A kedvenc helyemen üldögéltem és néztem az embereket. Mindig ha beesteledet eljötem ide mert itt nyugodtan tudtam egy pohár bor mellett kikapcsolódni és egy kicsit magam lenni. Mindig tele volt de senki nem foglalkozott a másikkal, hogy ki milyen ruhában van vagy egyedül vagy párban van csak halk zene melet beszélgetni és élvezni a légkört. Ma is mint általában és persze este, csinos nővé varázsoltam magam, szépen felöltöztem egy fehér blúz, egy fekete börhatású miniszoknya, egy magassarkú bokacsizma, egy fekete harisnya, tanga, fehér melltartó hogy a blúz alól ne tünjön ki, és persze a smink és Paróka. Néha mikor a férfiak elmenek az asztalom mellett mindig megnéznek és szinte érzem hogy tetszem nekik, akarnak. Én nem nézek rájuk általában lesütöm a szemem mint a lányok és ez még jobban tűzeli öket. Vadásznak de ez a dolguk, aranyosak. Záróra és én is készülök haza, de még egy kicsit sétálok, szeretek este a városban nőként sétálni és nézni magam a kirakatokban. Ilyenkor nem félek hogy valaki kiszurja hogy fiú vagyok. A megjelenésem a járásom, a mosolyom teljesen nőies, így nyugodtan szoktam egy nagy kört sétálni és élvezni ha valaki megfordul utánam. Egy autó lasit meletem és egy kedves férfihang szólít meg, elvihetlek drága? Nem köszi csak egy kicsit sétálok mielött hazamegyek. A férfi kiszált az autóból és odalépet hozzám. Beszálsz vagy lerángatom a rúhád és mindenki megtudja hogy fiú vagy. Megrémültem. Kinyitotta az autó hátsó ajtaját és intet hogy üljek be. Beültem és akkor láttam hogy egy másik fiú is ül az autóban. Elindultunk, én megkérdeztem mi lesz velem mit fognak csinálni, de nem válaszoltak. Elég sokat mentünk, és egy szót sem szóltak. Mikor megált az autó egyikük kiszált és valakivel beszélgetett. Kinyit az ajtóm és egy idősebb hölgy ált az autó mellett. Szállj ki és köszönj el. Kiszáltam az autóból és megköszöntem hogy elhoztak, a két férfi mosolygott és beszáltak az autóba hogy gyorsan menyenek is. A hölgy rám nézett, és intett hogy kövessem. A házban rámparancsolt hogy vetközek le, és várjak amíg jönnek értem. Nagyon meg voltam rémülve de izgatót is voltam. Két gyönyörű lány jött be a szobába, és közölték velem hogy egy átnevelő iskolában vagyok ahol teljesen ki fogják belölem törölni a fiú énemet és teljesen feminizálni fognak. Lesznek szabályok amiket be fognak tartani és keményen megtorolják ha valaki ellentmond. Most hajolj elöre kérlek, szólt az egyik lány. Én elöre hajoltam. Fogd meg a bokád kapsz tíz pálcát ezt le kell számolnod és meg kell köszönnöd minden ütést, köszönöm úrnőm, megérteted? Igen válaszoltam, mire kaptam egyet a fenekemre, igen ki szólga, igen úrnőm űvöltötem a fájdalomtól. Megy ez látod. Na kezdjük. Az első űtéstöl a tizedikig zokogtam sírtam a fájdalomtól, de tudtam innentől ez a sorsom. A tizedik után rámparancsolt az úrnő hogy egyenesedjek fel, és forduljak felé. Mostantól minden nap megfoglak pálcázni és korbácsolni, ezt szeretném hogy tudd. A lányok akik itt tanulnak mind megkapják a büntetésüket a saját dominájuktol, neked én leszek a nevelöd. Meg fogsz tanulni megalászkodni és feltétel nélkül engedelmeskedni. Ezt az iskolát csak akkor hagyhatod el ha teljesen kész szajha vagy, de addig még sok a feladatunk.......
Hozzászólások (0)