Tom Úr kisbabája 1.

Ott állt a keresztnél. Keze lába kikötözve. Állt és sírt. Nem fájt semmije, de ez szokatlan volt. Tom vele szemben ült, némán fixírozta gyönyörű fiatal testét. Már két órája így van. Minden pillanat azt ígérte, hogy meghallja, megtudja a következő feladatot, vagy végre elszenvedheti a gyönyört. De nem vétkezett. Nem volt miért megbüntetni. Tom csak annyit mondott, ma megtudja a „hogyan tovább” –ot. Ennek már két kerek órája. Szomjas volt és pisilnie kellett, de nem mert szólni. Tudta, ha megzavarja Urát, akkor halasztódhat a döntés.Hát gondolataiba menekült.
Most ismét lepergett előtte a kezdet. Hányszor, de hányszor már, aztán mindig az lett a gondolatsor vége, hogyha újra kezdhetné is ezt tenné, pontosan ezt.
…
Két éve volt. Dorina vitte bele a jóba.
- Lesz egy buli, érdekes fazonokkal, nem a megszokott tinglitangli zene meg ivászat, valami más! – tekintete csillogott, a hangja átszellemültté vált.
- De mégis mit vegyek fel? – aggodalmaskodott Greta.
- Mindegy! Amiben kívánatosnak, szexinek érzed magad! Te vagy a fontos, a te érzéseid nem a környezeté! – nevetett rá a társnője.

Eljött a péntek este. Nyár volt, hát tűsarkú szandált s egy alig valamit takaró miniruhát vett fel. Dorina elégedetten mustrálta végig.
- Tökéletes leszel! – jelentette ki rejtélyesen.
- Mihez? Mihez leszek tökéletes???! – követelte Greta a választ, de Dorina csak nevetett.
- Hogy jólérezd magad végre te csacsi! - cukkolta amolyan bakfislányos izgalommal. Pedig már túl voltak a harmadik „X” -en.
Kocsiba ültek, Dorina párja vezetett. A férfi gyakorta hátrapillogott a lányokra a tükörből. Greta érezte, ez valami más lesz, furaféle hangulat uralkodott. Várakozással teli.

Megálltak egy parkolóban, már sötét volt, tíz is elmúlt. Greta aggódott valamiért, de a másik kettő két oldalról karon ragadta s magukkal hurcolták szinte.

A klub lejárattal kezdődött, valami pincehelyiség lehetett. Odabent félhomály, kellemes zene, s a nyári este melege után hűvös légáramlat fogadta. Nem volt kellemetlen. Fények villantak. Színesek, fehérek, elvakította a szemébe vágódó sok kis fénypászma.
Italt nyomtak a kezébe és máris egy társaság középpontjában volt. Nem ismert senkit csak Dorinát, annak párját, alig alig.
A helyiségben körben kis kerek asztalok álltak, kényelmes, kicsi, egy vagy kétszemélyes fotelekkel. Sokan voltak, mindenki kedélyesen beszélgetett, vagy épp ivott valamit. Greta megnyugodott. Valamiféle magánklub lehet tán, mert az ajtóban őrök álltak. Tizenegykor a két őr behúzta a bejárat függönyét és a belsőtérben el is állták a kijáratot. Greta nem szólt, de érzékei figyelni kezdtek.

A hangulat továbbra is kellemes volt. Valami készült ez érződött. A terem közepén lévő kis emelvény letakarva, mintha szobrot avatnának.
- Az ott mi? – bökte meg Dorina könyökét finoman.
- Az? Oh az est egy fontos kelléke! Majd meglátod éjfélkor műsor is lesz! – s megnyugtatóan paskolta meg Greta karját majd ellibegett a mosdó felé. Greta követte, ahogy lányok járnak együtt, ő is gondolta könnyít magán. Ám csak egyetlen fülke volt nyitható s azt Dorina foglalta. Majd utálkozva jött elő.
- Uhh, be ne menj, elrontja az estédet! – toloncolta kifelé.
- Majd szólok a személyzetnek, bírd ki kicsit! – mondta kis fintorral. Greta sóhajtott, az inger már megvolt a gondolatra, de tán még bírja egy ideig, legfeljebb nem iszik addig.

Dorina magával vonva bemutatta jópár embernek. Nem emlékezett a nevekre oly gyorsan mutatkoztak be. Tán volt egy George, vagy Gerard..egy Steven vagy Elen..nem tudta.
Aztán kongatott a nagy óra, mindenki elcsendesült. Egy elegáns úr lépett a kis pódiumra s a fény rávetült, a homály nőtt a teremben.
- Hölgyeim és Uraim! Örömmel jelentem be, hogy kis társaságunk új taggal gyarapodott! Kérem fogadják szeretettel Ms Berget! Greta Berget! – a fény, a műsorvezető intésére Gretára vetődött, megtalálva őt az egyik asztalnál.
- Menj, menj fel hozzá, jó muri lesz! – unszolta Dorina, mire Greta zavartan elmosolyodott. Ám győzött a játszi kedv. Felállt és pirosan égő arccal lépett a férfi mellé. Az helyet adott neki, így pont a dobogó közepére sikerült állnia. A sötétből, két oldalról, két két férfi pattan mellé, aztán mindent ment szinte programozottan. A lepel eltűnt a felavatandó tárgyról. Őt hátratántorították, levegőt sem tudott venni, csuklói és bokái máris szíjakkal kikötve, négy felé.
- Héj! Mi ez? – kiáltott, tán sikított is. Ám hiába vergődött, épp csak tudott mozdulni.

Egy nő lépett elé, majd még többen is sorban. Fényképező, vagy kamera volt náluk, rémületében csak azt fogta fel hogy arcát fotózták. Kiabált, sírt is már de nem kímélték.
Azt hitte nem lehet rosszabb, de lett. Valaki a lába közé nyúlt és levágta róla a kis vékony, semmi anyag tangát. Ajkai közé feszítették, majd hátul megkötötték a fején. Hangjának ereje megmaradt, de szólni nem tudott, artikulátlanná vált bármit mondott volna. Majd a műsorvezető lépett elé, egyetlen erős rántással tépte le testéről a könnyű kis nyári ruhát. Az anyag szárnyaszegetten hullt a padlóra. A melltartóval egy penge végzett pár nyisszantással. Tekintete kimeredt, a hang belészakadt Attól félt a penge őt is érinti majd.. de nem. Helyette a fotósok tértek vissza, meg a kamerák. Mezítelen teste megörökítésre került. Könnyei már elapadhatatlanul folytak. Szégyen és megaláztatás. Halni kívánt. Ám még mindig nem volt vége. Kezek érintették. Körmök éle húzott rá piros csíkokat. Mellbimbóit csavarták csipkedték fájdalmasra, majd érzéketlenre már. Tenyerek csattantak rajta, piros fájó égő nyomokat hagyva testszerte.
Újabb néhány fotó. Majd állítottak a szerkezeten. Meglepetésére bokáit a csuklóihoz kötötték. Teste kétrét hajlott. Sosem gondolta volna, hogy ez menne, de az erős kezek lám bizonyították hogy hajlítható.

Immáron nem volt rejtett zug. Kertje és a hátsókapu közszemlére került. A műsorvezető lépett hozzá, két ujja a kertre simult majd a fénybe fordítva felmutatta, a nedv árulkodón csillant. Meglepve tapasztalta, hogy szégyenérzete lassan oldódott, az izgalom az mi átjárta testét. A fények csak rá vetődtek. Vakították, szédítették. A zene is követte a fülledt hangulatot, a felfokozott izgalmat. Percekig így hagyták kitárulkozva. Majd valaki hozzálépett, leszedte szájáról a bugyipecket. Poharat tartott az ajkához. Hirtelen érezte meg milyen szomjas, szinte egyszerre itta meg a háromdecinyi folyadékot.
- Ügyes kislány! – hangzott a füle mellett a dicséret. Egyelőre csak a jótékony szomjoltó hatást érezte.

Majd körmenet indult, mindenki elmehetett előtte és tehetett vele valamit. Kéz simított nedvesedő kertjére, ujjak hatoltak belé. Nem volt ideje tiltakozni, mert tovább is lépett már az illető. A következő érintés csiklóját találta el, de sikolyt csalt ki a fájdalom. Apró, keskeny kis vonalzó csapása volt a bűnös. S nem pihenhetett. Újabb fájdalom járta át. a megcsapott csiklót, valaki megcsípte körömmel s rántott is rajta egyet. Könnyei újra megeredtek. Senkit sem érdekelt a könyörgés, vagy lehet…ez tán még jobban felizgatta a közönséget.
Újabb ujjak hatoltak belé, és immáron hátsó kapuja sem volt szűz többé. Már csak azt várta, hogy vége legyen a sornak. Csípős kis csapások, fájdalmas érintések érték s sikolyait nevetés, jóleső hörrenések kísérték.
Aztán vége, elfogyott a nép, kapott pár perc pihenőt.

folyt.