A cégvezető és a titkár 1/2

A cégvezető és a titkár 1/2

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

A figyelmes titkár cédulát csúsztatott eléje, amitől egy pillanatra meghökkent, majd tajtékzó dühét visszafojtva kesernyésen bólintott.

1. Kérem, intézkedjen – felelte kisvártatva, és a titkár kiment az irodájából.

A férfi felkelt asztalától, majd visszanézett a tervrajzra. Dühe ismét fokozódott, hiszen a mérnök elcseszte, néhány vonal más helyre került, így már nem az a ház fog felépülni, amit ő megálmodott. Pedig most már pénze is lenne rá. Ökölbe szorult a keze, majd visszaült az asztala mellé, és felhívta a tervezőmérnököt.

Mire a titkár visszatért, és közölte az időpontot, már túl volt a telefonbeszélgetésen, a tervrajz összegyűrve hevert a szemetesben, már csak egy teendője maradt. A dühét, mely már valamelyest csillapodott, egy alapos veréssel megszüntetni, ahogy máskor is tette.

Még ezelőtt jó három évtizede, az egyetemen szokott rá erre a dühkezelő módszerre. Ha feldühítették, visszafojtotta kitörni készülő ordítását, higgadtan válaszolt, majd mivel továbbra is feszegette a harag, néhány órával később már a deresen hasalva nyugtatta le a pálca, később a bot, mely minden alkalommal csillapítóan hatott rá.

A feneke az utóbbi években már nem volt olyan feszes és meg is ereszkedett a kényelmes irodai munka és a lakomák következtében, de még mindig dicsérte a pribék, hogy máig nem hanyagolta el, havonta-kéthavonta alaposan megcsapatta.

Nem volt kíváncsi sohasem a pribék nevére, aki ellátta a baját, az évek során váltakozott a személyük, de a feladatukat jól ellátták. Az elkényelmesedett cégvezető biztos lehetett abban, hogy olyan botozást kap, amely után a középkori parasztok is sóhajtozva keltek volna fel a deresről. Az előzetes nyomtatványt kitöltve sohasem felejtette el beikszelni, hogy közepes és nagyobb ütéseket mérjenek seggére, ha kisebb ütést kap, nem is számolja, és utólag annyival kiegészítteti a kapott huszonötöt, amennyi ütést nem számolt bele.

Szerette számolni, így jobban tudott koncentrálni, hiszen mint a legtöbb férfi, aki botot kóstol, kényes volt a seggére. Bár nem tartozott azok közé, akik a veréseiket úgy élték meg, mint puhány ifjoncok, akik könyörögtek és hisztiztek, miközben újra és újra megkóstoltatták velük a pálcát, ez idáig nem jutott el addig, mint a kimért idősek, akik elégedett horkantásokkal, hálás sóhajokkal válaszolgattak a botnak, ezzel is jelezve, hogy jólesik nekik a kapott ütleg.

Így ezen a délutánon is jelentkezett a diszkrét szolgáltatásra, mely azóta már csillapult dühét hivatott kiűzni belőle, és kisvártatva már meztelenül deresre húzva várta, hogy lenyugtassák a bottal. A doktor előzőleg megvizsgálta, egészségileg rendben találta, így zöld utat adott ahhoz, hogy az ötvennégy éves férfi felújítsa ismeretségét a deressel és bottal. Hogy jobban meghozza kedvét, még egy rectális injekciót is szúrt a bokáit markoló, berzenkedve szuszogó férfi szűk segglyukába, ezúttal is elmondva, hogy a kapott szertől jobban fogja kívánni a botot.

A cégvezető minden alkalommal tiltakozott a farszuri ellen, de aztán legyőzve ellenkezését lehajolt, hogy a doktor tegye a dolgát, így rákerült a kartonjára, hogy jól szúrható a fenéklyuka. Erre különösen büszke volt, főleg miután a doktor elmondta, mialatt befecskendezte a hűvös folyadékot, hogy kevesen büszkélkedhetnek ilyen bejegyzéssel a kartonjukon, mert a zöm igencsak tart a lyukszuritól. Ilyenkor kérdezte azt is, hogy feljegyezhesse a kartonra, hogy mikor hasalt utoljára deresre, és az injekciózott férfi felemlékezte a kért dátumot. Mire ezeket megbeszélték, már meg is itatta a fecskendővel a végbélnyílást, és a hajoló férfi érezte, amint a fecskendő tűje búcsúzóul végigsiklik a ráncos lyuk szélén. Megkönnyebbülten egyenesedett ki, összeszorítva két kézzel fenekét, ezt a doktornak már el sem kellett mondania, hiszen évente majd’ tucatszor szúrták, és legtöbbször hallotta az intelmet, hogy rá kell szorítani a záróizmokat, nehogy kifolyjon a kapott serkentő.

Mivel már az orvosi vizsgálat előtt meztelenre vetkőzött, így csak átlépdelt a szomszédos helyiségbe, ahol már várta a deres. Szeretett egyedül elhelyezkedni rajta, mert el kellett igazgatnia hasát, és meg-megsimogatta kétfelől fenekét, hogy felkészítse a rá váró verésre.

Ilyenkor már dühe annyira lanyhult, hogy a nyugtató veréstől minden alkalommal sikerült is elmúlnia. Vigyázott arra, hogy ritkán engedje meg magának a féktelen dühöt, és így ritkábban, mint havonta öntötte el a harag, talán évente öt-hat alkalommal, de a közbeeső időszakokban is intéztetett titkárával időpontot, hiszen a botozás közben kitisztult a feje, sokkal összeszedettebben tudott gondolkodni, és cégében olyan döntéseket hozni, melyek sikeresnek bizonyultak. Bizony, évről évre gazdagodott. Most éppen megálmodott villájának tervrajzát terveztette újra, amely ha felépül, kedvenc tartózkodási helye lesz pihenőnapjain.

1. Télikert – sóhajtotta vágyakozón, ahogy hason fekve simogatta fenekét, majd folytatta magányos álmodozását: - Park, kerti tó, istálló, hintó, fényes, diófa bútorok, márvány lépcsőkorlát, reneszánsz hálószoba baldachinos ággyal – nyelt egyet, és abbahagyta a felsorolást, mert megérkezett a pribék.

1. Felkészült? – kérdezte a pribék, negyvenes, izmos férfi – miközben gyakorlottan becsatolta a szíjakat, ezáltal deresre húzta őt.

A cégvezető felismerte, a múltban már néhány alkalommal került a keze alá.

1. Minden alkalommal megkérdezi, de én csak azt tudom mondani, mint máskor. Megszúrattam a lyukamat, és máris érzem, hogy egyre jobban kívánom a botot.

1. Helyes – a pribék a fali tárolóhoz lépett. – Mindig azt tartom, hogy aki bevállalja a kényelmetlen lyukszurit, az jobban állja az ütéseket.

1. Milyennek találja a fenekemet botozás szempontjából? – ezt már rég szerette volna megkérdezni, és most úgy érezte, eltalálta a pillanatot.

A pribék, kezében a kiválasztott bottal odalépett, tűnődve végigsimított a fenék két felén, majd megfogalmazta véleményét:

1. Szerintem kissé nagyobb az átlagosnál, de ennél nagyobb seggeket is szoktam verni, nincs ezzel gond. Gyéren szőrös, ami természetes hatást kelt, bizonyára nem epiláltatta soha. Számtalan hasonló feneket kiporoltam már. Remélem, most is meg lesz elégedve. Azzal a bottal kapja, amivel már jó néhányszor alávágtak. Magam is kedvelem, általában szeretni szokták.

1. Szeretni? – a cégvezető felemelte a fejét, kesernyésen mosolygott. – Nem hiszem, hogy valaha is ilyet mondtak egy botra, melyet az ember seggén táncoltatnak.

1. Úgy értem, elégedettek vele, ön is már kifejezésre juttatta, hogy ez a bot alkalmas arra, hogy alaposan megcsapják vele. Ha felkészült, akkor kérem, kezdje számolni!

1. Jöhet – felelte a hasaló férfi várakozással hangjában, majd ellazította fenekét, amire a pribék ügyesen kimérte az első ütést.

A következő percekben a doktor hallgatta a félig nyitott ajtón át a bot jellegzetes hangját, az elégedetten nyögdécselő férfi számolását, elmosolyodott, amikor egy-egy számot megismételt, mert ez elárulta neki, hogy a pribék jól végzi a feladatát, és ilyenkor úgy seggen suhintja a férfit, hogy az meglepetésében eltéveszti a számolást.

Mindent összevetve a pribék és a deresre húzott férfi mindketten megdolgoztak érte, hogy elérjék a célt, amelyről a vörös csíkokkal, hurkákkal ékes fenék tanúskodott. Amikor kínos nyögdécselés után felhangzott a huszonöt, a férfi úgy vélte, hogy néhány ütést még megérdemelne, megkérdezte erről a pribék véleményét, aki közben az elvert feneket simogatta jobbról-balról, és gyönyörködött művében. Kisvártatva megállapodtak, hogy tízzel megrepetáztatja a segget, haladéktalanul neki is fogott. A szégyenkezve nyögdelő, egyre bizonytalanabbul számoló férfi így újabb tíz ütést kapott, ami után már úgy érezte, eleget kapott.

1. Büszke lehet a seggére – dicsérte a pribék, miközben kioldotta a szíjakat. – Szépen látszanak az ütések nyomai, ez arról árulkodik, hogy nem rángatta, nem rázta, hanem odatartotta a botnak.

1. Ahhh – kecmergett fel a férfi lassú, megfontolt mozgással. – Ez jólesett! Bevallom, volt pár pillanat, amikor megfordult a fejemben, hogy szünetet kérek, de aztán úgy alámvágott, hogy meggondoltam magam. Meglehetősen ízlett a bot, bár ez még sohasem okozott csalódást. Legutóbb is úgy megkaptam a magamét vele, hogy napokig emlékeztem rá.

1. Egy jó botozásnak ilyennek kell lennie – bólogatott a pribék, és figyelte, ahogy a férfi elhagyja a deresszobát.

Hallotta, ahogy még néhány szót beszél a doktorral, majd felkészült az aznapi, utolsó munkájára.

Folyt. köv.