Egy rövid ideig elgondolkoztam a masszőrsrácom kérdésén, majd ezt válaszoltam neki:
A masszőrsrácom hozzálátott a lábaim masszásához, miközben a barátja a fejemhez lépett, és óvatosan lenyomta a fejemet, majd belenyomta a még nem egészen kemény farkát a számba, hogy szopogassam csak, ha már olyan jól csináltam az előbb.
Nem is volt ellenemre, különösen, hogy én is hátranyújthattam a kezeimet a fejem mögé, átfogtam a barát popóit és simogattam azokat, miközben próbáltam ebben az eléggé kifacsart helyzetben lehetőséget találni arra is, hogy a kezemmel, vagy legalább az ujjaimmal a vágatába kerülhessek az ánusza további, korábbi izgatására.
Azonban erre nem került sor, mert a barát áthajolt a fejemen és már maga is bekapta az én ágaskodó farkamat és lendületesen szopogatni kezdte az, miközben szinte teljes testével rajtam feküdt. Így a kezeimmel inkább a fejét fogtam meg és ütemet adtam a szopásának, nehogy túl hamar juttasson el a csúcsra és szégyenszemre eldurranjak idő előtt.
Sikerült is lelassítanom a barát szopásának ütemét és így lassan haladtam a cél felé, mind a magam felajzásával, mind az én szopásom által a barát felizgatásával, bár ez utóbbi eléggé körülményesen ment azért, hogy a teste rajtam feküdt.
Közben a masszőr srácom végezte a dolgát a lábaimon és lassan már jött volna a mellkasom gyömöszölésére, de a barátja teste és feje útban volt ehhez, így inkább beszállt kézzel a farkam izgatásába, amit nem kellett volna, mert így hamar eldurrantam, és bár már sokkal kevesebbet lőttem ki, de azért jutott a barátja szájába is.
Szinte ugyanakkor eldurrant a barát farka is, ami pedig az én számban kötött ki.
A barát elment lemosakodni, így a masszőrsrácom helyet és teret nyert a mellkasom megdolgozásához. (Azt gondoltam, hogy mára ennyi volt, de tévedtem!)
A barát hamarosan visszatért és mivel hozzám nem ért, azaz nem fért a masszőr srácomtól, így nem volt mit tennie, az újra lengedező, fél merev farkát a rajtam dolgozó és ezért előre dőlő masszőrsrácomba nyomta, ezzel is akadályozva annak munkáját, de természetesen azért élvezetet nyújtott annak.
Így mozogtak hát egyszerre, egymásban és hogy én se maradjak ki a jóból, én meg kezembe vettem a masszőrsrácom farkát, amihez az ágy mellett éppen hozzáfértem és kézimunkával élvezetekben részesítettem őt.
Nem kellett sok idő, mikor éreztem, hogy a masszőrsrácom megrándul és kilövell a farkából a benne lévő anyag, de egyben azt is éreztem, hogy annak teste is megmerevedik, mert érezte magában a barátja magjait érkezni.
Ezzel lett vége aznapra a masszásom, ami igen változatos és „termékeny” volt.
Én a masszás ágynál lévő zuhanyzóban tisztálkodtam meg, míg ők a saját fürdőszobájukban.
Talán én siettem jobban, vagy ők mást is tettek, mert mire én felöltözve kijöttem az előtérbe még nem volt ott senki közülük.
Ekkor hallottam, hogy a masszázssrácom kiszólt a fürdőszobából:
Így is tettem, de már majdnem leértem a kapuhoz, mikor eszembe jutott, hogy a fizetség nálam maradt.
Elgondolkoztam, majd mégis visszamentem és becsöngettem hozzájuk az ajtón.
Jó idő eltelt, mire valaki odacsoszogott és kiszólt a csukott ajtón át:
- Itt maradt valamid? – kérdezte meg.
- Nem, csak nem adtam oda a pénzt. – mondtam halkan.
- A pénzt? – hallottam a hitetlenkedő hangot és felismertem, ez a barát basszusa volt.
A háttérből pedig a masszőrsrác hangja hallatszott:
(vége)
Hozzászólások (0)