Garanciális javítás

Garanciális javítás

Kitalált történet fiktív szereplőkkel és eseményekkel.

Rajtam múlott a projekt sikere, és a főnök szerint hibáztam, amikor rosszul állítottam össze a paramétereket. Első nagyobb munkám volt a cégnél, és csúfosan elbuktam. Nemcsak a prémiumot, de a kollégák megbecsülését is, és ki tudja, ki tudom-e köszörülni a csorbát.

A főnök egy hetet adott, hogy ismét fussak neki, és másodszorra már ne összecsapott munkát tegyek le az asztalára.

Azon az estén sokáig bíbelődtem a rajzasztalra tűzött skicceket nézegetve, de nem sikerült rájönnöm, hogy hol rontottam el. Egyszerűen elkalandozott a figyelmem, végül éjfél felé feladtam. Másnap este ugyanígy jártam. Fokozódó nyugtalanság áradt szét bennem. Szükségem volt inspirációra, valamire, ami átlendít ezen az egyhelyben topogáson.

Hogy meghozzam a kedvem, és a szorgalmat is kikényszerítsem magamból, a régi, jól bevált módszerhez folyamodtam. A harmadik estén savanyú képpel készítettem elő a fenekelő masinát, amit még akkor rendeltem, amikor végeztem mérnöki tanulmányaimmal, és már nem vehettem igénybe a szolgáltatást, ami segített javítani rossz eredményeimen. A főiskolai évek alatt legalább havonta egyszer elfenekeltek, eleinte a vesszőt preferáltam, de aztán a pálca és a bot következett. Erős, izmos fiatal férfi voltam, változó tűréshatárral, de ahhoz ragaszkodtam, hogy alaposan verjék el a seggemet. Elvégre kedvező hatást csak úgy lehet elérni, ha a verés után láthatóak az eredmények nemcsak a jegyeim javulásán, hanem a seggemen is, noha a bőrömön néhány nap alatt elhalványultak a nyomok.

Miután megkaptam a diplomámat, már nem járhattam vissza megcsapatni a fenekemet, mert ez csak aktív tanulmányi viszonyú diákoknak volt elérhető opció. Ezért rendeltem meg egy megbízhatónak látszó fenekelő masinát, amivel ritkásabban, de azért két-három havonta megcsapattam magam. Bár egyszerűnek tűnt a kezelése, mégis nehezen jöttem rá, hogyan is működik.

Talán ezért is sikerült ilyen gyengén a projekt, mert hanyagoltam a gép használatát, feledve, hogy milyen jó szolgálatokat tett az álláskeresés során, és végeredményben a sikeres állásinterjúért és állásomért is hálás lehetnék a lélektelen masinának.

Ám ezzel is kudarcot vallottam. A hónapok óta parlagoltatott gép nem és nem akart működni, noha már levetkőztem, és azt fontolgattam, hogy huszonöt vagy ötven pálcaütéssel serkentsem magam jobb munkára, de csak nem sikerült használatba vennem.

Mivel még garanciásnak számított, mert alig két éve vásároltam, így reklamáló e-mailt írtam a gyártó cégnek, és alig egy nap késéssel választ is kaptam. Ekkor már az egy hétben kiszabott határidő negyedik napján jártam.

Az ügyfélszolgálatos megígérte, hogy kiküld valakit, egyben megkérdezte, hogy ha nem sikerülne a gép helyszíni javítása, elfogadnám-e a verést a karbantartótól. Ez esetben elvinnék a gépet megjavítani, de a szerelés időtartama alatt igény szerint küldenének valakit, aki pálcázásban részesítene.

Elfogadtam a lehetőséget, mert magam is úgy véltem, hogy erre szükségem van.

Így a negyedik nap korábban érkeztem haza, a szerelő öt órára ígérte magát.

Hallottam a kocsiajtó csapódását, így már a bejárati ajtó belső oldalánál vártam, hogy megszólaljon a csengő.

A férfi idősebb volt nálam, jó negyvenesnek saccoltam, szemben az én huszonhét évemmel. Szemügyre vette a gépet, majd kijelentette, hogy csak a gyárban tudják megjavítani, alkatrészt kell cserélni benne, ami akár hetekbe is telhet. Elfogadott egy kávét, majd a gépet pár mozdulattal szétszedte, becsomagolta, majd a tárgyra tért.

1. Tehát verésre van szüksége, feltételezem, hogy mostanában nem kapott. Régebben bizonyára tapasztalta jó hatását a verésnek, ne aggódjon, most sem kell nélkülöznie.

1. Úgy vélem, szükségem van rá, hogy inspiráljon – feleltem savanyú mosollyal.

1. Kérem, tegye szabaddá a fenekét, hogy mihamarabb hozzáláthassunk a végrehajtásnak – utasított, és én zavartan engedelmeskedtem.

Utoljára a főiskolás éveim alatt vertek más férfiak, hiszen a nagy létszámú diákságra négyen is jutottak, akik ezt a feladatot végezték. Mind a négynek a keze alatt nyögtem az évek során, és most eszembe jutott, hogy általában nem vagyok csöndes, miközben pálcát kap a fenekem.

Kényszeredetten engedelmeskedtem, miközben ő két pálcát készített elő, mindkettő ujjnyi vastagságú volt, az egyik kissé vastagabb, erősebb.

Meztelenül várakoztam, tanácstalanul körülnézve a szobában. Hasaljak a kanapéra? Hajoljak át a szék támláján, lekönyökölve a székre? Azzal is tisztában voltam, hogy nem tudok nyugton maradni, miközben vernek, ezt zavartan meg is említettem a férfinak, aki megrökönyödve kérdezte:

1. Hányszor csapták meg, hogy nem alakult ki a tűrőképessége?

1. Amíg a főiskolára jártam, addig évi tíz-tizenegy alkalommal, de már két éve végeztem, és azóta jó, ha tucatnyi alkalommal kaptam. De elég izgága vagyok, és nem tudom csendesen viselni a pálcát.

1. Szerencse, hogy kertes házban él, innen nem hallatszik ki hang – felelte. – Nos, itt az ideje, hogy pózt válasszon. Hajolva vagy hason fekve kéri?

1. Talán, ha kaphatnék egy kóstolót, könnyebben eldönthetném – tétováztam.

1. Kérem, hajoljon előre – utasított, és amikor kényszeredetten megfogtam bokáimat, kis várakozás után ügyesen kimért egy ütést.

1. Uhhh – nyögtem, és leguggolva két kézzel dörzsöltem a fenekemet. – Még… szoknom kell. A szék támláján áthajolva úgy vélem, megfelelő póz lesz.

1. Ennyire fájt? – mosolygott gúnyosan. – Csak egy könnyű botütést kapott, mi lesz, ha a huszonötöt kell megkapnia?

1. A széktámlán áthajolva nem fogom tudni elhúzni a fenekemet – feleltem. – Letámaszkodom a szék ülésére, meg is tudok kapaszkodni. Ugye, nem kell hangosan számolnom?

1. Nem, ha nem ragaszkodik hozzá.

Felkeltem, ő közben kitette az egyik széket a szoba közepére, és intett, hogy foglaljam el a helyemet. Néhány lépéssel odamentem, és mély sóhajjal áthajoltam a támláján. Két kézzel végigsimítottam fenekemen, majd megkapaszkodtam a szék oldalán, a lábaiban, amiket meg tudtam markolni.

Éreztem, hogy a pálcával végigsimít felülről lefelé, majd lentről felfelé fenekem bőrén, ettől megborzongtam.

Aztán elkezdte. Nem mondhatom, hogy jól bírtam. Mindig is nyugtalanul mozgolódtam, amikor vertek, és ez most sem változott. Mivel a szék támlája fenntartotta fenekemet, így csak rázni tudtam, de minden ütés után meg is tettem, miközben panaszosan nyögdécselve, jajgatva adtam a férfi tudtára, hogy meglehetősen sajognak a suhogó pálcával kimért ütések. Fel-fel emeltem a fejem, majd újra lehajtottam, keservesen nyögdelve, miközben gyakorlottan verte a fenekemet. Néhány perc alatt úgy ellátta a bajomat, hogy remegett minden tagom, és alig tudtam felegyenesedni.

1. Remélem, elégedett a szolgáltatással – erőltette ujjam közé a tollat. – Itt írja alá, hogy megkapta, amit a géptől kellett volna, és kérem, tegyen egy ikszet az öt oszlop közül az egyikbe aszerint, hogy mennyire tartotta megfelelőnek a verést.

Miután megkapta az aláírásomat, és a közepesnél odaróttam egy ikszet, felkapta a becsomagolt spanking masinát, és távozott azzal, hogy amennyiben újra szükségét érezném, vegyem fel a kapcsolatot e-mailben az ügyfélszolgálattal.

Talán a verés hatására másnap nekiduráltam magam, és sikerült kijavítani a hibát, néhány héttel később már jelentkezett is a projekt eredménye, munkatársaim ismét tisztelettel néztek rám. De még nem dőlhettem hátra, további projekteknél számított rám és kollégáimra a főnök.

Nem sokkal karácsony előtt, három hónap után hozta vissza ugyanaz a férfi a spanking masinát, aki elvert. Az azóta eltelt hónapokban egyszer hívtam, hogy újra pálcázzon meg. Második alkalommal a kanapéra hasalva csapattam meg magam, ezúttal az eggyel jobb rubrikába ikszeltem.

December közepét írtuk, amikor hóna alatt a megjavított masinával megérkezett. Ismét kávéval kínáltam, és érdeklődéssel figyeltem, ahogy összeállítja a gépet.

1. Természetesen ki kell próbálni, mielőtt átveszi. Látnia kell újra működés közben.

1. Mi tartott ennyi ideig? – néztem rá kávéscsészém fölött.

1. A hiányzó alkatrészt Kínából kellett megrendelnünk – nézegette fanyar mosollyal a gépet, és így folytatta. – Természetesen magamon mutatom be, ezt késedelmi díjként is beszámíthatja. Nem szívesen csapatom meg a seggemet, de a munkámhoz alkalmasint ez is hozzátartozik.

1. Nahát, erre valóban nem számítottam – vontam fel szemöldökömet. – Kérem, mutassa be a gép működését!

1. Meglesz – itta ki az utolsó korty kávét. – Ha nem zavarja, nem vetkőzöm meztelenre, csak a fenekemet csupaszítom le.

Figyeltem, ahogy szabaddá teszi a fenekét, mely kissé ernyedt volt, de semmi kivetni valót nem találtam benne. Feltűnt, hogy régebbi verések halvány, fehér csíkjai sorakoznak rajta.

1. Más alkalommal is tartott bemutatót az ügyfeleknek, hogy bebizonyítsa, rendben megjavították a gépet? – csodálkoztam.

1. Alkalmasint benne van a munkaköri leírásomban – felelte kínosan kerülve pillantásom.

Beállította a gépet, ujjnyi vastagságú pálcát erősített bele, majd a hatótávolságába hasalt, kissé kitolva fenekét, mely alá egy díványpárnát is odatett, hogy kidomborodva maradjon. Látszott mozdulatain, hogy nem először csinál ilyet. Aztán megpöccintette az indítógombot, és a verés elkezdődött.

A fotelben ülve remekül láttam fenekét, a lendülő, süvítő pálcát, ahogy lecsap összeránduló fenekére, lassan megjelenő vörös csíkot rajzolva rá, minden ütést kelletlen nyögéssel kísért. Látszott, hogy nem igazán ízlik neki a pálca, csak a munkája kényszeríti ilyen kínos helyzetbe, de igyekszik megfelelni a feladatnak. Újra és újra alávágott a pálca, és ő lihegve nyögdelt tőle, noha szégyellte is, hogy nem bírja csendben, ahogy egy ilyen korú férfitól elvárható lenne.

Végre, a gép kis várakozással kimérte a huszonötödiket a remegő fenékre, eggyel gyarapítva a lángoló, vörös hurkákat a fenék bőrén. A férfi kínos lassúsággal felkelt a pálca alól, sóhajtva felhúzta nadrágját, majd ismét felém fordulva nekem szegezte a kérdést, miszerint elhiszem-e, hogy a gép immár jól működik.

Ezúttal nem remegett a kezem, amikor aláírtam az átvételi lapot.

1. Nem kedveli a pálcát? – kérdeztem közben, mert láttam, hogy lopva megtapogatja fenekét a nadrágján keresztül.

1. Változó – felelte. – Van, hogy kifejezetten jólesik, de bevallom, jobban preferálom, ha egy másik férfitól kapom meg a nekem járó verést. Sokkal személyesebb, mint egy lélektelen géppel veretni el a seggemet. Az utóbbi években inkább botoztattam magam, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pálcát jól viselem. Meg tud rendesen gyötörni, bár a bot jobban. Ez most nem esett jól, noha előfordult, hogy kifejezetten élvezetes volt számomra, ha deresre húztak.

1. Valódi deresen? – álmélkodtam. – Azt gondolnám, hogy már a XIX. század óta nincs használatban.

1. Márpedig engem deresen szoktak botozni, ahogy régen a bűnösöket – figyelte, ahogy aláírom az átvételi lapot, majd átnyújtott egy névjegykártyát. – Itt kipróbálhatja a derest, ha nem érné be azzal, hogy egy gép veri el.

Elgondolkodva nyúltam a névjegykártyáért. Ki tudja, talán egyszer ezt is kipróbálom.

A férfi felvette kabátját, sálját, kalapját, majd biccentett, és lassú, megfontolt léptekkel távozott.

Legközelebb tavasszal jutott eszembe, hogy elrontsam a gépet, hátha ismét őt küldik ki a karbantartó részlegből.

Vége