Vas Kos

Vas Kos

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

Vas Kost nem hívták mindig így. Fiatalkorában kiérdemelte a Kos nevet, amely arra utalt, hogy leszegett fejjel, bátran rohant a csatába, és sohasem hátrált meg. Több kitüntetést is kapott Radován királytól, aki a hódítások után megjutalmazta legjobb embereit.

Ám azok az évek már elmúltak, Kos leszerelt, visszatért vidéki birtokára, és be kell valljuk, elkényelmesedett. A hajdani Kos csak a hirtelen haragjában, bősz kirohanásaiban hasonlított a hajdani önmagára, és egyre inkább neve mellé illesztették a Vas előnevet, amiről először azt hitte, dicséret, hogy olyan kemény, mint a vas nevű fém, de lassan ráébredt, hogy gúnyból akasztották rá, hiszen összeolvasva: vaskos, olyan valakit jelöl, aki meglehetősen elhízott.

A lakomák, a kényelmes élet, a tespedés okozta alakjának ilyetén változását, ezzel valahol ő is tisztában volt, de ki tud ellenállni a vadászatoknak, az íncsiklandó fogolypecsenyének és a tivornyák utáni déli ébredésnek? Azon a véleményen volt, hogy ő ezt megérdemli, hiszen ifjúkorában sokat hadakozott. Most a tunyaság ideje jött el.

Nem is sejtette, hogy élete hamarosan gyökeresen megváltozik.

Radován király nem feledkezett el hajdani csatlósáról. A fülébe jutottak ama hírek, melyek arról szóltak, hogy a hajdani Kos mára vaskos lett, és először az udvari papot küldte hozzá, hogy a lelkére beszéljen. A csuhás nem járt sikerrel, ebben az is szerepet játszott, hogy a levitézlett hadfi utálta a biblialengetőket.

Másodjára már a követ levelet vitt számára, melyet írástudóként az írnok olvasott fel, és ebben már a király tudatta vele neheztelését, miszerint a külseje nem udvarképes, pedig számít rá a farsangi bálon, hiszen már ki is szemelte alattvalójának a megfelelő hitvest.

Vas Kos még fiatalon kipróbálta a női ölelést, ám katonáskodása évei alatt észrevétlenül a férfiak mellett tette le a garast. Összehasonlíthatatlanul jobban élvezte a férfiak ölelését bármely női ölnél. Nagy valószínűséggel bujkált ez már régebben is benne, csak neveltetése okán fordult első körben a nők felé. Mindenesetre az utóbbi két évtizedben már csak azonos nemű szeretők mellett ébredt, vagyis ébredt volna, de öt-hat év óta már egyre kevésbé talált olyan legényt, aki önként eléje térdelt volna.

Szeretői azóta főként parancsra, vonakodva teljesítettek, és mélyen alatta maradtak a katonakori viharos orgazmusok emlékének. Talán a kora is közrejátszott ebben, hiszen negyvenes férfiemberként már hanyatlásnak indult potenciája, de még reménykedett abban, hogy visszatérnek a régi szép idők.

Kortársai közötti élénk levelezéséből tisztában volt azzal, hogy többen megőrizték férfierejüket, és még akár nála évtizedekkel idősebb korban sem vallottak kudarcot az ágyban. Titkos szókincsük alakult ki, így nem rejtették véka alá, hogy bizony néhányan nőkkel és férfiakkal is szívesen hódolnak Erosznak.

Vas Kos vidéki magányában is tisztában volt vele, hogy valami elrontódott, de nem jött rá a megoldásra. Királya is feddő hangú levelekkel zaklatta, melyekben főleg kövérsége miatt ostorozta. Mégsem volt meggyőződve arról, hogyha visszanyerné fiatalkori sudár termetét, azzal potenciája is visszatérne.

A negyedik levél már nemcsak feddést tartalmazott. Az uralkodó haragja csendült ki a sorokból, aki türelmét vesztette, hogy hiába próbálja rávenni hűbéresét arra, hogy a farsangi bálon olyan formájában jelenjen meg, hogy a számára kiválasztott bárókisasszony rajta feledje a szemét.

Mivel a király gyanította, hogy kevés a jó családból való hitves mézesmadzagként való elhúzása a nemes orra előtt, hát a régi, jól bevált módszert választotta.

A daliás időkben, katonáskodása alatt nem volt ritka, hogy a katonákat, rangra való tekintet nélkül deresre húzták. Okot könnyű volt találni a botozásra, részegeskedés, parancs megtagadása esetleg a teljesítése során elkövetett kihágások, de egy tiszteletlen köszönés is maga után vonhatta, hogy a vétkes a deresen találta magát, ahol olyan huszonötöt vágtak a fenekére, hogy idős korában is megemlegette.

Vas Kos sem volt kivétel, számos alkalommal kényszerült felhasalni a kínok padjára, és nem jó szívvel emlékezett erre. Megfogadta, hogy amint leszerel, mindörökre csak nézője marad az ilyesfajta büntetésnek, melyet uradalmában előszeretettel gyakoroltak mindenféle pórokon, és ő igen szerette nézni az ablakából, kezében jófajta boritallal töltött kupát tartva.

A sokáig emlegetett negyedik levél azonban parancsot tartalmazott. A tunyaságban, bujaságban és hedonizmusban telt évek után fel kellett újítania ismeretségét a deressel és a bottal, a cirkalmas parancs huszonöt egészséges botütésre vonatkozott, mely a király reményei szerint felrázza őt.

Mivel a futárnak be kellett számolnia az uralkodónál egy audencián arról, hogy rendben megtörtént-e a nevelő célzatú büntetés, és vesztegetési kísérletei leperegtek a messziről jött férfiról, így Vas Kos utasítást adott szolgáinak, hogy még aznap, amikor a nap a gémeskút csúcsát elhagyja, álljon rendelkezésre a deres és válasszák ki számára azt a botot, amelyik megfelelőnek látszik arra, hogy elpáholják vele.

Ez utóbbi utasítása nem aratott osztatlan sikert, hiszen a gyakorlatban azt jelentette, hogy a megbízott három férfiszolga a saját fenekén próbáljon ki néhány botot, és vessék össze a tapasztalataikat a cél érdekében.

Így hát levonultak az udvar hátsó részében, a terebélyes diófa árnyékába, és ott három pribék vette kezelésbe őket. Az odagyűlt bámész nép szeme előtt kellett egyenként lehajolniuk, majd a fenekükkel megkóstolni néhány botot. Az ütések nem voltak túl nagyok, ám a mezítelenség és a gúnyolódó szájtátik igencsak zavarták őket. A pribékek is kigúnyolták őket, ha bemozdultak az ütés előtt, vagy megugrasztotta őket az alájuk sújtó bot, és bizony a negyedik-ötödik ütésnél már igen keserves pillantást vetettek a botra, mielőtt sóhajtva térdükre támaszkodtak, vagy megmarkolták bokáikat. Fertályóra elteltével már csak két bot maradt, majd újabb fertályóra elteltével a három szolga savanyú képpel, fenekét dörzsölgetve megegyezett, hogy melyik lesz a megfelelő uruknak.

Így nem volt több akadálya, hogy Vas Kos a kora délutáni órában hosszú, fehér gyapjúingében megjelenjen a deresszobában, ahol addig tréfából vagy ugratásból, a lakomákon részt vevő nemesi férfivendégei nyögtek a fekpadon, ha fogadásból vagy az úri közönség szórakoztatására megcsapatta őket.

Miközben szolgái lehúzták róla a fehér inget, próbálta felidézni magában a hajdani botozások emlékét, és nem volt büszke akkori viselkedésére. Mindegyik alkalommal hangosan tiltakozott, jajgatott, a szenteket emlegette segítségül híva őket, de az is megesett, hogy káromkodást eresztett meg fogai közül. Nem véletlenül fogadta meg leszerelésekor, hogy soha többé nem hasal deresre.

Most azonban nem bújhatott ki uralkodója parancsa alól, így nyögve, szuszogva elvackolta mezítelen testét a deresen, igazított hasán, férfiszervén, melyet mindig a köldöke felé fordított anno, és ezen a szokásán most sem változtatott. Amikor elkészült, felkönyökölt a deresen és várta, hogy a pribék deresre húzza.

A futár érdeklődő pillantásától kísérve vonták rá a szíjakat, és ekkor már nagyon szeretett volna bárhol máshol lenni. Büszkesége maradékával megfogadta, hogy meglett férfiként már sokkal jobban fogja bírni a botot, és nem szégyenül meg, mint hajdan annyiszor.

Megborzongott, de nem a szoba hidegétől, inkább a rá váró kínoktól rázta ki a hideg. Feneke még nagyobbnak tűnt a durva lószőrrel tömött párnától, melyet az öle alá igazított a pribék. Hájas, rengő, fehér segge meg-megfeszült, de a rákényszerített kitolt póztól csak kissé tudta megfeszíteni, lágy és puha maradt. Pedig emlékezett rá, hogy régen úgy meg tudta feszíteni, hogy szinte lepattant róla a bot. Ezek az idők azonban már elmúltak.

A pribék megkérdezte, hogy felkészült-e. Lehet az ilyenre felkészülni? Nagyot sóhajtott, tekintete találkozott a futár tekintetével, majd odavetette, hogy kezdődhet.

Hogy mire számított? Később sem tudta megmagyarázni. Hálás volt a szíjaknak, melyek csillapították hánykolódását, és fogadalmához híven fel-felhorkanva, önuralommal viselte a bot újbóli bemutatkozását. Az első néhány ütés után egyre inkább sikerült ráhangolódnia, és gyakorta sikerült kivárni, hogy a bot fájdalmasan alásuhintson, és csak utána nyögött fel panaszosan.

A pribék igyekezett szép nyomokat hagyni a terebélyes hátsón. A közepe felé kezdte, lefelé haladva egészen a fenék és a comb találkozásáig, majd kis pihenő után ismét felfelé csíkozta a segget. Mivel a szíjak maradásra bírták a nyögdelő, horkantgató férfit, így minden vöröslő csík szépen sorakozott egymás alatt. Amikor újra lefelé indult, igyekezett két-két csík közé mérni az ütést, de már nem mindig sikerült. Közben figyelt a delikvens hangjaira, és elégedetten hallgatta, hogy egyre jobban ráhangolódik a botra, és fegyelmezetten nyög. Jutalmul gyakran kivárta, míg ura kinyögdeli magát, és csak utána kínálta újabb botütéssel.

Azt nem tudta, hogy figyelmességét értékeli-e, egyáltalán észreveszi-e gazdája, de remélte, hogy utóbb csengő aranyak formájában hozza tudtára, hogy jó munkát végzett. Az urak, akiket a lakomák során és utána botozott, gyakorta fizettek arannyal, ezüsttel, hozzátéve, hogy régen kaptak ilyen jó botozást.

A pribék tisztában volt vele, hogy a hosszú évek gyakorlata miatt jó hírneve van a szakmában, még a betyárok, pórok is elismerték tehetségét, tábortüzek körül is gyakran szóba került, egy-egy férfi felemlékezte a tőle kapott botbüntetést, méltatva ügyességét.

Így történt, hogy amikor kis várakozás után meglepte az utolsó botütéssel a nyögdelő férfit, és jelentette, hogy a botozás rendben lezajlott, megkérdezte a véleményét a kapott ütleg felől, miközben kioldozta szíjait.

Vas Kos először nehezen találta a szavakat. Gyakran a futárra pillantva sorolta első érzékleteit, miután kínkeserves lassúsággal lemászott a deresről. Ebben sohasem segített, sem úrnak, sem pórnak. Minden férfi büntetéséhez hozzátartozott, hogy egyedül kellett felkelnie a kapott botozás után.

A megbotozott férfi felhajtott egy kupa óbort, majd szolgái segítségével felöltötte hosszú, hófehér ingét. Közben sikerült összeszednie gondolatait, és bár nem kerek mondatokban, de néhány szóval elismerte, hogy alapos verést kapott. Pironkodva vallotta be, hogy bár rég nem részesítették botozásban, és régen nem kedvelte az effajta büntetést, a mai botozása azokkal ellentétben egészen rendben lévőnek látszik.

A pribék megjegyezte, hogy a hajdani botozások rossz emléke összefügghet azzal, hogy katonatársai gúnyolódása közepette kapta akkoriban a botot, és ha ez a körülmény elmarad, akkor sokkal jobban bírják a botozást, ő így tapasztalta az általa botozott férfiaknál.

Vas Kos aznap nem kért vacsorát. A futár két héttel később ismét levelet hozott, melyben a király a közelgő farsangi bálra való tekintettel elrendelte, hogy ezentúl hetente húzzák deresre, és egyéb, parancsoknak beillő tanácsokkal egészítette ki az étkezésre és a mozgásra vonatkozóan.

A nemes duzzogva engedelmeskedett, de miután hétről hétre kevesebbet nyomott, maga is elismerte, hogy a királynak igaza volt. Étvágyát jelentősen csökkentette a heti botozás, hiszen nem volt kedve asztalhoz ülni, amikor ülni is nehezen tudott.

Hat hónappal később a farsangi bálon a király személyesen győzödött meg arról, hogy jelentős súlycsökkenést ért el, megveregette vállát, majd bemutatta a bárókisasszonyt, aki ugyan már majdnem rég elhagyta húszas éveit, és himlőhelyes arcán, kuszán nőtt sárgás fogain kívül még seprűnyél alkattal is rendelkezett, mégis szerencsének gondolta, hogy végre bemutatták egy lehetséges férjjelöltnek.

Vas Kost kirázta a hideg a látványától is, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy a szüreti bál után oltár elé vezesse a lidércszerű teremtményt, elvégre a királyi parancsot nem lehetett visszautasítani. Bár a szaporaságra való célzást elengedte a füle mellett, meg lévén győződve arról, hogy sohasem fogja hálótermébe engedni a nőt.

Vége