Lóvá tett kuzin

Lóvá tett kuzin

Nyolvannyolc óta nem láttam Dundust. Még gyerekek voltunk amikor utoljára lógtunk együtt a Nagyiék háza körül. Órákig játszottunk, sokat heverésztünk a tanya mögötti kazlakon. Én voltam a kisebb és a fiatalabb, Ő olyan tizenhárom lehetett akkoriban. Termetesebb és nehezebb volt, már komolyan gömbölyödött ott ahol a férfiak megbámulták. Néha lesétáltunk a Gödörhöz és horgásztunk, készítettünk traktorgumiból csúzlit és hajkurásztuk a nagyra nőtt pulykákat. Fiús játékai voltak és a szabályokat –erre most, felnőtt fejjel ébredtem rá- a legtöbbször Ő hozta. Néha megszállta az ördög, világos íriszű, nagy, kék szeme zöldesen csillogott. Ilyenkor lebirkózott és a nyakam a könyökhajlatába fogva szadizott. Könnyű és vékony voltam ahhoz, hogy sokáig ellenálljak, fáradhatatlanul támadott amíg ki nem merültem. Olyankor sokáig ült a hasamon és az orrom piszkálta. Kipirult arca teljesen megváltozott, előfordult az is, hogy meztelen kis lábával az arcomat paskolta. Húsos kis lábujjai és rózsaszín, tiszta lábkörmei még ma is élénken az emlékeim között élnek. Első tudatosult merevedéseim is harisnyás combjaihoz köthetők. Négykézláb álltam a TV szobában és a nagyi szőnyegén cipeltem körbe a hátamon „Dundus hercegnőt”. A hajamat húzta és a fenekemet paskolta, hogy gyorsabb ütemre biztasson. Uralma és szeszélye kellemes zsibbadtsággal töltött el. Kicsit féltem, hogy rajtakapnak majd, de anyányi unokanővérünk Timi tudomást sem vett a játék természetéről, amikor ránk nyitott. A véletlen kapott nyilvánosság csak fokozta az izgatott szégyent, amit az alávetett helyzet és a játékban betöltött paci feladatom okozott. Sok év telt el azóta. Túl a harmincon még mindig eszembe jutnak azok a mámoros percek amikor kemény húsú, telt bakfis testének súlyát éreztem magamon. Későn érő típus lehettem, mert a középiskolai tábor nagyhangú maszturbálóihoz képest csak az érettségi előtti hetekben, az osztálykirándulás egyik éjszakáján éltem át az éjszakai magömlés érthetetlen, intenzív élményét. Lovagló női fenékről és masszív, asszonyos
combokról szólt az álom, a részletei csak később villantak be újra. Áramütés szerű borzongást és szégyent éreztem közben, ahogy álombeli vizeletem vissza már nem tartva, bepisiltem. Kéjes megkönnyebbülésre és borzongásra ébredtem, még soha nem látott szerkezetű és szagú pacával ajándékoztam meg a pizsama alsóját. Egy évtizedig tartott amíg az álom üzenetét feldolgoztam, azóta mániákusan gyűjtöm a lovakon ülő női modellek képeit, a téma avatott szemű maszturbáló szakértője lettem……………..
Az egyetemi parkba tartok. Az út végi nagy parkolótól hosszú erdei sétányok vezetnek az alföldi erdőbe. Kedvenc hűsölő helyeim a közelben vannak. Dundussal beszéltem meg randevút ide hétfőn. Kéthavi levelezés és facebookozás után unokatestvéri találkát egyeztettünk. Dundus még teltebb és kerekebb arcú lett a képeken, sértődötten lebiggyesztett, makrancos szája van. Elvált és kislányával tőlem nem messze telepedett le tavaly. Kiszáll az autóból és könnyű, virágmintás nyári ruhájában, kis női táskával vállán közelít. Nem tudom vajon közelebb lépjek e vagy várjak. Odaér, a vállam magasságából, nagy szemeket meresztve pillant fel rám és a nyakamba ugorva csüng rajtam egy hosszú percig. „Hagy nézzelek Öcsikém!” kuncogja és szemérmetlenül méreget. „Nagyon megvállasodtál! Ha a metrón látnálak meg, biz isten hosszan szemeznék veled.” A fenébe, nekem is ez futott át az agyamon. Ha a városban szembe jönne velem biztosan utána fordulnék, hogy a kerek asszonyfenékhez tapadó ruhát hátulról is megbámulhassam. Versenytáncos bokái és izmos vádlija fényes barnán csillog. Bokáján vékony ezüstlánc, két bal lábujján ízléses gyűrű díszítés. Nyitott nyári szandija fogva tartja a gondolataimat egy pillanatra. Szégyenlősen kezdem a beszélgetést. Apró villanásokkal mérem közben fel ezt az ápolt, mindenütt gömbölyű, idegen felnőtt nőt. Mennyivel nehezebb így a társalgás, mint a közösségi oldalon. Dundus viszont könnyedén a kezébe veszi a beszéd fonalát és nem sokára gyerekkori témáknál landolunk. Tréfásan emlegetem fel azt ami az utóbbi hetekben foglalkoztat: „Emlékszel mennyit lovagoltattalak a hátamon?” „Csúsztatgass csak Öcsikém, de én úgy emlékszem én törtelek be a nyergem alá párszor! Én legalábbis így írom majd meg az életrajzomban!” nevetett fel és én lesütöttem a szemem újra, mert tekintetében az a kis pimasz zöld láng lobogott fel, amit olyan jól ismerek még. Itt állunk, kezében a gyeplő ismét és a zavaromon jól mulatva pedzegeti tovább betöretésem témáját. Azt állítja nem volt választásom, mert sokkal erősebb volt nálam. Sajnálkozik, hogy így megerősödtem, bár ennek is meg vannak az előnyei…kuncog. Félek, hogy közben figyelmesen szemlélve észreveszi elfogultságom és azt, hogy szavai milyen izgalmat okoznak ismét az alsó nadrágom táján. „Nézd, a témát ígyis-úgyis érinteni fogom, ezért neked már megint nincs választásod!” pimaszkodik magabiztosan. „Sok idő eltelt azóta és nekem még mindig kedvenc játékom a pacizás. Néha lóháton, nyeregben…..is.” teszi hozzá a kétértelmű kis szócskát, erotikusan vastag száját csücsörítve. Imádni való, okos nő lett. A Nagyi egyszer büszkén újságolta emlékszem, hogy Dundus kitűnővel végezte el a pszihológiát, dúskált az állásajánlatokban. „Sétáljunk azon a hosszú ösvényen az erdő felé.” mondja „..és akkor felkaphatsz a válladra. Hagy lássam milyen erőben vagy!” Nem tudok válaszolni, a torkom kiszáradt, nehezen nyelek egyet. Bizalmas, gyermekkori játék nosztalgia ünnepének kezdődik az esemény. Csacsog. „Itt jó lesz! Felvehetsz a válladra, ha akarsz!” Hátsóját fordítja felém, idegesen nevetgélve hajolok oda és kissé felhúzott szoknyája alá bújva a vállamra veszem. Selymes combja húsa a nyakamon, fenekét érzem a csuklyámon, melegségét a tarkómon. Hangosat sikkantva keresi az egyensúlyát és combjaival megszorít. Halántékomon lüktet a vér, erősek a lábai. „Séta!” utasít és közben az oldalamon a két hónom alá fűzi csupasz lábszárait, a sexis kis szandálokat. Stabilan ül, csípőjét ringatja. Büszkén emelem fel a fejem, sokat gyúrok, meg sem kottyan a súlya. „Erős vagy..” nyögi és mintha most az Ő hangja is megcsuklana kicsit. Haladunk az ösvényen. Az akácok apró levelei között átszűrődik a májusi nap és úgy beszélgetünk mint két régi jó barát. Persze mindketten tereljük csak a szót a kialakult helyzetről. Mintha nem is ülne a nyakamban könnyű kis tapadós ruháját felhúzva. Komikus a dolog, de nem tudom, hogyan vallhatnám be azt mennyire izgatott a gondolata, foglalkoztattak az emlékei. Mint mindig, Dundus kettévágja a csomót: „Nem köntörfalazok. Pacikám! Bennem élénken élnek a lovas mutatványaink. Most már tudom, hogy ez neked is izgalmat okoz. A randink elérte célját!” Megkönnyebbülök, még mindig nem tudok vallomást tenni, de most már rá hagyatkozom. „Ehhez az újításhoz mit szólsz, Pacika?” suttogja és a kis női táska vékony bőrszíját a számba adva megzaboláz. „Errhhh…” morgom, számban a cserzett szíjjal, tettetett könnyedséggel viccelődöm. Nagyon felizgat. „Helyes! Futás! Szaporázd!” parancsolja és a fejem szakszerűen ide-oda rántva irányít. Szaporázom, ügyesen zötykölődik a hátamon és a szíjazat kezdi vágni a szám sarkát. Egy álom válik valóra. Szolgálom a húsos női testet, cipelem combjaival a vállamon, érzem párás bugyiját a nyakamon. Nagyokat kacag. Féktelen erő és izgalom szabadul fel belőle. Az erdőbe fordulunk és a száraz tavalyi avaron egy napos folton megállva utasít: „Tegyél le!” Követem parancsait. Térdelek előtte, hátát egy széles tölgynek támasztva felém nyújtja ápol lábát. Leveszem a strasszokkal csillanó szandált és csókolgatom a lábfejét. Kigombolom a sliccem és parancsait követve önkielégítésbe kezdek. Szép kezeivel szoknyáját felhúzva simogatja ágyékát. Hosszan, mélyen nézzük egymás szemét. Dundus zöld lángocskája mindjobban kialszik, pupillája kitágul, szeme szinte sötét…és élvez. Jesszusom… bepisiltem…fut át az agyamon, a csípőm visszatarthatatlanul megrándul…

wasderes