A jégmadár röpte - XV. rész (befejező epizód)

Elmondtam hát a történetem végét Olgának:

Amikor aznap hazamentem, nem szóltam előre Ajnának. Annyi mocskos dolog után, amit elkövettem a háta mögött, a sötét énem arra ácsingózott, hogy rajtakapjam valakivel. Lehetőleg egy egész stábbal, mindenféle nációból, esetleg egy-két agárral. De amikor benyitottam, csak Ajnát találtam. Egyedül, és erősen kapatosan. Hálóingben volt, noha még csak délutánban jártunk. Azonnal odajött hozzám ingatag járással és a nyakamba ugrott. Egy pillanatig, hosszú pillanatig csak öleltem. Sejtettem, hogy ez akár az utolsó ölelésünk lehet, és a mai napig hálás vagyok azért, mert akkor ezt előre láttam. Jó volt így. Addig, amíg nem engedtem el, hihettem akár azt is, hogy most még helyrehozhatóak a dolgok. Hogy együtt alszunk, sorozatot nézünk, reggel együtt kávézunk és arról beszélgetünk, hová utazzunk el nyaralni, mit csináljunk hétvégén, és a többi, lehetetlenül távoli ábrándkép is valósnak tűnt addig.

Elengedtük egymást. Ő elkezdte lassan forgó nyelvvel megfogalmazni a bocsánatkérést. Rossz volt ilyennek látni. Haja kócosan és mosatlanul tapadt feje oldalára, szemei karikásak voltak, szája korábbi hányásoktól színeződött el. Hálóinge alatt pizsamát hordott, ami szaglott az izzadságtól. Én tettem ezt vele, gondoltam. Ő azt hiszi, ő a hibás, de én hoztam ilyen állapotba. A fürdőbe kísértem. Készítettem ki neki tiszta ruhákat. Azt akartam, hogy amikor elmondok mindent, saját magától kicsit se undorodjon. Tartogassa csak nekem.

A zuhany után átöltözve, egy fokkal éberebb tekintettel nézett rám, és hálásan fogadta el a neki nyújtott bögre kávét. Mikor megszólalt volna, átvettem a kezdeményezést.

– Sajnálom, ahogy viselkedtem veled.

– Fő, hogy visszajöttél, drága… én…

– Nem arról beszélek. Kutakodtam utánad – elkerekedett a szeme. Maga elé révedt. Nem kérdezte, miért. Tudta, minek néztem utána. Szinte láttam, ahogy végigvesz mindent, ami csak nyilvánosan elérhető róla a világhálón. És a kábelközvetítésről még nem is sejtette, hogy láttam. Hogy Laurával néztük, miközben én kinyaltam a punciját.

– Látni akartam, mit csinálsz. De nem tudtam, hogy fog hatni rám. Azután… tettem dolgokat – ekkora már elhúzódott tőlem a kanapén, karját összefonta maga előtt. Tartósan megszakadt a szemkontaktus. Én pedig már nem akartam leállni – Lefeküdtem más nőkkel – rám nézett. Mintha azt fürkészte volna, ki ez a férfi mellette, akit egyáltalán nem ismer. Folytattam a szövegelést, elakadtam, újrakezdtem, belezavarodtam. Annyi mindent akartam neki elmondani, hogy nem tudtam, mi volna a helyes sorrend. A kíméletes sorrend, ha létezik ilyen.

Aztán visszatértem Laurához. Amikor az ő neve elhangzott, Ajna szárazon és fájdalmasan felnevetett. Talán nem hitte. Talán azt hitte, azt remélte, hogy ezt most találtam ki, hogy az ő terhét könnyebbé tegyem. És igen, itt még kiszállhattam volna. Mondhattam volna azt, hogy vicceltem. Hogy viccelődéssel dolgozom fel azt a sok traumát, amit a filmjei nézése közben elszenvedtem. Elhallgathattam volna az igazán durva részleteket. Az élő erotika-fesztivált, a transzvesztitás jelenetet és Kevint. De nem hagytam, hogy ami félig összedőlt, azt ne romboljam porig. Ha van esély az újjáépítésre, kezdjük onnan. Az alapoktól. A sötét kazamatáktól, amik a várunk alatt tátongtak.

Így elmondtam, Laurával hogyan kapott majdnem rajta egy kiadós szopáson, hogy utána dugtunk a munkahelyünkön, azt is elmondtam, hogy éreztem is valamit iránta. Aztán szót ejtettem a kurvákról, és mindarról, amit közben láttam, megtapasztaltam, hallottam, gondoltam és éreztem. A végére hagytam azt, ami kronológiailag is oda tartozott: a házimozit, amit Kevin direktor úr rögzített.

Ajna csak párszor próbált a szavamba vágni, aztán párszor a tenyerével tapasztotta be a füleit, de én minduntalan tovább beszéltem, amikor elvette onnan a kezét. Ilyen érzés lehet másfél órán keresztül mérget hányni. Fáj, éget, undorodsz az ízétől és tudod, hogy még így, hogy megszabadulsz tőle, talán még mindig végez veled. De mindig könnyebb egy kicsivel. Egészen a végéig, amikor lenézel és meglátod, hogy mérges okádéktócsa közepén ülsz, és hiába takarítod fel, mindenbe beivódik a szaga, és ki tudja, mekkora kárt okoz a környezetednek. Akkor elgondolkozol rajta, nem lett volna-e jobb, ha csak veled végez.

Azt hittem, Ajna sírni fog. Pár könnycsepp legördült ugyan az arcán, de arca szoborszerű maradt, hideg, mozdulatlan és szépséges. Aztán azt hittem, nem szólal meg soha többé, hozzám legalábbis.

– Hónapok óta – mondta – hogy tudtál így megtéveszteni?

– Azt hiszem, már évek óta megtévesztelek. Mióta csak találkoztunk, ez csináltam. Nem tudtam magamról – amikor rám nézett, először láttam gyűlöletet az arcán. Nem csak az irántam érzett gyűlölete volt új, maga az érzés idegen volt tőle. Eddig.

– Miért?

– Miért? Mert… gyenge voltam. Mert hülye voltam és… nem tudom. Mit nyerünk vele, ha megindoklom.

– Nem az érdekel, miért basztál a kis kurváddal. Azt mondd meg: engem miért vettél el?

– Hogyhogy miért? Mert szerette… – megköszörültem a torkom. Istenem. Az jött a számra, hogy „szerettelek” – mert szeretlek. Mert a kezdetektől fogva szerelmes vagyok beléd. És azt akarom, hogy együtt éljek veled. Mindig.

– Egy ilyen gonorreás baszóronggyal? Egy ilyen ócska gecitörlővel?

– Én ilyet soha nem mondtam.

– Lehet. Lehet, hogy nem is gondoltad. De lehet, hogy igen. Tudod, hány ilyen üzenetet kapok? Az emberek megnéznek, kiverik rám a faszukat, aztán írnak egy dühös üzenetet, hogy kifejezzék az erkölcsi fölényüket fölöttem. És talán te voltál az egyik ilyen hozzászóló.

Erre nem tudtam mit mondani. Valójában sosem tettem ilyet. Ilyet pontosan nem. De végső soron, ahogy viselkedtem, azzal szinte ugyanezt fejeztem ki.

– Mire gondoltál? – a kérdésnek hegye volt, és kétoldalt fogazott élei – Mire gondoltál, amikor az első filmet megnézted tőlem?

Az első, amit láttam tőle, csak egy kis szoftkór masztizás volt. Utána pedig másik nővel együtt. Tudtam ugyanakkor, hogy a kérdés nem erre vonatkozott, hanem az első direkt, brutál eszmélésre, hogy a nejem környékén más fasz is megfordult. Mire gondoltam?

– Meglepett – biztos, hogy nem ezt kellett volna válaszolnom.

– Mégis mi lepett meg, könyörgöm? Tudtad, mivel foglalkozom.

– De nem akartam belegondolni. Elnyomtam magamban, mert annyira… oda vagyok azért, aki vagy.

– Tehát csalódtál, értem.

– Nem!

– Mi a francért hazudsz? És miért ne csalódtál volna? A tökéletes románcunkba bezavart a valóság. Hogy az agyonidealizált feleséged egy kis szakmai elismerésért pezsgős pohárból issza a gecit – még soha nem hallottam azelőtt így beszélni. Ha én lettem volna akkor egy pezsgőspohár, vagy az érzéseim iránta, látszott volna rajtam, hogy menthetetlenül és jóvátehetetlenül repedezek, csorbulok. De nem voltam az, így még mindig hitegettem magam.

– És a kurvák? Miért kellett pénzt is kidobnod? Más már nem jutott eszedbe, hogyan is tudnád megalázni a feleséged? Mi? Mit motyogsz?

– Azt… nem miattad csináltam. Laura… vett rá.

– Hogy… rávett?! – Ajna már szinte károgott, rikácsolt. Neki is bőven volt kihányni való mérge.

– Ez… bonyolult. Feladatokat adott. Amiket teljesítenem kellett – hallottam a hangom, és nem hittem el, hogy ezeket a dolgokat akkor szentírásnak véltem. Néztem a kezeimet, egyre közelebbről, egészen addig, amíg bele nem tudtam temetni az arcom – Valami eltört bennem. Elcsesződtem. Teljesen.

– Ó, hát ez remek. Elcsesződtél. Milyen kényelmes. A kurva feleséged tönkretett a mérhetetlen faszéhségével.

– Nem te. Hanem én…

– Te, te és mindig csak te. Hú, de felelős lettél a végére. Minden terhet te cipelsz, ugye, egyes-egyedül? Neked kell, mert te vagy a sebzett művész, akit senki sem ért meg. A világ minden bűnét magadra vállalod, és akkor rendben is vagyunk.

Hallgattunk egy darabig egymás mellett. Én émelyegtem, mintha tényleg hánytam volna, míg Ajna egyelőre emésztette a mérgét. Neki nehezebb dolga volt. Én az elmúlt hónapokban fokról-fokra ébredtem rá, mit is jelent a munkássága, és lassan, habár kíméletlen bizonyossággal értem annak legmélyebb és legfelkavaróbb bugyraihoz. Neki egyetlen estéje állt rendelkezésére, hogy ölbe kapja a hatalmas mennyiségű információt arról, milyen is a férje valódi természete.

– Most mi legyen szerinted? – észre sem vettem, Ajna mikor került távolabb a kanapén tőlem. Szinte a karfáig menekült. Széttártam a kezem. Ha elértem volna ezzel a mozdulattal, talán meg is érintem a vállát. Megsimogatom. Ha elég közel van, megpróbálom átkarolni. De nem értem el. A mozdulat pedig az egyetlen válaszom maradt.

Zavaros időszak következett. Ha lehet, nem voltam otthon. A munkába temetkeztem. Laura sokszor keresett, de nem válaszoltam az üzeneteire, nem vettem fel a telefont. Folyton arra számítottam, hogy egyszer csak személyesen eljön. De néhány hét elteltével egyáltalán nem jelentkezett többé. Én egyre gyakrabban aludtam a bérlakásban. Eleinte azért, hogy ott várjam meg, amíg a dolgok elcsitulnak. Egy nap Ajna írta, hogy költözzek haza. A szívem hevesen dobogni kezdett, aztán tovább olvastam az üzenetét. Ő kiköltözik. A válást majd elintézzük ügyvédeken keresztül, nem kell találkoznunk sem.

Ez nagyjából az, ahogy a történetem végződik. Olgának egy kicsit nagyobb vonalakban meséltem el. Csak, hogy a lényeget értse.

– Azta – szerettem volna, ha más teljesítményemre mondja ezt, de ez van – Van olyan bűn, amit nem követtél el a Tízparancsolatból?

– Embert nem öltem – kezdtem kicsit fázni, magamra húztam a takarót.

– Tudod, egy válás is egyfajta halála valaminek. És egy szerelmespárnak mindenképp. Azoknak, akik az elején voltatok. Erre nem gondoltál? – nem válaszoltam. Jelenleg arra gondoltam, hogy nem sokára el kéne hagynunk a szobát – Miért nem vágtál vissza? A… az olyan filmjein kívül is eljárt azzal a fiúval.

– Nem hiszem, hogy ha ezen rugózok, azzal megmentettem volna a kapcsolatunkat.

– De lehet, hogy te lettél volna az erkölcsi győztes.

– Nem akartam az lenni. Nem volt jogom hozzá – Olga az arcomat fürkészte.

– Nem semmi vagy. Milyen volt ezt elmondani?

– Nehéz – hazudtam. Ami azt illeti, jócskán felidéztem általa az élményeimet, ami fura mód élénken hatott rám. A gyíkom is életre kelt, amikor magam elé képzeltem Laura felgyűrődött nyári ruháját, ahogy az asztalra döntve döfködöm, vagy a szendébb prosti sikkantásai, amikor végre elélvezett. És Ajna filmjei. Megannyi, megannyi akció. Olga a paplan alatt tapogatózott, hamar megtalálta, amit keresett. Rám nézett.

– Mennyi időnk van még itt?

– Szerintem úgy fél óra.

Olga puha keze határozottan rám markolt, és hogy eszembe se’ jusson lankadni, hozzám bújt és hosszan megcsókolt. Nem kapkodott, nyelve ráérősen játszott az enyémmel, mint egy harcos, aki a sebesült társát veszi vállra, és próbálja életre is pofozni közben. Felültem, elkezdtem kigombolni a felsőjét. Érezni akartam a bőrét a bőrömön. Ő hagyta. Segített is. Kibújt a szoknyából. Kikapcsolta a melltartóját és azok a csodás keblek végre teljesen kiszabadultak. Csak az ékszerei maradtak rajta és a harisnyája. Tovább csókoltuk egymást, és valahányszor elváltak egymástól az ajkaink, a tekintetéből folyamatosan áradt rám a gyöngéd szeretet. Rég nem tapasztaltam ilyet. Kibékültem volna azzal, ha a fennmaradó időnket ezzel töltjük. De Olga kimérten megfordult az ágyon, és felém tolta nagy fenekét.

A nadrágomat kerestem, hogy elővegyek még egy kotont. Ő kíváncsian nézett át a válla fölött.

– Ha nincs, az sem baj. Elmehetsz a popsimba.

– Hogy…?

– Van olaj a táskámban – a kezem egy pillanatra megdermedt, alternatív jövőképek záporoztak a képzeletbeli szemem elé. Ezek többsége arról szólt, hogy megkefélem Olga seggét. Aztán ujjaim rátaláltak arra, amit kerestem. A sok emlék közt eszembe jutottak Ajna natúr rosszalkodásai is, amikor semmi sem védte a szervezetét – így az enyémet sem, csak egy „eskü, nem vagyok beteg” féle állítások egy papíron.

– Kösz, talán… legközelebb – felhúztam a gumit. Minimális hezitálás után maradtam a puncinál. Az análtól talán túlságosan pornósnak ítéltem volna az amúgy sem hétköznapi helyzetet.

Jó volt rámarkolni a nagy, kerek fenékre, birtokolni, magamra húzni. Olgának is jobban bejött ez a helyzet. Néhány lökés után könyökére ereszkedett, majd arcát belefúrta a vastag paplanba, de így is hallottam a kéjes nyögéseit. Előrehajoltam, átkaroltam a derekát, megmarkoltam az ágynak nyomódó, puha melleket, nem hagytam, hogy a kemény kis mellbimbója elszökjön az ujjaim közül. Próbáltam a csiklóját is simogatni lent, combján átnyúlva, de – szégyen, vagy sem, nem találtam. Másodjára sokáig bírtam, és egyre hevesebben mozogtunk. Olga már egész testében remegett. Amikor azonban felemelkedett, hátával hozzám simult, hátranyúlt, átkarolta a nyakam, hogy elfordított fejjel megcsókolhasson, összerándultam és újra elélveztem. Olga pedig, amennyire meg tudtam ítélni, megint nem.

Kifutottunk az időből. Egy óvatos csengetés jelezte, hogy ideje volna távoznunk. Nem maradt lehetőségünk egymás mellett pihegni, magunkhoz térni, ábrándozni. Ez nem egy olyan műfaj. Olga ragaszkodott hozzá, hogy lezuhanyozzon. Azt mondta: „Így nem mehet az utcára.”

A panzió előtt feszengtünk egy sort. Valahol az emeleten nem zárt jól egy ablak és épp hallottuk, ahogy egy férfi ordítva élvez. Olga merőn nézett rám. Már rájött – talán az elejétől fogva, hogy de: ez egy olyan hely, és csakis erre lett kitalálva.

– Hát akkor… – nem fejezte be a mondatot. Váltottunk két formális arcra-puszit. Nem egy irányba indultunk haza. Valószínűleg ez előtt az épület előtt gyakran játszódik le hasonló jelenet.

Hazamentem. Nem az Ajnával közös otthonunkba. Addigra elegem lett az ottani ön-büntető rejszolásokból. Egész jól berendeztem az új kéglit. De azért nőt még mindig nem vinnék oda. Talán lesznek halaim is egy akváriumban, ami színesen világít éjjel. Vagy madaram. Nem papagáj, nem kockáztatom, hogy eltanulja a pornós nyelvezetet, vagy orgazmust színleljen, amikor épp anyám vigyáz rá.

Otthon megnéztem a telefonom. Olga keresett. És Laura, háromszor. És Ajna is.

Lezuhanyoztam. Ahogy felidéztem a délutánt, sikerült még egyszer kivernem magamnak. Aztán vacsorát melegítettem és leültem a gép elé. Jött pár találat a kapcsolatban élőknek kitalált társkereső oldalon. Ráírtam egy szimpatikus, barna szemű, szemüveges lányra, akinek jól állt a rövid haj és a garbós, sötét pulcsi.

Hamar megvolt a közös hang. Mesélt a távkapcsolatáról, és arról, hogy a külföldön dolgozó barátjával „új szabályokat hoztak érvénybe”.

– Neked van valakid? – szólt az üzenete. Ettem egy falatot, aztán válaszoltam.

– Házas vagyok – írtam.