Bemutatkozó történetem (3)

A megbeszélt napon ott álltunk mind a ketten, Tivadarral, a zuglói villa előtt. Ugyan aznap reggel esett a hó, így a ház előtere, de gondolom a kert is, havas fehér volt. A csengetésre nyílt a kerítéskapu, bemehettünk, ahogyan a házba is, az előszobáig. Megint nem láttunk senkit, de hallottuk az utasítását:

1. Vetkőzzetek ott le meztelenre, semmi sem maradhat rajtatok, még zokni sem! – jött az utasítása, de mi nem csodálkoztunk, hanem tettük, amire parancsot kaptunk. – Már az alsógatyáinkat vettük le, mikor újabb parancsot hallottunk: - Négykézlábra, nem felnézni és úgy gyertek be a nappaliba, egészen a teraszajtóig!

Én nem, de Tivadar kicsit értetlenül nézett rám, oldalt, de már ereszkedtünk is le négykézlábra és indultunk be – egymás mellett – a nappaliba és ott is az ajtóig. Majd az orrunkat vertük az ajtóba mikor jött az újabb parancsa:

1. Ott álljatok meg, majd a sub srác nyissa ki az ajtót és indulás ugyanígy kifelé a teraszra, majd azon végig, le a lépcsőkön, lent jobbra és a lépcső melletti kis ajtón ismét menjetek be! – hallottunk.

Most már én is kicsit értetlenül néztem és hallottam az utasítást, de mivel jól hallottuk, így tettük is meg. Kicsit gyorsan haladtunk át a teraszon, le a havas lépcsőn, fordultunk is jobbra és tényleg ott volt a kis ajtó, amihez odaérve már nyitottuk és másztunk is be a lépcső alatti térbe. Szerencsénkre itt már meleg volt, így kicsit felmelegedtünk, amíg körbenéztünk.

Előttünk egy kis medence volt látható, teli vízzel – s reméltük, hogy meleg az a víz és bele is parancsolnak minket oda, felmelegedni – ami meg is történt, azonnal. Boldogan vetődtünk a vízbe, ami azonban nem volt mély, de meleg!

Ott merültünk nyakig a vízbe, egy jó pár percig, mikor hallottuk az újabb parancsot:

1. Most már remélem felmelegedtettek, így gyertek ki onnan, és álljatok meg kis terpeszben, tenyereitek a nyakatokon hátul, a test kihúzva, de lefelé néztek a padlóra!
2. Igenis, Uram! – üvöltöttük mind a ketten egyszerre és tettük is meg.

Ott álltunk egymás mellett, mikor mozgást észleltünk magunk mögött és egy valami végig is vágott a csupasz fenekünkön, nagyot csattanva, csípősen azért. Felszisszentünk a váratlanságán.

1. Nem mozogtok, tűrtök! – parancsolt ránk mögülünk, majd elénk dobott 4 bőr bilincset, két - két nyakörvet pórázzal, hogy csatoljuk fel magunkra azokat.

Biztatásul, vagy csak sürgetésképpen bizonyos időnként kaptunk egyet – egyet azzal a valamivel a csupasz popókra.

Mikor végre készen lettünk, akkor ránk dörrent, még mindig mögülünk:

1. Te, új sub, mond a nevedet! – és Tivadar gyorsan bemutatkozott, majd ezt hallottuk megint: - Tivadar sub, szemet becsukni és míg meg nem engedem, addig nem nyithatod ki! Megértve? – kérdezte meg tőle.
2. Igenis, Uram, így lesz! – válaszolta és már zárta is össze a szemét, mikor ezt hallotta: - Forogj!

Az meg tette, így többször is meg kellett fordulnia maga körül, míg nem egyszer nem a popójára, hanem a mereven előre álló farkára csapott és ettől Tivadar megállt, megdermedve.

1. Helyesen tetted. – dicsérte meg, majd újabb utasítás jött: - Fogd meg a subtársad vállát és menj utána! Te pedig indíts be, oda, azon az ajtón át, lassan. – utasított és én bevezettem Tivadart a tényleg jól felszerelt kínzóterembe.

Megálltunk annak a közepén és ekkor Tivadar is kinyithatta a szemét.

Elámulva néztünk körül, mert nem volt mindennapi, ami a szemünk előtt volt: volt ott minden: András kereszt, domború fekpad, rajta egy nagyobb lyukkal, ahova a farkat és a golyókat lehetett berögzíteni, fabak, de deres és a plafonról lógó kötelek, láncok is, no meg a falakon mindenféle szükséges kellékek lógtak szép rendben. A sarokban még egy csempézett zuhanyozó is volt, sokféle slaggal, vödörrel.

1. Miután kibámészkodtátok magatokat, talán térjünk is rá arra, amiért ide jöttetek, hogy szolgáljatok engem. Te is ugye ezért jöttél Tivadar szolga.
2. Igen, természetesen, Uram! – válaszolta engedelmesen és alázatosan az.
3. Az ő tabuit ismerem, neked is vannak? – kérdezte meg tőle.
4. Ő az én Uram és parancsolom, bármit megtehet velem, így ha azt mondja, mert ezt mondta, akkor természetesen Te is Uram mindent megtehetsz. Alázatosan foglak szolgálni. – tette még hozzá, de még most sem mert rá nézni.
5. Akkor nincsenek tabuid, amiket tudnom kellene? – kérdezett még egyszer rá, de nemleges választ kapott Tivadartól. Ekkor folytatta: - Most már rám nézhetsz! Láthatod, hogy még nálad is fiatalabb vagyok, talán, de ez nem fog semmiben sem akadályozni, hogy uralkodjak rajtad is. Bár nem látszik, de gyakorlott is vagyok, majd meglátod, de inkább megérzed! – sorolta még dicsekvően.

Tivadar lassan rá emelte a tekintetét és látszott, hogy meglepődött és szóra nyitotta a száját:

1. Uramat hogyan tudtad lábad alá hajlítani, mert én kemény mesternek ismertem meg őt?
2. Nem mondtad el, hol és hogyan ismerkedtünk meg? – kérdezte meg tőlem. Én meg nemet intettem a fejemmel.

Nem kérdezett többet, mert nyilván maga is rájött, hogy akkor még sok minden mást is el kellett volna mondanom a subomnak, amit nyilván nem akartam megtenni.

1. Oda egy-egy sarokba és hassal az Andráskereszthez csatoljátok oda magatokat! – adta ki a következő utasítását, majd alig csak megvárva, hogy megtegyük, már a lovaglóostor csapódott is a hátunkon, fenekünkön, combunkon, vagy a vádlinkon és egy-egy halk sziszegés, morgás is hallatszott tőlünk.

Egy ideig csak ezek a hangok uralkodtak a teremben.

Majd mikor megállt, odajött, megsimította a bőrünket ott, ahol a lovaglóostor odacsapott, majd hozott egy spriccelőt és azzal vizet spriccelt a bőrünkre, ami így csípett és ezért is újra sziszegtünk.

Most oldalt lépett, Tivadar alá nyúlt, elhúzta az Andráskereszttől és így oldalról belátva látta, hogy még mindig mereven előre áll a farka, ami odanyomódott az Andráskereszt fájához. odanyúlt, kicsit erőltetve lenyomta és hátulról megfogva hátra húzta a lábai között, amennyire csak tudta, miközben Tivadar teste teljesen megfeszült és ő meg felszisszent a fájdalomtól. Ekkor rátámaszkodott a két popójára és visszanyomta a testét az Andráskereszt fájához.

1. Így maradsz! El ne merj mozdulni ebből az állásból, helyzetből! – szólt rá keményen.
2. Igenis, Uram! Bár meg kell jegyeznem, hogy ez nagyon fájdalmas nekem.
3. Tudod. Azért is teszem, de hiszen azért jöttél, hogy szenvedj? Nem?

(folyt. köv.)