Miután rájuk dörrentem: - Talpra, vetkőzz! Már mind a ketten megtették és ott álltak már előttem előre meredő, szép farokkal, kis terpeszben, várva a további parancsaimat. Én meg nem tétováztam, hanem a két kezemmel rácsaptam – kinek, kinek – a mereven álló farkára, mire azok összerezzentek, a testük megrándult a fájdalomtól, de fel is szisszentek szinte egyszerre. Tibor még megszólalt:
Ekkor Hamza is megmozdult és le akarta fogni a jobb kezemet, hogy ne tudjak újabbakat ütni Tibor seggére, de ezzel csak azt érte el, hogy nem a jobbal, amit fogott, hanem a szabad bal kezemmel kapott ő is egy sorozatot, most már ő is sziszegett ettől.
És már húztam is ki Tibor nadrágjából a széles derékszíját és azzal csapkodtam meg a pucér fenekét egy sorozattal. Az sziszegett, vonaglott a csapásoktól, de sem odanyúlni, sem felemelkedni nem mert. Helyesen.
Mikor vele, rajta végeztem, mutattam, hogy cseréljenek helyet és most Hamzán volt a sor a szíj elviselésére.
Ő is megkapta a magáét, bár ő jobban sziszegett, mint Tibor, így a hátára fordíttattam és megnéztem mi lehetett az oka: rájöttem. Ráfeküdt a merev farkára, ami hátrafelé feküdt alatta, így erősen meghúzódott és erre még a csapások miatti mozgás is hozzáadódott és ez fájhatott neki erősebben.
Hamzát hagytam a hátán feküdni, de oldalról, az asztalról elvettem több befőttes gumit, majd azokkal szétkötöztem a golyóit egymástól és a farkától is. Majd ugyanez várt Tiborra is.
Mikor ezekkel megvoltam és már szépen feszültek a golyóikon a bőreik, akkor a körmeimmel végigszántottam azokon. Most volt csak testrángatózás és sziszegés mind a kettőnél.
Így az következett, hogy felállíttattam őket egymásnak háttal és a csuklóikat, no meg a felkarjaikat hátul összekötöztem s mikor ez sikerült, újra végighúztam a körmeimet a feszes golyóik bőrén.
Most még nagyobb volt a rángatózás, bár nehezebben ment, mert egymás testét is rángatták ezzel, így a sziszegés erősödött, illetve morgás is hallatszott már.
Lett még nagyobb is, mivel újra csak rá- rácsaptam a mereven előre álló farkukra, ami biztosan fájt nekik és próbáltak – persze sikertelenül – kitérni előle.
Ott hagytam őket a nappaliban így összekötve, kimentem a konyhába és ott keresgéltem. Hamarosan találtam is két gyertyát, amit egy csomag gyufával együtt bevittem, majd őket a padlóra állítottam, újságpapírra. Ekkor meggyújtottam a gyertyákat és kellő magasságból csöppentettem a farkukra a gyertyákból lecsöppenő sztearinnal.
Megint volt sziszegés, nyögés, halk sikoly is, de tekergették is volna a testüket, de az nem ment, mert össze voltak hátul kötve.
Mikor rájuk száradt a sztearin, akkor egy hosszabb szíjakból álló bőr korbáccsal elkezdtem leverni a száradt sztearin cseppeket a farkukról, ami persze nem ment könnyen, mert bele voltak ragadva a szőrszálaik is.
Most volt csak tánc, sziszegés, nyögés.
Nem bántam, csak csináltam tovább, majd még, ami nem akart lejönni róluk, azt körömmel feszegettem le a bőrükről. Ez sem ment sziszegés, táncolás nélkül.
Ekkor kerestem és hoztam egy virágspriccelőt, kis ecetes vizet bele téve és azzal fecskendeztem meg az amúgy is forró farkuk bőrét. Ez csípett is, hűtött is, így további kínokat okozott nekik.
Észrevettem egy dobozt az ágy alatt, azt kihúztam és abban sokféle bdsm játékszert találtam: dildókat, farkinca alakúakat is, no meg rezgőket és különféle csipeszeket is.
Először elengedtem őket és külön-külön állíttattam egymástól a két srácot. Majd a fekete, kunkori, bőr farkincákat helyeztem, dugtam fel nekik. Kezdetben nehezen akartak bemenni, de azért kis ujjazás után csak sikerült. Utasítottam őket, hogy lengessék meg a testüket, így élvezetes volt látni a hátul lengedező farkincákat.
Majd a csipeszeket vettem a kezembe és először csak a fa csipeszeket használtam rajtuk, mert azzal csipeszeztem meg a bőrüket a hónaljaiknál, majd lefele az oldalikon, de kaptak a farkukra és a golyók bőrére is a csipeszekből. Szépen ki lettek ezekkel dekorálva.
Ekkor eléjük álltam és meg- megpöcköltem a testükön a csipeszeket, a mik persze fájdalmat okoztak nekik, így sziszegtek ettől és egyre gyilkosabb szemmel méregettek engem.
(Sejtettem, hogy szívesen helyet cserélnének már velem és ők tennének velem ezeket, vagy másokat.)
Nem törödtem a nézésükkel, a gyilkos pillantásaikkal, hanem folytattam a csipeszek pöckölését mind a két srácon.
(folyt. köv.)
Hozzászólások (0)