A jégmadár röpte - XIV. rész

Olgát egy társkeresőn ismertem meg. Idősebb volt nálam egy kevéssel. Tényleg nem sokkal. Épp annyival, hogy ez izgatóbbá tegye a helyzetet, ha a megcsalás, az előre megbeszélt szexrandi és az erotikus légyottokra szánt kis búvóhely nem tette volna azzá. Olga alacsony volt, mondhatni tömzsi, a haját szőkére festette. Nem láttam rajta semmi különleges ismertetőjegyet, egy anyajegyet, amiről szonettet írhatnék, pontosan úgy festett, mint száz másik háziasszony, akikről megfeledkeztek. Csinos volt a maga módján, bár nem mondanám az esetemnek. Elsősorban az vonzott benne, hogy házas volt. Mióta válófélben voltam, rájöttem, hogy szükségem van a titkolózásra. És a szégyenre. A bűntudattal átitatott testnedvek lettek számomra az elsőszámú afrodiziákumok.

Nem akartam „hazavinni” Olgát, mert a „lakásom” még mindig jobban hasonlított raktárra. Az Ajnával közös házba még vissza-visszatértem, a kulcsomat nem kérte el, csak épp találkozni nem akart velem. Jószerivel oda csak azért mentem, hogy magamat kínozzam. Bármit is követtem el az elmúlt hónapokban, az már egy bizonyos határ átlépése lett volna, ha a hitvesi ágyban dugom meg legújabb hódításomat. „Hódítás.” Arról van szó, hogy Olgán már a profilképén is látszott, hogy szomorú, magányos, szenved. Ezt használtam ki.

Kivettem egy szobát egy kifejezetten titkos viszonyt folytató feleknek szánt panzióban. Olga ódzkodott tőle, hogy ott jelenjen meg.

– Tudni fogják, miért megyünk oda – szemlesütve kevergette a szójatejes kávéját. A kávé kilöttyent a kapkodó mozdulatra, és amikor sután lenyalta az ujjáról a tejhabot, az asztal alatt pompás erekcióm támadt. Ha arra kellett volna rávennem egy szopáshoz, hogy az űrbe jöjjön velem, valahogy arra is megpróbáltam volna rábeszélni.

– Ezeket a helyeket nem csak erre tartják fenn – hazudtam. A honlap nem fogalmazott egyértelműen, nehogy perelhetőek legyenek későbbi válások alkalmával, de erősen utaltak rá, hogy ügyfeleik szinte mind házasok, és szinte sosem egymással.

– Nem? – cukin nagyra nyitotta kék szemeit, finom ráncai kisimultak. Nem volt kifejezetten gyönyörű arca, inkább csak átlagosan helyes, de nagyon értett a sminkeléshez, szemeit pedig egy nőstényördög dévaj szemévé varázsolta. Láttam rajta, hogy hinni akar nekem.

– Az emberek persze erre használják, többnyire. De sok házaspár jár oda, akiknél mondjuk ott laknak az idős szüleik, és nem akarják rájuk hozni a frászt az artikulátlan üvöltéssel… amivel egy-egy romantikus közeledés jár néha…

– Lökött vagy – mosolygott. És elpirult. Egyik vállát megemelte és bő felsője fodros kivágása közelebb csúszott a vállához.

Azt mondtam neki, hogy sms-ben intézem a foglalást, amíg odaérünk. Valójában már a találkánk előtt leszerveztem mindent, telefonon. Már könnyen ment. Mióta nem voltunk együtt Ajnával, lett ebben egy kis rutinom. A helyszínen persze be kellett csekkolni. A pultnál egy idősebb hölgy várakozott, és talán a lánya. Unottan elém toltak egy papirost, amire ráfirkantottam az álnevem. Érdekes, gondoltam ilyenkor, hogy még az ilyen csalásokhoz is kell némi adminisztráció. Olga úgy tett, mint aki a táskájában matat, csak azért, hogy takarhassa vele az arcát. Mintha híresség lett volna. Mintha ezek megjegyezték volna a napi harminc-negyven arc bármelyikét is.

Megkaptuk a szobánkat. Olga az ablakhoz ment és a behúzott függönnyel matatott, mintha próbálná őket még összébb csukni. Aztán csak állt, rám sem mert nézni. Levettem a kabátom, miközben széles csípőjét és domborodó fenekét vettem szemügyre. Térd alatt végződő, szürke szoknyát viselt, és bátor módon magas sarkú cipőt.

– Nem kényelmetlen a cipő? Nem veszed le?

– Jó így – mondta.

– Attól tartasz, ha leveszel egy féle ruhadarabot, nem lesz megállás?

– Lökött… – nevetgélt, de nem vette le a cipőt. Óvatosan leült velem szemközt az ágy szélére. Táskája a kezében – Mennyi időre… vetted ki? Felezhetjük az árát.

– Van két óránk. Beszélgethetünk is. Van kábeltévé. Azt is nézhetjük.

– Gondolom, ilyen helyen csak… olyan csatornák vannak.

– Milyenek?

– Ne csináld. Nem fogom kimondani.

– Semmit sem kell csinálnod, amit nem szeretnél. Ígérem.

– Az… jó. Tudod… Dávid… a férjem… áh, mit művelek? Nem fogok rá panaszkodni. Tudod… én nem is tudom, miért regisztráltam arra az oldalra. És most itt vagyok. Veled. És te most nyilván azt várod, hogy én…

– Semmit sem várok – hazudtam. Leültem mellé, nem túl szorosan. Úgy tettem, mint aki a lábát nyújtóztatja ki – csak élvezem a társaságod – láttam, hogy ettől elmosolyodik, végre rám nézett. De azt is tudtam, hogy korai lenne bármit tennem.

– Tényleg nem baj… ha csak így ülök itt, mint egy buta kamaszlány? Nem fogsz csalódni?

– Dehogy. Csak lehet, hogy a kegyeimből akkor a házinéni és a lánya fog részesülni a végén, de sebaj – ez megnevettette. Úgy tettem, mint aki vele nevet. Ijesztő volt megtapasztalni, ahogy megjátszom a kedves és törődő fickót, de közben csak az elpocsékolt perceket számolom, mint egy lelketlen szexrobot, ami baszás után megsemmisíti önmagát. Bekapcsoltam a nagy tévékészüléket, és a szexszel legkevésbé kapcsolatos csatornánál maradtam. Autópálya hírek. Egy pillanatra, amikor a sötét képernyő kivilágosodott, belém hasított a félelem, hogy tényleg pornó megy majd benne, méghozzá Ajna főszereplésével. De arra is gondoltam, hogy én szereplek majd benne, ahogy Laurával kefélek az irodában. Aztán szinte azonnal az jutott eszembe: és akkor mi van? Éreznék valamit? Talán.

Percek teltek el. Vicces narrációt fűztem minden hír alá, Olga nevetgélt, lassan felengedett. Arra juthatott, hogy tényleg kedves srác vagyok, aki nem fog erőltetni semmit. Amikor kicsit közelebb fészkeltem magam hozzá, ő is, mintegy véletlenül felém tolta a combját. Karját úgy helyezte, hogy az enyémhez érjen. Még kivártam. Átváltottam egy romantikus filmre, de onnan elkapcsoltam. Zenei csatornát választottam. Röhejes frizurájú, harmincas férfiak próbáltak tizenévesnek kinézni, irtózatosan gyér zenei ízlésüket pedig láthatóan nem szégyellve daloltak arról, hogy „bébi, bár hosszabb lenne a karom, hogy elérjelek, miután elhagytáááál”. Ehhez kommentárt sem kellett fűznöm, mindketten dőltünk a nevetéstől.

Közben átkaroltam Olga derekát, mintha csak attól tartanék, hogy előredőlve leesik az ágyról. Ő nekem dőlt, kezét a térdemre téve. Sugárzóan szép mosollyal ajándékozott meg. Jól időzítve odahajoltam és megcsókoltam. Egy pillanatra viszonozta csak a csókot, ajka elnyílt, nyelvével megízlelte az enyémet, aztán elhúzódott.

– Nem szabad – suttogta. Ilyen közelről őrületesen szépnek láttam, a ruhájából áradó parfümillat pedig úgy hatott az ösztöneimre, mint egy csapda, amibe tudtam, hogy be fogok sétálni. Olga megérintette a kezem. Azt hittem, lefejti magáról, de a derekáról lejjebb csúsztatta a fenekére, ujjaival pedig úgy gyakorolt nyomást az enyéimre, hogy markoljam csak meg. Reszkető sóhaj tört fel belőle. Próbaképpen lágyan megcsókoltam a nyakát. Azt nem ellenezte. Azt sem, amikor simogatni kezdtem a térdét, és lassan feljebb siklottak az ujjaim a combjára.

– Tudod, hogy én nem szoktam ilyet csinálni? – kérdezte. Nem válaszoltam. Igazából nem érdekelt, mit szokott és mit nem. Apró csókot leheltem a szája sarkára és felismertem, ahogy összébb préseli az ajkát, hogy ezt túl intimnek tartaná. Kissé csalódott voltam, szeretek csókolózni. De érezni a testéből áradó hőt, beszívni az illatát, hallani az egyre elnyúlóbb sóhajait, mindez egész jó kompromisszumnak számított. Már egészen a szoknyája alatt volt a kezem, kitapintottam a harisnyája szélét és a bugyija csipkéjét. Éreztem a remegését. Lassan előrébb tolta a csípőjét, és megint szabadkozásba kezdett, hogy ő egyébként nem ilyen asszony.

Feltérdeltem az ágyra, ő pedig, mert a szám a nyakát és a vállát kényeztette, követett. Fogai éhesen az alsóajkába vájtak, amikor rám nézett. Megcsóválta a fejét, mint aki azt mondja, „nem hiszem el, hogy ilyet művelek”, miközben duci, szeplős keze már az övcsatommal babrált. Addig lazítottam a ruhája kivágását, amíg ki nem szabadítottam terjedelmes kebleit. Rózsaszín melltartót viselt. Nem volt türelmem a csatot keresni, ezért csak lejjebb húztam, hogy bekaphassam a mellbimbóját. Tetszett, ahogy felnyögött. Rám hajolt, nyelve forrón utat talált a fülembe, és a fülembe is beleharapott. Finoman eltolta magától a melleit markolászó kezemet.

– Hagyd, hogy én csináljam most – súgta. Hagytam hát. Tapasztalatlanul, de mohón szopott, mint akinek minden önbecsülése az arcába robbanó élvezésemen áll vagy bukik. Úgy helyezkedett, hogy jól láthassam a ringatózó melleit. Túl nagyokat rántott a fitymámon és többször hozzám értek a fogai, de így is el tudtam volna élvezni. Fogcsikorgatva tartottam magam. Nem tudtam, lesz-e kedvem második fordulóhoz, és mindenképp meg akartam dugni. Miután elszántan húzta ki-be ajkai közt a farkam, arcom minden rezdülését szemmel tartva, valamiféle igazolást várva, jó-e, amit csinál, egy kis idő után kifáradt. Nedves, dús ajka látványa csak még jobban beindított, és már halásztam is elő az óvszert a zsebemből. Kibújtatott az ingből, és amíg a nadrágot rugdostam le magamról, a mellkasomat csókolgatva, élvezettel viszonozva a mellbimbóknak adott figyelmet. Élveztem, ahogy őszintén átadta magát a pillanatnak, de azonnal abbahagyta és feltérdelt, amikor a ruhájához értem.

– Nem szeretném levenni – olyan búsan nézett rám, hogy majdnem én is visszavettem a ruháimat – Nem baj?

– Nem – mire eldönthettem volna, hagyjam-e félbe az egészet, már újra hozzám bújt.

– Nem szeretem a testem.

– Pedig gyönyörű vagy.

– Kedves, hogy ezt mondod. De ez nem igaz.

– A férjed szerint?

– Cssss… ne beszélj annyit, bolond – kivette a gumit a kezemből. A fogával bontotta ki, és minden teketória nélkül felhúzta rám. Ő maga csak a bugyiját vette le. Reméltem, hogy nyalakodhatok még előbb, de hát az élet nem kívánságműsor.

– Akarsz felül lenni? – kérdezte – Eléggé nagy vagyok…

– Pont akkora vagy, amekkorának lenned kell. Gyere… hadd lássalak…

Beleült a farkamba. Még szebb lett az arca. Azt hiszem, ezt nem az én szerszámom tette, még csak nem is az, hogy esetleg rég volt már szexben része. Szerintem az idegen farok varázsáról van szó. Tudom, mert én is megtapasztaltam, milyen hatása van az emberre az idegen puncinak.

Amilyen ügyetlenül használta a szájacskáját, olyannyira határozottan dolgozott a csípője. A meleg, lágy és nedves közeg boldogan üdvözölt, és minden apró izmával azt üzente, jó helyen vagyok, örömöt akar nekem okozni. Kézbe vettem a mellét. Csók nélkül ez volt a legtöbb intimitás, amit remélhettem. Az új punci varázsa sajnos hamar elillan, ha az ember fia amúgy nem érez többet a röpke késztetésnél. Egymás szemébe néztünk, és egyetlen pillanatra azt kívántam, bár ezt a nőt vettem volna feleségül. Nem is tudom, miért. Csak ez ugrott be. Erre vágytam akkor. Aztán nem sokkal később telelőttem a gumit. Olgán látszott, hogy elégedett. Ő maga nem ment el, de presztizs kérdést csinált abból, hogy nekem jó legyen. Ennek megfelelően kicsit rájátszottam az élvezetre, nagyokat löktem a derekammal, aztán homorítottam a hátam, tátva hagytam a számat, mint aki elvesztette teste fölött az önuralmat.

Óvatosan szállt le rólam, mintha becses kincs lennék. Mellém feküdt, jól esően nyújtózott, de ő meg sem próbálta tettetni, hogy jól lakott volna. Ami engem zavart. Nem akartam úgy távozni, hogy ő ne őrizzen édes emléket erről a szobáról, ugyanakkor farkam a bevetés után mély álomba zuhant, magába roskadt, köszönte szépen, ő befejezte a műszakot mára.

– Azta – azt vártam, hogy ő mondjon valami ilyesmit, ehelyett csak mosolygott és a mellkasom cirógatta körmeivel. Hát én mondtam.

– Ennyire?

– Eszméletlen vagy.

– A férjem is mondta.

– Mostanában már… nem?

– De, igyekszik. Csak nem tud kielégíteni – várakozóan nézett rám. Alighanem arra várt, hogy szusszanjak és folytassuk, amibe ő épp csak kezdett belelendülni. Kézfejemre tette a kezét, összekulcsolódtak az ujjaink. Egy pillantást vetett a jegygyűrűmre.

– Kérdezhetek valamit? – kérdezte. Egész más volt a hangja. Talán egy nő rögtön jobban bízik egy idegen férfiban, ha azt érzi, egyfajta hatalma van fölötte. Bólintottam, csak kérdezzen – Te ugye már nem is vagy házas?

– Honnan veszed ezt? – az nem lehet, gondoltam, hogy észrevette, hogy csak a találkozónk előtt vettem újra vissza a gyűrűt. Azt akartam, hogy azt higgye, én legalább annyit kockáztatok, mint ő.

– Nehéz volt találkozót szervezni. De miattam. Nem volt elég nekem az, hogy Dávid késő estig dolgozzon. Nem akartam mellé úgy befeküdni az ágyba este, hogy napközben… tudod… Meg kellett várnunk, hogy elutazzon. Ha napokig nem látom, talán más lesz. Talán addigra meggyőzöm magam, hogy ez valaki mással történt. Ez ilyen… önbecsapás. Te ezzel szemben mindig ráérsz. Minden nap tudtál volna találkozni. A múltkor még késő este is felvetted a telefont, szinte azonnal. Ilyet házas ember nem csinál.

– Huh. Mit mondjak, gyorsan átláttál rajtam.

– Szeretnél róla beszélni?

– Nem is tudom – elnyúltam mellette, felé fordultam. Nem kerülte el a figyelmem, hogy megigazította ruháját, elrejtette kebleit, csak én feküdtem ott meztelenül. Akkor akár már meg is nyílhatok, nemde? Honnan is kezdhettem volna? Mennyit mondjak el?

– Válófélben vagyunk – vágtam bele – majdnem négy évig voltunk házasok.

– Boldog voltál vele?

– Igen. Nagyon is.

– Mi történt?

– Megcsaltam – olyan gyorsan mondtam ki, hogy csak utána tűnődtem el rajta, valóban így tekintek rá. Mindig azt hittem, az események katalizátora az ő pornós munkássága volt, de valójában ennyi történt. Zavartak dolgok, amiket nem mondtam ki. Elfojtottam, a filmjei nézése, a kukkolás szexuális devianciát okozott, aztán Laura jókor volt jó helyen. Ha viszont nem Laura, akkor más hozta volna ki belőlem. Nem a személy volt a kérdés. Én akartam félrelépni. Szégyent akartam megélni. Mint ahogy most is izgatott a titkolózás.

– És elmondtad neki?

– Végül el.

– Dühös volt? Sírt?

– Kicsit ez, kicsit az. De neki is volt valakije. Bonyolult ügy.

– Ez így nem elég.

– Hogyhogy?

– Szeretném tudni, hogy zajlik egy ilyen beszélgetés. Ki tudja. Még én is kerülhetek ilyen helyzetbe – rám fektette az egyik combját. Finom forró volt. Simogató keze türelmetlenebb lett, amikor fenekembe markolt. Olga nagyon is készen állt a folytatásra.

Sóhajtottam. Húzzam az időt, vagy csak mondjam ki, hogy részemről ennyi, holnapig fel sem áll, nemhogy egy órán belül. Úgy döntöttem, mesélek neki bővebben. Addig is telik az idő.

folyt.köv.