Esetem a három sráccal a strandon (2)

Miután kicsodálkozták magukat, rájuk szóltam, hogy nem csodálkozni jöttek, hanem másért, ezért csak kapják le magukról azonnal a rajtuk lévő fürdőcuccaikat. Nem kellett kétszer mondanom, már egyik srácon sem volt semmi textil. Igaz, ott álltak egymás mellett, kicsit tétován, a kezeikkel takargatva a löttyedt farkaikat, de nem sokáig, mert rácsaptam a kezeikre a markomban lévő lovaglópálcával, ami nagyot szólt, és már kapták is el a kezeiket a farkuk elől s tették először csak lógatva maguk mellett, majd végre hátul, a cipóik mögött fogták össze azokat, így legalább ki is húzták magukat.

A legfiatalabbal kezdtem foglalkozni: miután lekerült róla a hosszú szárú mintás bermuda kitűnt, hogy milyen vékonyak a lábai, ezért az András kereszt elé küldtem, de abba betettem két rövid oszlopot s arra ültettem rá szétterpesztett lábakkal, miközben felül, a csuklóinál fogva a bőr bilincsekkel és karabinerekkel odafogattam felfelé nyújtva a csuklóit az András-kereszthez. Rajta ült a két betett rúdon a combjaival, majd a bokáinál és a combtőinél fogva odakötöztem a rúdhoz, hogy mozdulni sem tudott. Még a derekánál is átkötöztem egy vastagabb szíjjal, s azzal odafogattam az András-kereszthez. Mozdulni sem tudott, de ez így volt jó, mert így az ánuszrózsája is fix helyhez került, így alá tudtam igazítani egy mozgó szerkezetet, amibe befogtam egy vastagabb dildót, amit előtte besíkosítóztam, majd belenyomtam a végbelébe és elindítottam a szerkezet mozgását. A dildó mozgott benne s ez őt is folyamatos „mozgásra”, mintha lovagolna, késztette, azaz „ügetett” a rudakon. Kezdetben kisebb sikkantások még jöttek ki a száján, de később már megszokta és akkortól nem sikoltozott, legfeljebb szűkölt néha.

A legkisebb után következett a középsővel való foglalkozás: az félelemmel telt arccal nézte, amíg a legkisebbet „felültetem” a „lóra” és sejtette, hogy reá is hasonló vár. Ő azonban nem ült, hanem oda támaszkodott a falhoz, kissé széttett lábakkal és úgy igazítottam a lábai közé és nyomtam az ánuszába a dildót, amit neki kiválasztottam, majd a szerkezetet elindítva, az résút felfelé mozgatta a dildót benne. Ő is a dildó mozgását követve hol emelkedett egy kicsit, hol újra lesüllyedt a teste a padlóhoz. Kezdetben ő is sikoltozott, később már inkább csak nyöszörgött a dildó mozgásának hatására.

Az első kettő „elhelyezését” és a dildók beléjük igazítását a harmadik, a legidősebb srác méla undorral nézte végig, az arcán nem lehetett érzelmet felfedezni. (- Na, lesz majd neked is érzelmed, ha megérzed, hogy veled mit teszek. – gondoltam és ördögi tervet eszeltem ki számára.)

Előhoztam a sarokból egy körüléses fa széket, oda állítottam a legidősebb elé, majd utasítottam, hogy rúgja ki belőle az ülést. Először nem értette az utasításomat, majd mikor megértette kezdetben felülről akarta kirúgni a faülést, míg rá nem jött, hogy így az nem fog menni, akkor megfordította a széket, a körtámlájával állította le a padlóra és most már ki tudta rúgni belőle a fa kör-lapot. Mikor végre sikerült elégedettem nézett rám.

Én vissza rá, és utasítottam, hogy állítsa a talpára a széket, majd üljön bele.

-      Hogy mit csináljak, üljek bele? Hiszen most rúgtam ki az ülést belőle. – értetlenkedett a srác.

-      Igen, tudom, azért rúgattam ki veled, hogy ne legyen benne, mikor beleülsz. – szóltam és megerősítettem újra, hogy üljön csak bele.

Végül is a srác nem ellenkezett, hanem lassan, óvatosan, de beleült a körszékbe, aminek nem volt feneke. A széknek nem, de az ő feneke pont ott volt, ahol a székének kellett volna lennie.

Most fogtam egy közép vastag kötelet és azzal a csuklóinál, majd a derekánál is odakötöztem a körszék kör támláihoz.

Majd egy másik kötéldarab végén többször is csomót kötöztem, míg jó vastag nem lett. Alaposan meghóztam és a srácnak is odaadtam, hogy ő is tegye azt meg. Kicsit értetlenül, de megtette és visszaadta a végén csomós kötelet nekem.

Ekkor kicsit oldalra léptem, megfogtam a kötél végét és megforgattam azt a levegőben magam mellett, majd mikor már kellő lendülettel „pörgött” úgy irányítottam, hogy a csomós vége a szék alá kerüljön és ott csattanjon.

Sikerült.

Ezt onnan is tudtam, hallottam meg, hogy a legidősebb srác fájdalmasan felkiáltott, hiszen a kötél csomós vége pont ott ütötte meg, ahol a széken annak feneke helyett az ő feneke, és combjai között a golyói voltak.

Talált.

A srác felkiáltott, s a fájdalom hatására szinte felállt/felugrott a székkel együtt a levegőbe, majd visszaesett a székkel a feneke alatt, de most a szék karimája „ütötte” meg a fenekét.

Csiki-csuki.

Sikerült a mutatvány, aminek én örültem, de a legidősebb srác a legkevésbé.

(folyt. köv.)