Judy 4.

Ezt a történetet évekkel ezelőtt, egy itt megismert lánnyal írtuk. Az egyes történések a rabnő, illetve a mester szemszögéből jelennek meg.

Mester szerint

Kíváncsian vártam a válaszát. Hezitált egy keveset, majd kibökte:

- Szeretem a mell-erotikát, Uram! Kérem, tegyen csipeszeket a melleimre!

- Rendben, legyen meg a kívánságod. De ennek is ára van. Mint mindennek a házamban! Jegyezd meg, te azért vagy, hogy mindenben alávesd magad az akaratomnak. Ha kimondod a kívánságaidat, akkor azokért alaposan megfizetsz. Megértetted?

- Igen, Uram – vágta rá megremegve. – Két erős csipeszt vettem elő, olyat, amelyen hosszú lánc függött. Elkezdtem morzsolgatni a bal mellbimbóját. Éreztem, ahogy remegés fut át az egész testén. Még mindig a csigán függött, így fokozottan látszott minden remegése. Közben elnézegettem, szép volt ebben a kifeszített helyzetben. A számba vettem a mellbimbóját és hosszan kényeztettem. Ezután az egyik bimbót nyalogattam, a másikat pedig simogattam. Arcáról sütött a kéj, halkan nyögdécselt. Benyúltam a lába közé, szinte tocsogott a nedvességtől. Tovább játszottam vele, nyelvemmel célzatosan csak a bimbó tetejét nyalogattam. Kíváncsi voltam, képes-e így elélvezni.

- Tedd be, dugj meg! – nyögte, mire én hirtelen mozdulattal felraktam a csipeszeket és lekevertem neki egy hatalmas pofont.

- Mit képzelsz te ribanc? Hogy mersz parancsot osztani uradnak?

- Ne haragudj, Uram – könyörgött, miközben szemét elöntötte a könny. Elfeledkeztem magamról!

- Még egyszer ne merészeld! Most kapsz egy-egy súlyt a melleidre, aztán mehetsz gondolkozni a cellába! – Kiválasztottam két tízdekás súlyt, ráakasztottam a láncra, aztán leengedtem a csigáról, majd eltávolítottam a terpesztőrudakat. Csuklóbilincseit is kicseréltem. Kezeit két összecsavarozott karika tartotta hátul, melynek semmi játéka nem volt. Belöktem a cellába és rácsaptam az ajtót.

- Gondolkozz a rabszolgalét szabályain – kiáltottam még hátra, és ott hagytam a sötétben.

Judy szerint

Becsukódott az ajtó, és én ott álltam hátrabilincselt kezekkel a sötétben, a melleimet súlyok húzták. Nagyon szégyelltem magam. Olyan jól esett a kényeztetés, ahogy Uram a mellbimbóimat szopogatta. Amikor a keze a puncimra tévedt, minden önuralmam elhagyott. Akartam őt! Önkéntelenül is kimondtam, amit nem lett volna szabad. Most biztosan nagyon haragszik rám, és örülhetek, ha egy kis bezárással megúszom. Kis bezárás? Nem tudom, mennyi idő telt el, de nekem hosszú óráknak tűnt. A melleim egyre jobban sajogtak. Nem elég, hogy erős csipeszek foglya vagyok, a súlyok még húzzák is lefelé. Tudtam, hogy nem kellene, de leültem a földre. Ez is elég érdekesen ment a bilincsektől, inkább estem, mint szépen leültem. Persze emiatt a súlyok megrándultak, azt hittem, leszakad a mellbimbóm. A földön ülve előre hajoltam, hogy a súlyok a földre érjenek, így egy picit enyhültek a kínjaim. Nem akart múlni az idő, Uramnak híre-hamva se volt. Egyszer csak lépteket hallottam, valami zörgést odakinn. Igyekeztem felegyenesedni, hogy ne vegye észre, hogy, „csaltam”. Felállni sajnos nem tudtam. Hamarosan kinyílt az ajtó.

- Kelj fel!

A bilincsektől nem tudtam felállni. Uram odajött, és felrángatott. Még mindig dühös volt, pedig én úgy éreztem, órákig voltam bezárva.

A terem egyik sarkába vezetett, amit eddig egy függöny takart. A függöny mögött egy vizsgálóasztal volt, olyan, amilyen a nőgyógyásznál szokott lenni. Levette a csipeszeket, a bilincseimet, és az asztalra parancsolt. A lábaimat feltettem a tartókra, ő pedig a bokáimnál és a combom tövében leszíjazta. A kezeimet az asztal két oldalára rögzítette. A hasamon és a melleim fölött is átvezetett egy vastag bőrszíjat, azt is lekötözte. Moccanni sem tudtam, legfeljebb a fejemet megemelni picit.

- Szóval azt akarod, hogy megdugjalak?

Féltem, hogyha ennyire le kell kötözni hozzá, akkor biztosan nem fogom élvezni a dolgot. Tudtam, hogy nem egy gyengéd szeretkezés következik, hanem egy újabb büntetés. Az a hosszú idő a sötétben – már nem izgalmat éreztem, hanem szégyent, mert ennyire feldühítettem az Uramat. Egyáltalán nem kívántam, hogy megdugjon, a puncim sem volt már egyáltalán nedves.

- Kérem, Uram, bocsáss meg nekem! Soha többé nem feleselek.

- Téged meg ki kérdezett? – förmedt rám az Uram. - Látom, legalább sikerült észhez térned a sötétben. Mivel ennyire ragaszkodtál hozzá, hogy betegyek oda valamit, hát megteszem. De nehogy azt hidd, hogy a te kedvedért. Csak mert szeretem, ha szenvedsz.

Odahúzott egy kis gurítható szekrénykét és egy széket, leült a lábaim közé, és elkezdett matatni a különböző eszközök között…

folyt.köv.