Találkozót beszéltünk meg egy város széli benzinkútnál. Megálltam kocsival mellette és betessékeltem az anyósülésre, nehogy meggondolja magát. Bezártam az ajtót és egyből indultam is a kinézett helyre, nehogy kiugorjon félelmében. Most láttuk személyesen először egymást, élőben még csodálatosabb volt, mint a kamerában. Szolid, amolyan munkába járó hétköznapi ruhában volt, de olyanban, amire felfigyel az ember. Szőke haja a válláig ért, csodaszép kék szeme kicsit félénken nézett és a gyönyörű szája kicsit félénk, fanyar mosolyra nyílt. Már akkor láttam, hogy nagyon szép és kívánatos szája, azon gondolkodtam, hogy vajon hogy fog teljesíteni.
Egy elhagyatott laktanyánál álltam meg, kértem, hogy vegye fel azt a ruhát, amit megbeszéltünk. Kisvártatva előbukkant egy lenge kis toppban, a mellbimbók szinte kiszűrták a vékony anyagot. Már ettől a látványtól teljesen bekeményedtem. Alul szűk, rikító piros, seggére tapadó miniszoknya volt, lábán combfix és piros magassarkú. Kértem, hogy hajoljon le, látni szerettem volna, hogy van-e bugyi rajta, de nem volt, úgy öltözött fel, ahogy megbeszéltük. Benyúltam a lábai közé, hogy lássam nedves-e. Szinte csöpögött a csupasz puncija, egyből be is nyúltam a forróságba, hogy érezzem az ízét. Kértem, hogy tegye hátra mindkét kezét és összekötöttem őket. Nem bírtam megállni és a topp alá nyúltam, érezni akartam a gyönyörű melleit a kezemben. Látni is akartam, úgyhogy kivettem őket a topp felé. Mondtam, hogy menjen előttem az ösvényen az épületig. Nem volt könnyű dolga, magassarkúban a gazos, kihalt területen. Meg-meg botlott, ilyenkor átöleltem és magamhoz szorítottam, combjai közé nyúlva tartottam meg, másik kezemben a melle. Magamhoz húztam, hogy érezze a merevedésemet és a tarkóját csókoltam. Elővettem a farkamat és mondtam, hogy abba kapaszkodhat, de mindig kicsúszott. Elég lassan értünk így az épülethez, de nagyon izgalmas út volt.
Ahogy megérkeztünk, kértem, hogy üljön le és tegye szét a lábait, hogy lássam jobban a pináját. Nagyon szép csupasz, húsos punci volt, benyúltam, hogy izgassam kicsit és közben szájon csókoltam.
Majd levettem a nadrágomat és az arcába toltam a farkamat, mondtam neki hogy előbb nyalogassa, kóstolgassa a nedvemet, majd megfogtam a fejét és a farkamat a szájához dörzsöltem. Megpofoztam az arcát és benyomtam a szájába a farkamat. Előbb csak úgy, hogy oldalt kidudorodjon a pofikája. Kihúztam a szájából és a golyóimat nyomtam az ajkaihoz, hogy azt kényeztesse nyelvével. Kértem, hogy nyalja, szopogassa a golyóktól végig a makkig. Mondtam hogy most nyissa ki nagyra a száját, megfogtam mindkét kezemmel a fejét, megmarkoltam a haját és benyomtam a torkáig a farkamat. Kicsit öklendezett, de tűrte, folyt közeben a nyála és ilyenkor szájon csókoltam, majd a makkommal szétkentem az arcán. Utána hagytam, hogy kicsit szabadon szopogassa, én meg a melleivel foglalkoztam. A csodaszép bimbókat szopogattam, nyalogattam, harapdáltam, majd a farkammal játszottam a bimbókon. Ekkorra már nagyon kivoltam és éreztem, hogy nem bírom sokáig, úgyhogy a farkamat a szájához nyomtam és vertem az ajkaihoz, közben kértem, hogy nyalogassa és így lőttem ki, félig a szájába, félig az arcára, amit a farkammal és az ujjammal belapátoltam, hogy nyelje le mind.
A következő menetre kikötöztem a falhoz két kezénél fogva, lerángattam róla a toppot és a szoknyát, a szájába nyomtam a farkamat, hogy állítsa fel ismét. A csodás seggéhez mentem és jó erősen benyaltam neki ott is és a pinájába is. Ujjammal a csiklót simogattam és a vaginába hatoltam, közben pedig a seggét nyaltam. Elővettem a dildomat és bevezettem a pinájába miközben a popsi lyukához nyomtam a farkamat és még a mellét is masszíroztam. Csodás élmény volt ez a hármas támadás. A popsit akartam mindenképpen, így dildo maradt a nuniban, én nyaltam a popsit és ujjaztam, tágítottam. Amikor éreztem, hogy kicsit tágul már, akkor benyomultam a lyukba, előtti kihúztam a dildot, hogy könnyebb legyen a behatolás. Sikerült, ott álltam mereven a seggében, mennyi érzés és látvány volt és járattam kicsit, hogy izgasson jobban a játék. Bedugtam újra a dildot és úgy nyomtam tovább, éreztem annak keménységét és ez az érzés és a látvány véget vetett a játéknak. Kihúztam a farkamat és a makkomat a segglyukra tettem és ott élveztem el. Félig a még nyitott seggébe, félig a csodaszép gömbölyded közé kilőttem. Leszopattam tisztára a farkamat vele és pihentem kicsit.
folyt, köv.
Hozzászólások (0)