Ostrom. 3. rész

Vivicával közös történet folytatása...


Agnes magához tért. Egyedül volt. Megint. Próbált felülni, de a kezeit szorosan az ágy támlájához kötözték. Külön-külön. Esélye sincs kioldani. Végignézett magán. Teljesen pucér volt.
- Ó, az átkozott! –mormolta dühösen, és a szégyentől kipirulva.
Teljesen lemeztelenítve kötözte ki. A szolga teste már nincs a földön, eltakarították. De legalább a lábai nincsenek kikötözve, így a szemérmét el tudja takarni. Erőlködve felül, hátát a támlának veti, felhúzza a térdeit, és vár. Próbálja elképzelni mi vár még rá, de nem megy. Meghaladja a képzeletét.
A gróf egy tálcán kettőjüknek is bőségesen elegendő ételt, vizet, bort vitt a szobába. A lány már magához tért, a szétdúlt ágyneműn látszott, a lány megpróbált szabadulni. Felhúzta magát a támlához, dacos arckifejezéssel nézett a férfire, aki magában vigyorogva ügyet sem vet rá, rendezkedik, lerakja fegyvereit, páncélját. Minden sietség nélkül elrendezi a tálakat, kupákat a tálcán, italt tölt egy kupába, és leül az ágy mellé, hanyagul, hosszú lábait szétvetve. Szájához emeli a kupát, belekortyol, de egy pillanatra sem veszi le szemét a lányról. Agnes elfordítja a fejét. Elviselhetetlen szomjúságot érez. Nagyot nyel, a férfi észreveszi. Olyan sóvárogva nézi, ahogy iszik, hogy megszánja. Odaül a lány mellé, szájához emeli a kupát. Nem tart attól, hogy most akarja átverni, sokat nem is érne vele. A lány túl mohón kezdi inni, szája sarkánál kicsordul a víz, lefolyik nyakán, mellén. A hideg víz lúdbőrössé teszi mellét, kihegyesíti mellbimbóját. A férfi végigsimít a bőrén, mellén, megáll mellbimbóján. Ráncosra összehúzódott az udvara, várakozóan ágaskodik. Legszívesebben lehajolna és bekapná. De még nem. Visszaül a székre, megdöbbenve hallja a lányt:
- Köszönöm, uram!
A lányt is meglepi, ahogy a saját hangját hallja. Még inkább a felismerés, hogy amíg a férfi itatta, a lábaival végig a testét takargatta, ahelyett, hogy rúgott volna.
- Egészségére, kisasszony. Ha nem haragszik, kielégíteném kíváncsiságomat. Lecsúszna az ágytámláról? –mondja a férfi, és a lány már másodízben látja a szemében azt a furcsa villanást.
Szomjúsága fogytával, visszatér a lány harci kedve, felhúzott lábbal, dacosan néz a grófra.
- Kisasszony, kértem valamit és én nem szoktam kétszer kérni. Úgyhogy kénytelen vagyok megbüntetni. –hangzott a férfi mély, ellentmondást nem tűrő hangja.
Megfogta a lány bokáiról lógó köteleket és egy rántással vízszintesbe húzta a testét. A lány arra számít, hogy a lábait az ágy végéhez akarja kötni, ezért próbál ellenállni, de a férfi ugyanazzal a mozdulattal már emeli is vissza a kötelet és a fejtámla oszlopához köti az egyik lábát, majd, már kényelmesebben átmegy a másik oldalra és ott is meghúzza a kötelet. A lány ott fekszik előtte, kitárt szeméremmel, égnek álló popsival, lihegve, tűzvörösen.
Ralph újra elővette a sóvár tekintetét, úgy szemlélte a lányt. Gyönyörű, szűz ágyék, öröm nézni. Megdöbbenve látta, hogy tekintete alatt elkezd fényleni. - Nocsak-nocsak, egyre érdekesebb kezd lenni ez az este. –gondolja a férfi, és elégedett mosoly lebben ajkára.
- Kisasszony, remélem, hatni fog önre a büntetés. A későbbiekben nem szeretném, ha engedetlen lenne.
- Azzal a férfi tenyerével hatalmasat vágott a kívánatosan gömbölyödő fenékre.
A lány felsikolt, ahogy a kérges tenyér a fenekén csattan. Képtelen elhinni, ami történik. Itt egy férfi, nyilvánvalóan kívánja őt, és ahelyett, hogy megtenné, amit ilyenkor szoktak, ráérősen gyötri. Élvezi, hogy a lány ki van szolgáltatva kényére-kedvére. Nem siet, játszik vele, mint macska az egérrel.
Agnes látta egyszer az erdőben egy fa mögül, még kislánykorában, ahogy egy útonálló elkap egy cselédlányt, és megerőszakolja. Gyors volt, kegyetlen, Agnes moccanni sem mert a rémülettől. Azt kívánta, bárcsak most vele is ez történne. Félt, rettegett tőle, de úgy hamar túl lehetne az egészen. Aztán majd csak kiheverné, ahogy a cselédlány is.
A férfi nem éri be egy ütéssel. Végigsimít a lány fenekén, gyengéden, megvárja, míg a fájdalom hullámai halkulnak, és újra rácsap. Újabb sikoltás. Újabb simogatás. Újabb csattanás. Rendszeres időközökben, kiszámítható módon.
A lány próbál felkészülni az ismétlődő fájdalomra. És közben, amikor a férfi hatalmas tenyerét érzi meggyötört bőrén, ahogy simogatja, furcsa bizsergést érez az ölében. Olyasmit, amit a lovászfiúval érzett, mikor az istállóban játszadoztak, és a fiú elkapta őt, magához szorította, és megsimogatta a mellét a ruhán keresztül. Az egész véletlennek tűnt, és már szaladtak is tovább, kipirult arccal, önfeledten, de Agnes tudatába mélyen beivódott az a bizsergető érzés, amit akkor az ágyékában érzett.
És most itt fekszik, teljesen pucéran, testének minden rejtett zuga feltárva egy idegen férfi buja tekintetének. Ó, hogy gyűlöli a férfit. Ahogy hozzáér a testéhez, úgy, ahogy férfi még nem tette. Ahogy kihasználja a tehetetlenségét. De legfőképp azért gyűlölte az érintését, mert arra a mámorító bizsergésre késztette a testét. Felidézte azt a röpke emlékfoszlányt, amire azóta is kipirulva emlékszik, ami az ő féltett titka volt eddig. Hogy vágyott újra arra az érzésre. És most ilyen képtelen körülmények között élje meg újra. Tehetetlen dühében elsírta magát.