A tükör előtt készülődtem. Utolsó simításokat végeztem a sminkemen. Minden a helyén, de mikor fordulni készültem hogy induljak megpillantottam a tükörben őt is. Mögöttem méregetett, ahogy én tettem az imént a saját öltözékemmel. Végig nézett a kivillanó combjaimon, a meztelen vállaimon és a dekoltázsomon. Ahogy fölém magasodott tudtam, hogy nem most fogok tudni elindulni. Megmarkolta a csuklóm és szorítani kezdett magához. A másik kezével a szoknyám alá kezdte tolni a kezét. Egy pillanatra kérlelve néztem rá, hogy "ne most", de hiába...
A nyakamba csókolt és már a body kapcsainál jártak az ujjai. Éreztem a dominanciáját. Tudtam, hogy mit akar és ez teljesen felizgatott. Arra sarkallt, hogy elvegyem tőle.
Éreztem a hátam mögött hozzám tolt férfiasságot. Minden mozdulatával éreztette velem, hogy ő a főnök. Erősen markolt és nem hagyott mozgásteret. Kérlelhetetlenül birtokolta az ajkaim, a nyelvem. Szinte felfalt.
-Térdelj le. - súgtam mikor egy lélegzetvételnyi időt találtam.
Csodálkozva és kihívóan nézett rám. Mégis teljesítette amire kértem - elém térdelt. Most hogy végre megfelelő magasságban volt és nem tudott irányítani, sokkal jobban éreztem magam. Térhez jutottam. Nevetett rám, azt hitte játszom. Szinte pimaszkodott velem, ahogy letérdelt.
-Most hogy végre a helyeden vagy, kapcsold ki. - parancsoltam rá. Nem voltam fellengzős, inkább csak kicsit csípős és próbáltam játékos maradni, nehogy meggondolja magát. Nem akartam parancsolgatni. Csak kíváncsi voltam, meddig megy el. A kapcsokhoz nyúlt és óvatosan, egyesével kezdte szétbontani. A body szétnyílt. A hajába túrtam, mintha arra készülnék, hogy irányítsam a száját. Ehelyett hátrébb toltam, hogy legyen elég helye nézelődni. Magamhoz nyúltam és izgatni kezdtem a csiklóm, miközben tartottam őt a hajánál fogva. Így biztosítottam, hogy ne próbáljon illetéktelenül behatolni. Ott élveztem el a szeme láttára. Ő pedig tűrte és folyamatosan engem nézett. A farka kőkeményen állt, de nem ért hozzá.
Amikor végeztem és megnyugodtam, amit ő türelmesen kivárt, megkértem hogy kapcsolja vissza a bodyt. Egyesével, ugyanolyan lassan tette mindezt ahogy kibontotta. Akkor még magabiztos mozdulatai voltak, mert azt hitte most végre megkapja amit akar- részben. Most viszont olyan akkurátusan tette a dolgát, mintha jegyet kapna rá.
-Helyes. És most húzd a farmerod és indulj dolgozni. - csaptam közben egyet a seggére. Pimasz mosolyát vetette rám. Nagy nehezen felhúzta a nadrágját és begombolta. Ez sem minden nehézség nélkül történt. Így indult dolgozni: kielégítetlenül és sóvárogva.
A munkahelyén egész nap megbeszéléseken ült, folyton kontaktban volt és alig tudott néha írni. Mikor végre kiszabadult az irodából, egy másik megbeszélésre menet írt: "Most érzem csak igazán milyen hűvös, ha befúj a nadrágom alá...kössz!" Mikor elolvastam percekig nevetgéltem. "Ez ilyen."- írtam válaszképp.
Néhány másodperc múlva jött a fenyegetés: "El sem tudod képzelni, mit kapsz majd ezért..."
Folytatás következik
Hozzászólások (0)