Az inas 2/3.

Az inas  2/3.

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

Végre eljött a nap, amikor idei harmadik botozásomra sor került, bő egy héttel később, mint esedékes lett volna. Már attól tartottam, elmarad, amikor a Lord, mintegy mellékesen odavetette, hogy ma az estebéd felszolgálásával véget ér a napi szolgálatom, és adjam a pribék kezére magam.

Így, miután uram elbocsátott aznapra, mély sóhajjal a tömlöcsor felé indultam, hogy ráérő pribéket keressek, aki kiadós huszonöt botütésben részesít.

A tömlöcsor most sem volt üres, tucatnyi férfi raboskodott, csavargók, munkakörülők, részegek, idősebbek és fiatalabbak, újak és visszatérő rabok, akiken a pribékek gyakorolhatták szakmájuk fogásait. Most éppen egy delikvensből vették ki a vallomást, méghozzá többet, mint amit elkövettek, erre kiválóan megfeleltek a kínzóeszközök.

Ezúttal egy fiatal, nagy hangú legény éppen a karó látványával barátkozott, melyet arasznyi mélyen fognak a fenéklyukába tolni, és segédkezett abban, hogy alaposan bekenjék a fa kínrudat faggyúval, mert tisztában volt azzal, ha jobban csúszik, kevésbé lesz kínos a befogadása. Már több alkalommal zárták tömlöcbe, mert a csapszékben néhány kupa borital után garázda viselkedésével verekedést szított, de eddig nem tanult a büntetésekből.

A karózást első alkalommal kívánták alkalmazni rajta, és amikor odaértem, éppen felszólították, hogy bő gatyájától váljon meg, majd a bakra hajolva kikötötték. Csak a bő ujjas maradt rajta, melyet felhajtottak hátára, amikor a bakra kötözték olyképp, hogy a feneke feljebb került fejénél, és két combja kétfelől lovagolta az ötletes kiképzésű bakot. Szíjakkal rögzítették, és mielőtt a kezét is leszíjazták volna, engedték neki, hogy megsimítsa fenekét kétfelől, és biztatták, hogy húzza szét néhányszor. Ezt vonakodva meg is tette, és feltárult a gyér, sötét szőrzet ölelte szűk fenéklyuka.

Az egyik pribék némi faggyút kent a riadtan elhúzódó, ráncos nyílásra, míg a társai leszíjazták a berzenkedő legény kezeit. A záróizmokat ezután ujjával kezdte megdolgozni, hogy ellazulva könnyebben megkarózhassák a legényt. Nevetett, amikor a fiatal felhorkant a kenekedő-nyomakodó ujjának mozgására, és biztosította arról, hogy a java még most következik.

A pribékek valóban gyakorlottan, összeszokottan végezték munkájukat. Egyikük a legény fejénél maradt, és biztatta a vallomás megtételére, a másikuk tentát, pennát és ívet hozott, mivel le kellett jegyezni a vallomást, míg a harmadik széjjelfeszítette a pánikoló legény fenekét, a negyedik nekilátott a feladatnak, bejuttatni a karó boldogabbik végét a szűk lyukba, méghozzá akképpen, hogy közben a vallomást is kikínlódja az ifjú.

Az egész procedúra számomra, nézőnek, nem is volt túlságosan hosszú, sőt annyira drasztikusnak sem találtam. A legény kínosan nyögdécselve, fejét emelgetve, az összes szenteket emlegetve lassan befogadta a nagy szakértelemmel bevezetett karót, miközben kinyögte bűneit is, melyet a vallomásjegyző pribék gondosan feljegyzett. A legény egyre jobban nyögdécselt, felemlegette a karó méretét, melyről nem gondolta volna, hogy ilyen keserves megülni, többször pihenést kért, és ilyenkor a pribék abbahagyta a nyomást. Fognia sem kellett, a karó biztosan fészkelt a nyílásban, arra várva, hogy még mélyebbre nyomakodjék, egészen a a bevésett jelig, ami bő arasznyira lett belefaragva a karóba.

Voltaképpen a pribékek meg voltak elégedve a legénnyel, aki amellett, hogy alaposan megnyögdeltette a karó, mégis kitartott, megjegyezve, hogy ez az eszköz alkalmas arra, hogy vallomásra bírja a hozzá hasonló legényeket, ám egy következő alkalommal azt is hozzátette, hogy ha újra tömlöcbe kerülne, inkább mégis a botot választaná, mert azt már jobban ismeri, és azt mégsem dugják fel neki, miután kimérték rá a vele a huszonötöt.

Ezt a pribékek is megvitatták, és miközben a kínosan nyögdécselő legény újabb centit fogadott be a karójából, egyetértettek abban, hogy a karótól inkább tartanak a bűnösök, épp ezért kell megismertetni velük. A nyögdelő legény azt felelte erre, hogy most már tudni fogja, mint jelent a karót nyelt közmondás, amit arra szoktak mondani, aki olyan egyenesen ül, mintha karót érezne a segglyukában.

Az egész karózás nem tartott egy fertályóránál tovább, gyakori szünetekkel, de a legény alaposan megkínlódott, míg a bevésett rovásig befogadta. Alig várta, hogy eltávolítsák belőle, és amikor ez megtörtént, és kioldozták szíjait, szégyenkezve mászott le a karóról, összeszorította fenekét két kézzel, és biztosította a pribékeket arról, hogy érzékletei szerint még mindig tele van a karóval féltett lyuka.

Ez az érzés fokozatosan el fog múlni, erről biztosították a pribékek, majd a vallomás ellentételeként szíjban szabták meg a szabadság felé vezető utat. Így a legény újra a bakhoz lépett, és nehézkesen visszamászott rá, majd felvéve az előbbi pózt, hagyta leszíjazni magát.

A szíjazást már jobban viselte, bár megfigyeltem, fenéklyuka még mindig nem zárult össze, őrizve emlékét a kemény karónak. A pribék hol egyik, hol másik oldalról mérték rá az ütéseket, és a szíj suhogása, csattanása a fenék halvány bőrén ismét megnyugtalankodtatta a legényt.

Ennek bizonyára az lehetett a magyarázata, hogy eddig inkább bottal vagy pálcával kapta meg a járandóságát, és a szíj még ismeretlen volt számára. Mindazonáltal többször is lihegve vallotta be, hogy ha választania lehetne, inkább a szíj, mint a karó, mert azt az érzést sohasem felejti el.

Miután feneke mindkét feneke élénkvörösen lángolt a büntetéstől, még kentek némi faggyút meggyötört lyukára, mielőtt kioldották szíjait. A faggyú volt hivatott enyhíteni a kellemetlen utóérzést, melyet a megkarózott legény újra felpanaszolt. Miután fájdalmas sóhajokkal magára rángatta bokáig érő, bő gatyáját, és intettek neki, hogy elmehet, fenekét tapogatva köszönte meg a büntetést, és sántikálva elhagyta megpróbáltatásai színhelyét.

A pribékek most intettek, hogy én következem. Ezúttal az időjárási anomáliák miatt itt kellett megkapnom a büntetésemet, de nem is berzenkedtem emiatt. Senki sem kényszeríthetett volna, hogy szeles, esős időben isten szabad ege alatt csapassam meg magam.

Folyt. köv.