Nem tűnt fel, hogy perverz vagy .rész

A női erotika a tévhitekkel ellentétben soha nem merült ki egymás lágy cirógatásában. Akkor nyertél, ha ki mered mutatni a fogad fehérjét. Erre hivatkozva nevezem magam szárnybontogatónak. Tudok kegyetlen lenni. Nem dacból, nem haragból, nőtársaim iránt, pusztán a természetemből adódóan.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kényelmesen süppedtem a kanapéba, a mellettem lévő párnácskát pedig egy bájos szőkeség süllyesztette.

– Tessék – nyújtotta nekem a kávéscsészét szégyellősen mosolyogva, egy biccentéssel megköszöntem. A hamutálat a karfára vettem, hogy ne kelljen érte nyújtózdkodnom. Velem szemben összehúzta magát egy kis gombócba, gyermekien nagyra nyílt kék szemeit rám szegezte. A teraszajtó nagy üvegén a kint tomboló vihart kémleltem, mely a fákat lassan derékszögbe nyújtotta. Nesztek nektek német építészek, tessék tanulni a természettől.

– Pont ez hiányzik az életemből – sóhajtottam hosszú csönd után.

– Szereted a vihart?

– Szeretem a viharos nőket – somolyogtam a kávés csészémbe, majd kortyoltam belőle egyet. A kapcsolatunk még nem engedte volna meg, hogy erre a témára térjek és korábban nem nyíltam meg túl személyes témákat érintve, ezért érte őt is olyan meglepetten a kijelentésem. De már a kezdetektől fogva ott lifegett a feszültség a levegőben.

– Mit jelent számodra a viharos? Legyen őrült? Féltékeny? Hisztis? – a legtöbben menekülnek az ilyen tulajdonságokkal rendelkezők elől, az ő szemei viszont úgy csillantak meg, mintha máris jelentkezne a ritkán adódó küldetésre. Nehezen tudnám elképzelni az egyébként nyugodt, szerény és csöndes lányról, hogy ezek bármelyikével rendelkezne.

– Akár ezek mindegyike – vontam vállat vigyorogva –, de az jobban tetszik, ha szeret játszani és életben tudja tartani a pezsgést az ereimben. Kaotikus és veszedelmes, nem szeretek mindig nyugodt vizeken evezni – a füst áramlott az orromból, a számból és csoda hogy a füleimből nem. Hirtelen olyan melegem lett. Elgondolkodva bambultam magam elé, képsorozatokat vetítve a fejemben.

– Szóval téged le lehet venni a lábadról egy egyszerű ilyennel? – a másodperc töredékének leforgása alatt felugrott kényelmes pozíciójából és az ujja hegyével megkapta az arcomat. Nagyobbat csattant mint amennyire fájt. Annyira meglepődtem, hogy majdnem az ölembe öntöttem a kávét. Tágra nyílt szemekkel bámultam rá, majd az ölemre, ami meglepő módon száraz maradt. Zavartan elnyomtam a tálkában a csikket.

– Egyszerű? Ember legyen a talpán, aki engem levesz a lábamról – nevettem fel hitetlenül. Fürkészően pillantott rám, mintha épp azt fontolgatná, hogy megbánta e előző tettét. Bizonytalanságát felfedezve sötéten villantak a szemeim. – Azért próbálkozni lehet – mondtam egy alattomos mosoly kíséretében. Az ujjaim a kávés csésze köré tekeredtek, de a kávétól átmelegített porcelán, legnagyobb csalódásomra nem hasonlított az élőre.

– Ha nem ezzel, hát hogyan? – közelebb hajolt hozzám, a kandalló tüze csillogott a szemeiben. A villódzó elektromosság után következő robaj festői példája annak, hogy hogyan nézne ki a lelkem, ha az szemmel látható lenne. Most tűnt fel, hogy az egész beszélgetés alatt mennyire fürkészően figyelt rám. Megpróbált megfejteni. Érdekeltem, ezért hagyott annyit beszélni. Felfelé nézett rám. Tetszett neki, hogy tudok, amit elejtett egy párszor, amikor válaszolt.

Nehezen veszem észre, ha flörtölnek velem, de ez már az én figyelmemet sem tudta elkerülni. A magabiztosság felrántott a hátára és repült velem. Alig bírtam megállni, hogy ne ragadjam meg a nyakát. Olyan kecses, felém hajolva pedig szabad prédává tette azt.

Sietve leraktam magam mellől a hamutálat, hogy le ne verjem.

– Azzal, hogy szót fogadsz például – szándékosan beszéltem az általánosság és az egyes szám második személy vékony határán, amelyet csak hangsúly és kontextus különböztethetett meg. – De szeretem, ha valaki lelkiismeretesen nekem adja magát. Akkor is, ha néha nehéz vele bánni.

– Bonyolult lélek, bonyolult szabályok, azt mondod? – vonta fel kíváncsian a szemöldökét, de lustán mustrálta az arcomat, annak minden pontját megvizsgálta, mint egy szobrot. Egy műalkotást.

– Nincs ebben semmi bonyolult, de darabjaira szedheted, megvizsgálhatod. Akkor is így marad. Hidd el, hogy nálam többet senki nem merengett azon, amire igazán vágyok, de már elfáradtam az indokok keresésében – sóhajtottam keserűséggel árnyalt, rekedtes hangon. A tenyere a térdemre simult, azzal az olcsó kifogással, hogy kényelmetlen testhelyzetét enyhítse egy támasszal. Ráharaptam a nyelvemre, hogy ne szóljak érte. Még hagyom egy darabig. Nem harapom meg, akkor igazán meleg a helyzet, ha már belesétált a csapdába. Most még csak vacilál, ami egy bizonyos szinten sérti az egómat – rajtam nem gondolkodni kell, hanem élvezni, amíg vagyok.

– Vizsgálni és elemezni a te dolgod, úgy is szereted a lényegtelen részleteket – kuncogott.

– A lényegtelen részletektől lesz teljes a kép. A kávé akkor is kávé ha nem meleg. De jobban esik, ha meleg. De ugyanez a nőkről is elmondható.

– Na és te meleg vagy? – megrökönyödtem a kérdése hallatán.

– Miért, te talán nem? – nevettem fel hitetlenül. Egymáson nevettünk. Egy igazán csavart játékot játszott velem, egy pillanatra elérte, hogy megkérdőjelezzem, amit a két szememmel látok, egész testemmel érzek és tapasztalok. Egy bolondnak bolond a párja. A tarkójához nyúltam, hogy levegyem a nagy hajcsatot. Szőke tincsei mindenfelé omlottak, a tűz arany színű hajzuhataggá változtatta, ami megbolondított bennem valamit. Mint villám a fákon, csattogtak bennem ide-oda a gondolatok, a vérem, a hangom, az elhangzott szavak és a vágyam, ami lassan kúszott fölfelé a nyakamon azzal a céllal, hogy megszállja a fejemet.

Az ujjaimmal fésültem a tincseit, azoknak teljes hosszában. Ajkait ferde fehér fogak szegték, pillantása áthatolt rajtam. A hüvelykem a torkán táncolt, a többivel megragadtam a tarkóját, hogy ne mozdulhasson. Nem tűnt úgy, mintha nagyon akarna. Egy hirtelen mozdulattal odahajoltam hozzá, a fogaim közé csíptem az alsó ajkát és meghúztam azt. A nyögése elcsuklott, a hirtelen fájdalomérzettől. Kedvem lett volna széttépni, darabokra szedni.

– Te a nőket szereted, vagy a nők fájdalmát szereted? – mormogta fojtott hangon. A szemei a riadtság apró szikráival ragyogtak föl rám.

– Mindkettőt az őrületig imádom – suttogtam az ajkaira, majd keményen rájuk nyomtam a sajátjaimat. A nyaka körül erősödött a szorításom, amit ő egy kétségbeesett, halk nyüszítéssel nyugtázott. Engedett a vonzásomnak, közelebb kúszott hozzám és a mellkasomra tette a kezét. A dereka köré tekeredett a karom. A nyakkendőmet lazította, el kellett válnunk egymástól, hogy lefejtse rólam, elvegyem tőle és magam mellé gyűrjem. Az ingem gombjait piszkálta, elengedtem a nyakát, hogy jobban hozzám férjen. Letoltam a vállamról a nadrágtartómat. Türelem hiányában szétfeszítette az anyagot, a gombok pedig szanaszét repültek.

– Tönkretetted a kedvenc ingemet – mordultam fel levegősen a heves csókolózás eredményeképp.

– Nem érdekel – hajolt közelebb hozzám nagyra nyitva a szemeit, hogy tisztában legyek vele, mennyire komolyan gondolja. Ez a rossz emberismeretem megcsúfolása.

– Majd fog – vágtam rá élesen. Rám nevetett sötét szemekkel. A ferde fogak a talán életük legfelszabadultabb vicsorgását mutatták a világnak – nekem. Én vagyok a világ. Kivéve, hogy én igazságos vagyok. A nadrágtartóm repült a kanapé mögé az ingem társaságában. Felpattantam, a lábammal arrébb toltam a dohányzóasztalt és begyakorolt automatikussággal bontottam ki az övemet. Felkaptam a nyakkendőmet és kicsomóztam. – Ha nem tudod mozgatni a kezeidet, akkor talán nem tépsz le rólam semmit – magamhoz húztam először az egyik, majd a másik csuklóját.

– A számat nem tudod bekötni – forgatta meg a szemeit. Felvontam a szemöldökömet.

– Nem is fogom, arra szükséged lesz – jelentettem ki türelmetlenül hadarva. Túlterhelve sóhajtottam fel. Megbolondított a szabadság illata. Nem kell finomnak lennem, nem kell türelmesnek lennem. Amit szeretnék, tálcán fekszik előttem. Csak arra vár, hogy felfaljam. Csúnya dolog játszani az étellel, de ez egy olyan rituálé, ami csak ízletesebbé teszi azt.

Lázasan égett a bőröm, az övé égette az enyémet, miközben a nyakkendőt a csuklói köré tekertem. Nem hagytam semennyi menekülési lehetőséget, szorosra kötöttem. Egy darabig az arcomat kémlelte, majd azt, amit csinálok. Tagadhatatlanul tetszett a csodálata, ahogy felé tornyosodtam. Felsegítettem a kanapéról, derekát a kezemben forgatva irányba állítottam. A tarkójánál fogva lejjebb nyomtam.

– Kapaszkodj a háttámlába – parancsoltam, miközben égő tenyeremet levezettem a hátán, a gerince mentén. Fölé hajolva bontottam ki a nadrágja gombját. Lehúztam a kis cipzárt. Leguggoltam mögé, hogy lefejtsem róla a farmert, amelyből ő engedelmesen kilépett. Féltérden simítottam végig a lábán. Mohón az egész tenyeremmel megmarkoltam a combjait, aztán hirtelen elengedtem és rácsaptam. Tetszett, hogy ilyen könnyen elszíneződik a bőre. Az erőben messze sem kimagasló csapás után kirajzolódott a kezem nyoma. Az orrom a giccses alsóneműt súrolta. Az illat ha lehet még jobban a hatalmába kerített. Érzékeny az orrom a finom női illatokra, ezért erőteljes hatást gyakorol rám, mióta az eszemet tudom. A tudat utolsó tiszta vágása szólalt belőlem. – Te készültél. Tudtad, hogy ez fog történni?

– Nem tudtam, de azt igen, hogy már elképzeltem – fordult hátra hozzám kipirult arccal. Egy fikarcnyi szégyen nélkül vallotta be, hogy korábban gondolt már rám. – Álmomban sem gondoltam volna viszont, hogy ilyen szenvedélyes nővel van dolgom – pajkosan beharapta az alsó ajkát. Hát ennyire jól titkolnám, hogy perverz vagyok? Ó, nem. Provokálás a javából.

Felpattantam, kihúztam a nadrágomból az övet és ketté hajtottam. Nagyot nyeltem. Néha megijedek saját magamtól, de már késő volt, hogy keserűség töltsön el. Csak ki akartam engedni, ami feszített. Lesújtottam, a fokozatosságra fittyet hányva. Néhány csattanás után a haja után nyúltam. Összetekertem , hogy könnyebben a kezembe férjen az egész zuhatag, így húztam hátrébb a fejét.

– Amikor már nem bírod, kérj bocsánatot – suttogtam a fülébe. Végigsimítottam a tarkóján, ő pedig hevesen bólogatott, áhítatosan lehunyt szemekkel. Minden egyes alkalommal, amikor bőr a bőrön csattant, könnyebb lettem. Lehajtotta a fejét, kínnal árnyalt sikoltás hagyta el a száját, melyet alkalmanként megpróbált visszafogni. A fenekével egyenesen arányosan vörösödött az arca. Felfelé toltam a felsőjét, hogy hozzáférjek a melltartójához, amit kicsatoltam. Ívbe feszített hátára és remegő combjára is jókorákat mértem. Dörömbölt bennem minden, mint egy színpadon tomboló vadállat. Szipogással felváltott nyögés tette otthonosabbá a meleg nappalit.

– Sajnálom, hogy tönkretettem az ingedet – mormogta szipogás közepette, rekedtes hangon. Az egész teste remegett, mint akit meztelenül vízzel locsolnak mínusz húsz fokban. Már nem bírt ebben a pozícióban állni. Ahogy hozzáértem a kisebesedett területhez felszisszent, pedig óvatos voltam. A köd ekkor kezdett oszolni fölöttem. A kérésére megálltam. De a szívem fájdalmasan dörömbölt, a lüktetés pedig egyre lejjebb költözött bennem. Átléptem egy határt, amelyet eddig soha. Nem vallom magam szadistának, de hiszen mi mással magyarázhatnám?

A vállainál fogva felhúztam a kanapéról támaszkodásból. Még mindig remegett. Az arcán könnyek patakzottak, de rám mosolygott, amikor meglátta az arcom, mintha én lennék a Nap, amely egy sötét napon ráragyogott. Szigorú pillantással mustráltam, eltűrtem a nedves arcához ragadt hajszálakat. Még mindig nem veszett ki belőle a csillogás. Keserédes volt rájönni, hogy még mindig én vagyok a világ. Várakozva pillantott rám. Az állát három ujjam közé satuként fogtam be, s megcsókoltam.

– Majd megvarrod – suttogtam, még mindig közel az arcához. Sebes hátán óvatosan vezettem az ujjaimat. – Térdelj le – a nadrágom peremébe kapaszkodva ereszkedett térdre. A hideg kövön kényelmetlenül próbált elhelyezkedni, de a sarkára nem ülhetett, mert akkor az elfenekelt hátsója égett volna pokolian. Lehajoltam, megragadtam a blúzát, engedelmesen felemelte a kezeit és lehúztam róla. A kicsatolt melltartót már csak a vállairól kellett lefejtenem. Beletúrtam a hajába, miközben ő a nadrágomat gombolta. Kiléptem belőle és arrébb rúgtam az alsómmal együtt. Feltettem a lábamat a kanapéra, hogy szabadabban hozzám férhessen. Elvettem egy szál cigit a dobozból és meggyújtottam, két élvezetnek hódoltam egyszerre…

---

Folytatása következik. Addig is kellemes olvasást és szép napot nektek! ;))