézett szavakat.

-Nézz rám, had lássam a szemeidet, ne várass tovább! -hallotta a búgó hangot. Lassan felemelte a tekintetét és meglátta a hang tulajdonosát vagyis a ház úrnőjét. Meleg borostyánszínű szempár nézett szembe vele. Szőke, kissé telt, valamikor szép nő lehetett, mára már látszott rajta az idő múlása.

Folyt.köv.