Ostrom 4. rész

A férfi ezt látva abbahagyta az ütlegelést. Nem megnyomorítani akarta a lányt, be akarta törni. Magának akarta, és azt akarta, hogy a lány megértse, csak hozzá tartozhat. De nem oldozta ki. Nem kapott sem olyan nagyokat, hogy igazán fájjon, sem olyan sokat még. Így ez inkább csak a düh lehetett. Gondolta, akkor itt a következő fázis, a szégyen. Vagy a vágy. Még nem tudta eldönteni, mi az erősebb a lányban. De a jelek elég egyértelműek voltak.
Leült mellé, elkezdte simogatni a karját. Amikor a lány sírása kezdett hüppögésbe fordulni, a simogatással elkezdett közeledni a melle felé. A mellbimbója még most is hegyesen állt, két ujja között kissé megsodorgatta. A lány kapkodni kezdte a levegőt, megdöbbenve nézte a kezet, ami eddig csak fájdalmat okozott neki. A gyengéd simogatás hatására hosszabb, nyugodtabb lett lélegzete, ellenben kezdett megint elpirulni. A férfi keze továbbkalandozott testén, combja belső fele, térdhajlata ívén, majd elindult ágyéka felé.
Agnes nyöszörögni kezdett: -Ne, kérem, ne! - de a férfi nem foglalkozott vele.
Finom szirmú lányvirága nedvességtől fénylett, a kardtól kérges tenyeret gyorsan síkossá tette. A férfi most nem akart fájdalmat okozni neki. Két ujjal szétnyitotta kagylócskáit, óvatosan elkezdte simogatni. A lány nyöszörgése artikulátlanná vált, elkezdte csípőjét emelni.
Ralph lágyan simogatta a lány ágyékát, óvatosan játszott vele, közben gyönyörködött.
- Őrületes. Kinyílatlan rózsabimbóhoz hasonlatos ez a lány. Gyönyörű és ráadásul hatalmas ígéretet rejt. Miért is ahhoz az öreg, visszahúzódó Rolandhoz akarta adni az apja. Amellett a savanyú vénember mellett csak elhervadt volna ez a virágszál. Tudom, még csak tizennyolc, de ha tavaly nekem sikerül nyélbe ütni ezt a frigyet, ezt az egész hacacárét el lehetett volna kerülni. Most meg... –mélázott el a férfi.
Amikor elkezdett erősebben nyögdécselni, ránézett, behunyt szemmel, beharapott ajakkal koncentrált a lány. Elvette a kezét, várta a hatást. Hosszú, sikolyszerű sóhajjal nyitotta ki szemét, egy pillanatra szemrehányó kérdés villant benne, majd a figyelő tekintetet érzékelve fülig pirult. Ralph kezdett rájönni, lehet, teljesen másképp alakul ez az este, mint számított rá. Sokkal jobban. Nem igazán szerette ezt az erőszakos bunkó szerepben való tetszelgést, de ha kellett... Egyre inkább úgy érezte, más úton gyorsabban, élvezetesebben célt ér.
- Kisasszony, ne higgye, hogy ez is a büntetés része. - mondta kaján vigyorral. - Egyszerűen nem szeretném, ha idejekorán kénytelen lennék kárt tenni ebben a gyönyörű testben. - simított végig a mellén.
Felállt, odalépett az ágytámlához. Lehajolt és egy puszit adott a nagylábujjára.
- Remélem meggyőztem, hogy jelen helyzetben célszerűbb teljesítenie kéréseimet. - mondta, ezzel leoldotta az ágy oszlopáról a kötelet. Majd a másikat is.
A lány remegve csúszott le az ágyon, engedelmesen tárta szét a lábát, hogy a férfi a köteleket az ágy lábához köthesse. Mikor végzett, lehajolt és belecsókolt a lány nedvességtől csillogó ölébe. Agnes meglepetésében felsikoltott.
Ralph fölé hajolt, homlokánál fogva leszorította, majd saját nedveitől ízes szájjal megcsókolta.
- Szeretnéd, ha folytatnám, igaz? De nem, csak ha könyörögsz érte. - suttogta fülébe.
Majd leült az asztalhoz, tőrével vágott egy szelet sültet és oldalvást figyelve a lányt, nemtörődöm módra elkezdett falatozni.
Agnes már-már hálás volt a gyengédségekért. Ha meg akarta volna ölni, már megtette volna.
Furcsa, kettős érzések kavarogtak benne. Most, hogy a kezdeti halálos félelme csillapodni látszott, jobban megnézte a férfit. Magas volt, nagyon magas. Testes, de nem kövér, csupa izom. Hosszú formás lábai voltak, keskeny csípője, széles vállai. Dús sötétszőke haja a lapockájáig ért, egy bőrszíjjal fogta össze varkocsba. Magas homloka eszességről árulkodott. Arca markáns volt, álla határozott, hosszú pillákkal árnyékolt szeme a tenger kékjét juttatta Agnes eszébe. Ez a szem hol fenyegetően kéklett, hol egészen gyengéd érzelmességgel nézett a lányra. Szép vonalú szája szabályos fogsort takart. Érintése egészen puha volt, és mégis követelőző. És a hangja. Ellentmondást nem tűrő, de mégis lágy, simogató. Érezte, hogy tetszik a férfinak. Agnes teste, már a vágytól remegett. A férfi gyakorlott keze olyan, eddig ismeretlen érzéseket korbácsolt fel a testében, amikről még csak nem is álmodott. Vágyott az ismeretlenre, de félt is tőle. Az öreg dajkájától tudta, hogy a férfiember első érintése fájdalmas. Hozzá menekült, hogy kisírhassa magát, amikor Roland gróf megkérte a kezét. – Ez az asszony sorsa gyermekem, aztán majd jobb lesz, de legalábbis nem fájdalmas. Az uradat szolgálni kell. –mondta a dajka.
Közben leszállt az éjszaka. A nappali hőséget friss hűvösség váltotta fel.
A gróf észrevette, hogy a lány először óvatosan, majd egyre nyíltabban vizsgálgatja. Arca kisimult, eltűnt a dacos ránc az orra mellől. Befejezte az evést, húzott egy jót a kupából, majd odaült újfent az ágy mellé és gyönyörködni kezdett a lány testében. Most nem a gunyoros, a sóvár nézéssel, csak a szép női testnek kijáró tisztelettel vizsgálgatta hetyke mellét, kislányos szemérmét, hosszú combjait, keskeny lábfejét.
Közben észrevette, hogy a lánynak finoman elkezd mozogni a csípője, orrát pedig megütötte a felizgult nő mennyei illata. Bár jól titkolta, mégis megdöbbentette ennek a fruskának a viselkedése. Más, hasonló helyzetben levő nemesi nő már összeomlott volna, vagy apátiába süllyedve feküdne itt, vagy szajhaként dobna le minden gátlást a túlélésért. Ez a lány viszont tartja magát. Órák óta itt fekszik, keze-lába zsibbadhat, mégis odafigyel a viselkedésére. Megdöbbentő, ahogy emelkedik benne a vágy, de az illendőség miatt nem könyörög, nem adja meg magát. Azért a gyenge pontja mégis a vágy.

Folytatása következik...