Bemutatkozó történetem (4)

Házigazdánk rátámaszkodott Tivadar két popójára és visszanyomta a testét az Andráskereszt fájához miután előtte a lábai közé lenyomta és ott ameddig tudta hátrahúzta a merev farkát. Majd rászólt:

1. Így maradsz! El ne merj mozdulni ebből az állásból, helyzetből! – szólt rá keményen.
2. Igenis, Uram! Bár meg kell jegyeznem, hogy ez nagyon fájdalmas nekem.
3. Tudod. Azért is teszem, de hiszen azért jöttél, hogy szenvedj? Nem?
4. Nem egészen. Én csak szolgálni jöttem ide, hozzád, Uram. – felelte Tivadar.
5. Ez is a szolgálat része. – jelentette ki az és hozzátette: - Hát még ha most, ebben a helyzetben, beléd is hatolnék és megkúrnálak, az lenne csak az igazi. – hallottuk.
6. Neked lehet, hogy ez lenne a vágyad Uram, de nekem biztosan nem! Te talán még élveznéd is Uram, de nekem nem csak nagyon fájdalmas lenne, de… - és itt elhallgatott, mert én közbevágtam és ráordítottam a másik Andráskeresztről:
7. Ne merd megtenni! Hallod. Nem erről volt szó. – kiáltottam a fiatal mesternek.
8. Te meg ne pofázz bele, mert téged, köcsög, senki sem kérdezett! – hallottam és azt is tudtam azonnal, hogy ő is tudja, hogy ezzel a köcsög szóval most nagyon megsértett. Vérig sértett.

A fiatal mester nem válaszolt, hanem ellépett Tivadartól és átlépett hozzám és már le is sújtott először csak a jobb tenyere, majd már a lovaglópálcája is a meztelen, csupasz fenekemre és egy egész sorozatot kaptam oda, tőle. De juszt sem sikongattam, még csak nem is sziszegtem, nyöszörögtem, csak a testem remegett, vonaglott meg ezektől. Ő meg folytatta:

1. Rendben, akarsz a helyére kerülni? Csak szólj, és már teszem is, veled, köcsög! – dörögte nekem.

Én nem szóltam semmit, csak egy idő után Tivadar szólalt halkan meg:

1. Ha meg akarod tenni, Uram, most tedd meg, nekem, mert már nagyon fáj a leszorított farkam, vagy kérlek, a farkamat engedd vissza az előbbi helyzetébe!

A fiatal mester nem válaszolt semmit, csak azt mutatta, hogy már nem nyomja oda Tivadar testét az oszlophoz, így azt tesz, amit csak akar. Végre erre ő is rájött, így kicsit hátratolta a testét és a leszorított farka kiszabadulva visszavágódott a hasára, hasához. Tivadar felszisszent, de meg is könnyebbült egyszerre.

A fiatal mester pedig ellépett tőlünk, valamit keresett a sarokban, majd hamarosan egy ötágú gyertyatartóval jött vissza, amiben meggyújtotta a gyertyákat is. Várt egy kis ideig, majd sorban felvette azokat és a megolvadt sztearin cseppeket – kellő magasságból – a hátunkra, de inkább a szépen gömbölyödő és szőrös zsemléinkre csöpögtette és arra is volt gondja, hogy a vágatunkba is jusson azokból. Persze ez már nem ment némi sziszegés, testrángatózás nélkül.

Majd hagyta, hogy megszilárduljanak és akkor egy többágú szíjakból font, bőrös korbáccsal elkezdte leverni rólunk a rászáradt sztearin cseppeket, ami nem ment simán, hiszen azok a szőrszálaikba dermedtek. Jó ideig küszködött vele, de volt, amit így sem sikerült leverni, azokat a körmeivel feszegette le rólunk.

Különösen ezt kellett tennie a vágatunkba jutott sztearin cseppekkel, mert oda a korbács szíjai nem jutottak be, onnan csak így tudta kiszedni azokat.

Persze közben nem hagyta ki Tivadarnál, hogy megujjazza őt, de ezt még nálam is megkísérelte, de én elhúzódtam és morogtam erősen, így abbahagyta.

Most egy tűs kereket vett a kezébe és azt kezdte húzkodni Tivadar hátán, végig a gerincén, majd a csupasz popóin, a vágatán sem kihagyva, és tovább le a combjain, majd vissza, de most már az oldalán és amennyire hozzá tudott férni a mellkasán, hasán és ölében is, végig a még mindig merev farkán. Persze Tivadar „táncolt” erősen ettől, de nagyon ellenkezni nem tudott, a fiatal mester pedig élvezte.

Majd én következtem, de rajtam is megtette ezeket, s ha lehet, még jobban szorította a bőrömhöz a tűs kereket, így apró, véres pöttyök követték az útját. Mikor ezt meglátta, hozott egy vizes flakont, amiből rám spriccelt valami folyadékot, ami hűsített is, de csökkentette z érzett fájdalmat is.

Várt egy kicsit, majd kikapcsolta a csuklóinknál az egyik karabinert és utasított, hogy engedjük el magunkat az András kereszttől. Tivadart a domború fedpadra hasaltatta, de úgy, hogy a merev farka és golyói a lyukas részen át a másik oldalra kerüljenek, ahol egy bőr pertlivel rögzítette azokat, szétkötözve a golyói bőrét is egymástól. Nekem meg intett, hogy álljak a fabak mellé.

Ekkor odaállt a hason fekvő Tivadar elé és a szájába nyomta a merev farkát, hogy szopja csak meg, majd egy idő után kihúzta, hátra ment, megint megujjazta Tivadart és végül ráfeküdte meghágta. Jó ideig benne maradt, majd mozogni kezdett benne. Kőrözött is, ki- bejárt benne.

Jó ideig húzta, halogatta, sőt mondhatnám élvezte is a cselekedetét, mikor végre láttam, hogy a teste megremeg és sejtettem, hogy magjait belelövellte a másikba.

Ekkor odaintett, majd utasított, hogy Tivadar farkát verjem ki kézimunkával.

Nem ment könnyen, mert nehezen lehetett hozzá férni és mivel közben bíztatásul még a lovaglópálcával verte is az én cipóimat, az sem segített, de végül is sikerült. Tivadar magjai a tenyeremben végezték.

Ekkor utasított minket, hogy nyissuk ki az ajtót, majd ugorjunk be a meleg vízbe onnan.

Míg mi vígan voltunk bent a vízben, ő rendet tett a kínzószobába, de kilépve a medence partjára. kiparancsolt a vízből, majd be kellett mennem a kínzószobába és behúznom magam után annak ajtaját.

Egy ideig csak ácsorogtam bent, mert semmi sem történt.

Végre valami oldalsó ajtón belépett, mögém lépett és rányomott a domború fedpadra, de már állt is elém és nyomta is be a számba a kissé löttyedt, már nem merevedő farkát, hogy csak szopjam fel. Elég sokáig tartott, de addig is szóval tartott.

Mikor végre sikerült és éreztem, hogy az enyém is igencsak merev, amint fekszem rajta, egy pillanat alatt ott hagyott, megkerült, és semmi ujjazás. már bennem is volt. Gyors volt, mint a villám és már a magjai a hátamon is landoltak.

Kiküldött, majd jó idő után maga is utánam jött, már a házban mentünk fel a nappaliba és felöltöztünk az előtérben, majd kiengedett minket.

Se bú, se bá, sem köszönöm, jók voltatok, csak ki lettünk dobva.

(folyt. köv.)