Egy nőgyógyászati székben fekszem. Lábaim gondosan rögzítve, hogy ne tudjam összezárni, és eléggé szétnyitva, hogy a kozmetikus kellő képpen hozzá férjen. Kezeim a fejem fölé, kissé oldalra rögzítve, nehogy belenyúljak a munkába. Fejem is rögzítve egy csatos, számba tett pénisszel, ami rögzítve van az ágyhoz. Így teljesen ki vagyok terítve, így a fájdalmat még nehezebb elviselni. Testem teljesen csupasz, védtelen vagyok bármi ellen. Jön a domom egy lavórral. Gondosan mossa le egész alsó részem nagyon meleg vízzel, ami nem éget, de érezhetően melegebb a szokásosnál. Aztán szárazra törli, és egy meleg törölközővel takarja be. Két perc sem telik el, érkezik a kozmetikus. Lekerül a meleg törölköző, és elkezdi a munkát. A szék lábtartója állítható, így leengedi, hogy az első részem kifeszüljön. Felkeni a hasam alján a gyantát, majd lassan húzza lefele, tépve a szőröket. A valóságban ezt hirtelen szokták, hogy ne fájjon annyira. Ő nem véletlenül húzta lassabban, szakaszosan. Így haladt végig a lábamon is. A puncimnál vékony csíkokban haladt, a bőr feszítését domom segítette. A lábtartó állíthatóságával az anális részt is végig szenvedtették velem. Lábaimat szinte a fejemig feltolták, fenekem széttárva meredeztette anállyukamat a világnak. Kényelmesen húzogatta a gyanta csíkokat lábaimon, majd fenekemen, és a lyuk környékén. Itt váratlanul abbahagyta, és mellém jött. A hónalj következett. Ott sem volt kíméletes, mert bár egyben le lehetne húzni, több alkalmat hagyott. Utána domom gyorsan bekente fertőtlenítő alkohollal. Fél percig csípett, égetett. És megnyugtatott: „Ott is ezt fogod kapni”. Csak a szememmel tudtam bármit is jelezni neki. Konkrétan könyörögni akartam, hogy ne legyen ennyire kegyetlen. Bár ez amúgy sem szokta meghatni őt.
A domom, végig ott állt fölöttem, és időnként a melleimet birizgálta, izgatta.Könyörgő nézésemre kissé erősebben csavarta meg a mellbimbót, és felszólított, hogy viselkedjek rendesen. Mintha bármit is tudnék tenni.
A puncim lett a végére hagyva. Itt, ha lehet, szinte egyenként húzták ki a szőrdarabokat. Többször végig menve akár ugyan azon a csíkon. Vergődtem volna, ha tudtam volna. Mi tagadás, a könnyem folyt, és teljesen leizzadtam.
folyt.köv.
Hozzászólások (1)