Kendell Vendel története (1)

Ma ugyan Vencel névnap vagyon, de én elolvastam Vendelnek és erről rögtön eszembe jutott ez a srác, akivel kb. 25 évvel ezelőtt – egy nyári estén - találkoztam egy alföldi városkában, a Tisza partján. Ott ültünk mind a ketten a folyóparti sétány egymástól nem messze lévő padján és merengtünk a lassan bekövetkező szürkületben, kezdődő estében. Azt nem mondanám, hogy sötétben voltunk, mert időben felkapcsolódtak a sétány lámpái, de azért fényár sem volt.

Mind a ketten jól megvoltunk magunkban, magunkkal, elmerültünk a gondolatainkban.

Már jó egy órája ülhettünk ott, mikor a másik padon üllő srác kicsit fészkelődni kezdett, de csak annyira, hogy felkeltse az érdeklődésemet maga iránt. Oda is néztem, rá s akkor vettem észre, hogy ahogyan ott ült a sportnadrágjában az egyik kezével ugyan a pad támlájára támaszkodott, de a másik a gatyájában járt, pontosabban az abból már elővett és a padon fekvő farkával játszott.

Ahogy észrevette, hogy odanéztem, még jobban kiemelte a farkát, mai már meredezett is felfelé és az is jól látszott, hogy milyen szőrbokor van mellette. Sőt a pad támláján nyugvó keze mellett be lehetett látni és a hónaljában megbújó, fekete színű szőrszálak is látszódtak.

A srác körbenézett és mivel sem közelben, sem távolabb nem látszott emberfia sem, így felhúzta a mellkasáról a pólóját és megmutatta a szőr bekecsét, amit a mellkasán hordott. És hogy jobban lássam, kicsit felém is fordult, a hozzám közelebbi lábát fel is tette a padra, így már nem csak a szőrbekecsét, de a sportnadrágjából kimeredő farkát és annak szőrbokrát is jól láthattam.

Én csak néztem, bámultam a srácot, de nem tettem semmi, hasonló mozdulatot, nem nyúltam a sportnadrágomhoz, nem izgattam, fogdostam a farkamat (pedig az is meredezett már a gatyámban) abban és még jobban felé sem fordultam, csak a fejemmel néztem, fordultam felé.

Jó darabig így voltunk, végre a srác dühös lett, felpattant, lerántotta a felhúzott pólóját, eltette – ha kicsit nehezen is a gatyájába – a meredező farkát, majd vállat vonva, dühösen elfelé kezdett sétálni a Tisza parton.

Jó darabot ment már, mikor reménykedve visszanézett, de nem azt látta, amit várt, mert én változatlanul ugyanúgy ültem a padomon.

Kinyújtotta, öltötte a nyelvét rám, majd megrántotta a vállait és visszafordulva, újra távolodott tőlem. Nem ment sem gyorsabban, de lassabban sem.

Végre én is felpattantam és gyorsan utána szaladtam és míg elsiettem mellette megjegyeztem:

1. Tudom, a türelem rózsát terem, nem akartalak megszúrni, azért nem mozdultam eddig, de azt nem mondtam, hogy ha már megszúrni nem akarlak, mást nem akarnék tőled. Ha lehet. Lehet? – kérdeztem meg.
2. Végül is sok mindent lehet, bár már azt hittem soha sem mozdulsz meg és én meg, nem voltam biztos benne, hogy tényleg felkeltettem az érdeklődésedet. Így azt sem tudtam, hogy a sok szőr nem riaszt-e el, mert sokan nem szeretik, csak ha az emberfia csupasz, szőrtelen. – válaszolta a srác.
3. Nem, én éppen hogy azt szeretem, ha a másik nem csupasz, hanem szőrös, mindenhol. Bár azt nem láttam, de remélem az ánuszrózsád mellett is vannak szőrök? – válaszolta.
4. Igen, persze ott is szőrös vagyok és szeretem is, ha arra is járna a kezed! – reménykedett.
5. Szívesen, de hol? Ez a sétány túl nyílt terep ehhez, a közeli bokrok meg nem biztonságosak. – fejtettem ki.
6. Én nem lakom messze, van egy kis lakásom, s ha van kedv ed gyere el hozzám, akár ott is maradhatsz éjszakára. – hívogatott a srác, majd bemutatkozott: - Kendell Vendel vagyok.

Én meg elnevettem magamat ezt a nevet hallva és én is bemutatkoztam: - Se vele Bence vagyok.

Most ő nevette el magát a nevemet hallva, de nem ugrott be. – És valójában hogy hívnak? – kérdezte meg.

Én meg komolyan válaszoltam: - Gyere ide hozzám!

Megint nevettünk egy sort, de már közben mentünk a srác lakása felé.

(folyt. köv.)