A cégvezető és a titkár 2/2

A cégvezető és a titkár 2/2

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

A cégvezető titkára minden alkalommal saját magát is deresre húzatta, és most sem tett másképp. Félórával később érkezett, és bár az injekciót ez alkalommal is elég nyafogósan fogadta, térd-könyék pózban a vizsgálóágyon, utána már nem okozott gondot.

Higgadt, harmincas évei közepén járó férfi volt, saját bevallása szerint falánksága miatt járt ki neki a bot. Meg is látszott gömbölyded alakján, hogy aznap is marlenkát, vagy más süteményfélét eszegetett az asztalfiókjából, mire a deresre hasalt, már az is kiderült, hogy tényleg marlenka volt, szám szerint négy darab.

A doktor harminc ütést javasolt, miközben tűnődve állt a deres mellett, míg a pribék leszíjazta az elhízott titkárt.

1. Azt ne mondja, hogy a legutóbbi botozás óta nem falt süteményt – faggatta a férfit, aki szégyenkezve vallotta be a két héttel ezelőtti torkoskodását. – Még tízet neki, hogy megemlegesse! – rendelte a doktor, és visszatért rendelőjébe, félig nyitva hagyva az ajtót.

A pribék látta, mennyire megfeszíti fenekét a férfi, akit bár gyötört a lelkiismeret-furdalás, mégsem sikerült ellazítania a seggét, hiszen már voltak emlékei a bottal történt találkozásokról. Hiába csapatta évente közel tucatszor, mégsem volt bátorsága kitolni és ellazítani, amikor arra várt, hogy alávágjanak a bottal.

1. Bátorság – szólt a pribék feddőleg. – Egy ilyen férfinak már sokkal jobban kéne bírnia a botot. Meglátja, jobban fog esni, ha sikerül ráhangolódni. Az injekció sokat segít, és hallottam, hogy meg lett szúrva az előbb a lyuka. Egyedül maga ad ki ilyen hangokat, amikor megérzi a fecskendőt.

1. Valóban? – emelte fel a fejét a férfi. – Mások csendesebbek?

1. Van ilyen és olyan is, általában felszisszennek, felsóhajtanak, vagy felhorkantanak, amikor teleszalad a segglyukuk a fecskendővel, de aztán mély lélegzéssel tűrik. Maga panaszosan felnyög, aztán végignyögdécseli az injekciózását.

1. De mikor annyira nyom és feszít az az átkozott fecskendő – panaszolta a férfi. – Minden egyes alkalommal meggyötör, pedig minden alkalommal megfogadom, hogy másképp lesz, és mégis, nem vagyok képes csendben megszúratni a lyukam.

1. Ez lehet, hogy nem fog változni – a pribék tapogatta és simogatta a terebélyes feneket, várva, hogy a mára utolsónak deresre húzott férfi ráhangolódjon a verésre. – Voltaképpen magam is nehezen veszem rá magam, hogy megitassanak alulról, de azért minden verés előtt megszúrnak. Nyögök egy nagyot, aztán már csak szuszogok, míg a doktor belém üríti a szert. Utána megrázom a seggem, és felkelek. Még mindig az első lépcsőnél vagyok a doktor szerint, hason fekve szúr meg.

1. Sokáig engem is úgy szúrtak – felelte a férfi, majd bizonytalan hangon megjegyezte. – Úgy érzem, kezd hatni az injekcióm. Azt hiszem, bemutathat a botnak.

1. Meglehetősen jó botot választottam, már jó néhány férfi jajgatott tőle. Ne fogja vissza magát, jajgasson, ha úgy érzi, a seggét meg bízza rám.

Ügyesen meglendítve kimérte az első ütést, amitől a fenék megvonaglott, a férfi kiadós nyögést hallatott. Kezeivel a deres lábait markolta, és ahogy a pribék újra meg újra lecsapott, megvonaglott a teste, és kínosan nyögdelt. Mindazonáltal be kellett vallania, hogy ízlik neki a bot, bár ezt az injekciónak tulajdonította.

Amikor még a főiskolára járt a teológusképzőben, egyike volt a leghisztisebb diákoknak. Ő is, mint a többiek, havonta két-három alkalommal keresték fel a papot, akinek tiszte volt elverni a renitenskedő hallgatókat, és ott meztelen fenékkel áthajolva a szoba közepére kitett szék támláján, könyökével, alkarjával letámaszkodva a székre, markolva a szegélyét, mindig hangosan jajdult, kapkodta a lábát, amikor a pálca dolgozott fenekén. Bár minden alkalommal elismerte a pálcázás jogosságát, mégsem tudott nyugton maradni, gyakran felemelkedett hajoltából, és vissza kellett parancsolni alaphelyzetbe, hogy megkapja a többi, neki járó ütést is. A papnak mindig meg kellett dolgoznia azért, hogy alaposan elverje, és a végére mindketten ki is fáradtak, ezért mindig őt hagyta utoljára. Már mindenki megkapta a neki járó pálcát, mire ő bemehetett hajolni, hogy megpálcáztassa a meztelen fenekét.

Most ugyanazt a szégyent érezte, mint teológushallgató korában, hogy nem és nem tud megbarátkozni a bottal, amely újra és újra keményen lecsap remegő fenekére, és dühös volt magára, hogy ilyen puhány férfi. Keservesen nyögte a botot, ki-kitolta, és megesett, hogy a pribék megvárta, hogy ellazítja, és megdicsérte őt, hogy kitolt és ellazított fenékkel fogadta a botütést.

Újra megszégyenült, mert egy lejjebb bevitt botütéstől recsegve fingott, mire a pribék nevetett, hogy elnevezi ezt a botot fingatónak, mert már több férfi feneke fecsegőssé vált tőle. A hasaló férfi elnézést kért, és nyomban hozzátette, hogy nem tudja ellazítani, kitolni és egyszersmind ügyelni arra, hogy ne fingjon, ha alávágnak, ennek igazát a pribék is elismerte. A szégyenkező férfi ezután is jajongott és nyögdécselt, ha nem lett volna leszíjazva mindkét karja, akkor odakapdosott volna seggéhez. Már régen eltévesztette a számolást, csak érezte, hogy hiába rázza a fenekét, amint megtorpan, nyomban lecsap a bot, szája kiszáradt a nyögdécseléstől.

A doktor az ajtóból figyelte, majd beljebb jött, megnézte a fenekét, majd intett a pribéknek, hogy folytassa. Így a kis pihenő után a titkár tovább nyögte a botot. Aztán újra dühös lett magára, hogy nem bírja férfiként a botozást, és kitolta, ellazította hájas fenekét. A pribék ki is használta az alkalmat, úgy alávágott, hogy a titkár nyüszítve rázta a seggét, és valami olyat lihegett, hogy ezt jól megkaptam. Végre a félelmetes bot utoljára sújtott le, újabb méltatlankodó nyögést váltva ki a kövér férfiból.

1. Kész – szólt a pribék, aki sohasem tévesztette el a számolást. – Negyven botütés a dagadt seggre – nevetett – Ettől a botozástól még dagadtabb lett.

1. Elnézést kérek – az elvert férfi most vette csak észre, hogy leizzadt a büntetés alatt. – Még mindig elég rosszul bírom a botot. Pedig tisztában vagyok azzal, hogy megérdemlem. Nagyon hangos voltam?

1. Csak a szokásos – legyintett a pribék, figyelve, hogy a meztelen férfi előbb négykézlábra tápászkodik a deresen, majd óvatosan felemelkedik. – Ne szégyenkezzen, köztünk marad. Gondoljon arra, hogy egy alaposan megbotozott fenék tulajdonosa lett.

1. Ügyesen lett megbotozva – bólogatott a doktor. – Néhány véraláfutás, vörös csíkok, hurkák keresztül-kasul, de semmi vér. Napok alatt elhalványulnak a nyomok. Ha nem csillapul a falánksága, havonta kéne egyet hasalnia, előbb-utóbb eléri célját a büntetés.

1. Havonta? Igen, eddig is havonta-hathetente húztak deresre, és mégsem használt. Pedig huszonöttel kezdtük, és már negyvenet kapok – panaszolta a férfi, két kézzel tapogatva sajgó fenekét. – Hamarosan ötvennek kell lehasalnom?

1. Egyelőre maradunk a negyvennél, hátha használ – döntött az orvos. – A huszonöt valóban túl kevésnek bizonyult.

Már sötétedett, amikor a titkár kiszállt a taxiból, és felment a lakásába. Nem vágyott másra, mint zuhanyra és alvásra, még csak éhes sem volt. A tus alatti gyors maszti után ágyba bújt.

Álmában büszke rablóvezér volt valamikor a tizenhatodik században, és egyik rablása után tömlöcbe került, ahol büntetésként ötven botot ítéltek neki. A középkori önmaga teljesen másképp viszonyult a bothoz mint ő, a puhány leszármazott. Büszkén hasalt a deresre, és halk, elégedett nyögésekkel felelgetett a botnak, melyet akkor is a csupasz feneke kapott. Néhány ütéstől igaz, felhorkant, de aztán visszanyerte önuralmát, és férfias kimértséggel nyögdelt tovább.

A középkori pribék értette a dolgát, a rablóvezér így hamarosan elnyújtottan nyögött, majd farnyílásából recsegő hang tört elő. Ekkor a pribék nemes egyszerűséggel egy hosszúkás, ujjnyi fadarabot vett elő, ki tudja honnan, és széthúzva a hasaló férfi fenekét, ráparancsolt, hogy lazítsa el, majd a dörmögve tiltakozó rablóvezér fenéklyukába nyomta a dugót. Aztán folytatódott tovább a botozás, ezúttal recsegő hangok nélkül. A hasaló férfi fegyelmezetten nyögte a botot, és vigyázott, nehogy kinyomja idő előtt a fardugót. Aztán kínosan lassan kelt fel megpróbáltatásai padjáról, térdelve előredőlt a deresen, és visszaadta a benyomott dugót a pribéknek, ez némi erőlködéssel járt.

Aztán felegyenesedett, megköszönte a pribéknek a kapott ütleget, és sóhajtozva rendezte rongyos öltözékét. Amikor elindult a büntetés után, kissé bizonytalan léptekkel a közeli csapszékbe, még mindig olyan érzése volt, mintha a fardugó a fenekében lenne.

A titkár félálmában visszagondolt az érzésre, és amint ujjai rátaláltak férfiasságára, szinte azonnal elélvezett.

Vége