Éppen időben érkeztünk vissza, így a srácok és csajok egymásra találtak, de nekem feltűnt, hogy a négy csajszival van egy srác is, aki ugyanolyan színű úszósapkát visel, mint a csajok. A srácok nagy hátbavágással üdvözölték a negyedik társukat, aki viszont kis távolságtartással kezelt engem, aki a srácokkal érkezett. Bár bemutatkoztunk egymásnak, de ez nem csökkentette a távolságtartását addig, míg az egyik srác távolabb nem vonta és gondolom elmondta neki, hogy hol voltunk és mivel töltöttük az időnket.
Ekkor nem csak megenyhült, de már kereste a lehetőséget, hogy cseveghessen velem. Erre sor is került, mert mind kimentünk a medencéből és a többiek a büfénél kötöttek ki, meleg szendvicset és innivalókat vásárolva, nekünk is. A srác ekkor félrehúzott, hogy foglaljunk egy asztalt, ami éppen akkor felszabadult, mi meg leültünk és mivel ez volt a legszélső asztal, így némileg távolabb voltunk a mellettünk lévő asztaltól és az annál üllőktől.
Ekkor elkezdett faggatni, hogy mi történt fent hármasban és különösen az érdekelte, hogy lehetne-e mód arra, hogy kettesben legyünk valahol itt, vagy másutt? Azt feleltem, hogy itt nehezen megoldható, de ha el tud és akar szabadulni a többiektől, akkor tudok egy helyet, ahol kettesben lehetünk. De azt is hozzátettem, hogy nem csak annyit tudok, amit a társai már tapasztaltak, de még másokat, többet is.
Így már az evésé volt a főszerep, majd utána elpilledtek és lefeküdni vágytak egy kis szundikálásra, így felmentünk vissza a második emeletre és ott az ágyakon elheveredtünk.
A többiek el is szundítottak, ami a légzésükön is hallatszott, így mi óvatosan megléptünk onnan, de nem csak onnan, hanem a fürdőből is.
Colt egy ismerős domina, aki bdsm stúdióval rendelkezett, azt hívtam fel, hogy szabad-e most a stúdiója úgy egy-másfél óráig? Szerencsénkre szabad volt, így fogtam egy greengo kocsit és már száguldottunk is oda.
Belépve a stúdióba a srác meglepődött. Nem csak a stúdió berendezésén, eszközein, felszereltségén, de azon is, hogy a dominát meglátta. Megnyugtattam, hogy itt kettesben leszünk, csak el kell intéznem pár dolgot a bérléssel kapcsolatosan, mire ő jelezte, hogy természetes maga is beszáll és vette elő az euróit. Nevettem, hogy ezzel sajna itt nem fizethet, de majd én megteszem. Megtettem és a domina már távozott is, mondva, hogy zárjuk az ajtót be utána.
Mikor kettesben maradtunk a srác magától térdre hullott előttem, és szabályos szolgai csókot lehelt a kezeimre és lábaimra. Éppen felegyenesedett, mikor közöltem vele, hogy ez itt kevés, nálunk farok csók is dívik, így azt is tegye meg. Kicsit értetlenkedett, de hamar rájött, mit kell tennie és már tette is meg.
Most már feltérdelhetett, sőt felállhatott, hiába „állt már mereven a farka a gatyájában”, de ki kellett szabadítania a sok textil fogságából. Végre már ott térdelt előttem csupaszon, pontosabban textil nélkül.
Ő is jó alakú srác volt, kisportolt, izmos testtel, dagadó izmokkal, és főleg sok szőrrel mindenhol. Neki szerencsére átlagos farka volt, nem húsfarok, de így is volt terjedelme, átmérőben is, de hosszban is. És így mereven a makkja csupaszon maradt, mert hátrahúzódott a bőre arról.
Így gyorsan hátrabilincseltem a csuklóit és az előre meredő merev farkát kezdtem egy mogyorófa vesszővel ütögetni, amire sziszegett, majd már nyögdécselt is később. Most a markommal alulról felfelé a tökeit vettem célba és azokat ütögettem felváltva a farkával, de közben a mellbimbóit is alaposan megsanyargattam, csavargattam, húzkodtam. Volt is sziszegés, testrángatózás, de keményen fogtam és gyorsan tettem, amit tettem.
Egy idő után arra kért, hogy rugdossam meg a tökeit és a farkát, mert azt úgy jobban szereti és élvezi. Nem vonakodtam, már elé is álltam, kis terpeszben és jöhettek a célzott rúgások. Volt, hogy olyan pontosan találtam, hogy előre bukott a fájdalomtól, de nem tudott sem odanyúlni, sem visszaállni térdelésbe, mert a csuklói még hátra voltak bilincselve, így azokat kiengedtem, hogy szabadabban tudjon mozogni, de már nem csak elölről, de hátulról is kapott rúgásokat a lábai között, eltalálva a jól lógó tökeit és azokat a gátjához ütve, szorítva.
(folyt. köv.)
Hozzászólások (0)