Fertő 2/2 rész

Fertő 2/2 rész

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

Szabályos kínzóhelyiség tárult elém, a fogadószoba függönnyel leválasztott része kétszerese volt a bárnak, ahol az előbb ittunk és mondhatni kedélyesen, beszélgettünk. A falakon zárt, fekete tárlókban, mint gyanítottam, pálcák, szíjak, paskolók sorakoztak, de elfért egy András-kereszt is a megfelelő helyeken szíjakkal. Középen deres állt, kissé távolabb egy bak, melyen hasmánt előrehajolva, terpeszben feltérdelve lehetett valakit – engem? – elverni.

De a szobában várakozó izmos, felsőtestén keresztezett fekete bőrszíjakkal, rövid szoknyás ágyékkötővel, magas szárú rabszolgaszandállal felöltözött szakállas férfi volt talán a legfélelmetesebb. Az ötvenes éveiben járhatott, jöttünkre felkelt az ablakmélyedésből, ahol valami katalógust nézegetett, és elénk jött.

1. Uram – fordult hozzá a ügyfél. – Azt hiszem, ismeri már Scottot, a fiamat. Nemrég múlt harminc éves, egészsége, mint a vas. Azért jött, hogy felvegye a neki járó büntetést, alkalmasint kétszer harminc pálca- avagy botütést. Ezzel méltóképpen megünnepelheti kerek születésnapját, amely néhány napja volt.

Nem zökkentem ki szerepemből, helyesbítve, hogy néhány hónap múlva leszek huszonkettő, annál is inkább, mert az a néhány lépés, mellyel a függöny mögé értem, jelentősen visszavett bátorságomból. Mert lehet, hogy okos voltam, de bátor annyira nem.

Felidéztem, hogy valójában idestova két hónapja vesszőztek meg, és bár rühellem ezt az eszközt, mégis eltűrtem, hogy a smirgli nevű dörzspapírrá tegye hasonlatossá bőröm tapintását heteken keresztül. De itt pálcát, mi több, a botot kell kipróbálnom.

Már tisztában voltam azzal, hogy az ókori jelmezes dom a garancia arra, hogy alaposan el fognak verni. Még ha volt is némi kifogásom ez ellen, eszembe idéztem, hogy ezért jöttem, ez a munkám, ezért fizetnek, és nem is rosszul.

1. Mi a véleménye? – kérdezte az ügyfél a domot, aki fürkészve nézett engem.

1. Kérem, ha láthatnám a fenekét – felelte a dom, mire kényszeredetten kigomboltam szűk sztreccsfarmeromat, és térdig letoltam a kék bokszeralsóval együtt, majd előrehajolva tenyereimmel a deresre támaszkodtam.

Kitoltam a fenekemet, pólóm hátamra csúszott. A dom szakértő mozdulattal simított végig bőrömön jobbról és balról.

1. Kissé nagyobb az átlagnál – kezdte, és én elvörösödtem, mert senki se panaszolta eddig, hogy túl nagy seggem lenne. – Ez azonban a botozásnál előny, mert nagyobb felületen lehet ütni. Kérem, vetkőzzön le teljesen, és helyezkedjen el a bakon, a pálcával kezdünk, ha megfelel.

Felemelkedtem, és folytattam a megkezdett vetkőzést, majd ezzel végezvén sóhajtva a bakhoz léptem, és elhelyezkedtem rajta. Két oldalán támaszkodtak térdeim, és kissé lejtett, ahogy megállapítottam, ahogy felsőtestemmel ráfeküdtem. Azonnal éreztem, hogy fenekem kissé szétnyílik, hűvös levegő csiklandozta segglyukamat.

1. Akkor önre bízom, lássa el a baját alaposan – ezzel az ügyfél magunkra hagyott bennünket.

Ennek két oka lehetett. Vagy a függöny mögüli bárban óhajtott tovább iszogatni, és hallgatni a megveretésem neszeit, esetleg kamerán át figyeli egy másik szobából, vagy nem érdekli ez a része, bár ez utóbbi elég valószínűtlennek tűnt.

A dom ügyesen leszíjazott, látszott mozdulatain, hogy nem először csinálja. Aztán hallottam, hogy megsuhogtat egy ruganyos pálcát, és ettől lábujjaimat idegesen kunkorgatni kezdtem.

1. Nos, lássuk miből élünk – szólt, és a következő pillanatban lecsapott kitárt fenekemre.

Nem mondhatom, hogy váratlanul ért, hiszen számítottam és készültem rá, mégis felkaptam a fejem, és kelletlenül felnyögtem. Máris megkaptam a következőt, igazán nem volt rá jellemző, hogy késlekedett volna. Lendületesen, gondosan pálcázta seggem, és én nyihogva, kínosan nyögdelve csapattam magam. Még mindig nem jutottam el addig, hogy halkabb legyek, férfiasabban álljam, de meg kellett állapítanom, hogy a legutóbbi megalázó vesszőzésnél jobban esik a pálca.

Mire kiszáradt torkom a nyihogástól, már le is eresztette a pálcát, és gyönyörködve simogatta seggem jobb és balfelől.

1. Alapozásnak megteszi – felelte, és nekiállt kioldozni szíjaimat.

1. Alapozásnak? – vitatkoztam. – Szerintem alaposan ellátta a bajomat.

1. Még most jön a bot, de addig pihenhet egyet – felelte foghegyről, és a sarokba térdeltetett, tarkómra kulcsolt kézzel.

Mivel nem tapogathattam meg seggem, így csak térdeltem ott nagyokat szuszogva, és valami büszkeségfélét is éreztem, hogy voltaképpen egész jól kibírtam a pálcázást. Legszívesebben megnéztem volna a tükörben seggemet, miközben fohászkodtam hozzá, hogy ne hagyjon cserben, elvégre a botozás még hátravan.

1. Hogy érzi? Hatásosnak találja? Gyakrabban fogja látogatni atyját ettől?

1. Még nem tudok erre válaszolni – feleltem őszintén, a csupasz, fehérre festett falat bámulva magam előtt. Bizonyára Scotty is ezt mondta volna. – Még a bot rábeszélésére is szükség van a döntésemhez.

1. Bízzunk abban, hogy a bot segít eldönteni – hagyta rám. – A magam részéről mindent meg fogok tenni ennek érdekében.

1. Elhiszem, uram – nem tudtam, hogy vár-e tőlem választ, de mivel nem szólt semmit, folytattam – A pálcával is alaposan ellátta a bajomat.

1. Amennyire kell – helyeselt. – Kérem, most álljon fel, odavezetem a dereshez. Így marad! ÍGY MARAD!

Hangját azért emelte fel, mert nem tudtam, mire vélni, hogy valami hideget tol fenekem vágásába, és bemozdultam, mikor a hideg valamit a lyukamba erőszakolta.

1. Kérem, mit művel? Ó, az istenfáját! – lihegtem, és két kézzel kaptam a seggemhez, szét-széthúztam, mire a hideg valamit sikerült mélyebbre tolnia bennem.

Mintha felkaróztak volna, a kemény, hideg tárgy kényelmetlenül feszítette segglyukamat, és mintha belém nőtt volna.

1. Ejnye, hiszen csak nem gondolta, hogy enélkül hasalhat deresre? – a dom hangján neheztelést hallottam. – Egy remek tágító, aminél fogva odavezetem, hiszen ezért toltam csak félig be. De ha érezte, bekentem előtte síkosítóval, a könnyebb felhelyezés érdekében.

1. Szólhatott volna, hogy felhelyezi, segíthettem volna, ha ellazítom a záróizmaimat, könnyebben felnyomhatta volna lyukamba – dohogtam tovább.

1. Kérem, viselkedjék férfiasan, és engedje meg, hogy a dereshez vezessem.

Éreztem kezét, ahogy a fenekembe dugott tágítóra markol, és azzal irányít.

1. Odataláltam volna egyedül is – morogtam, miközben néhány lépéssel odaértünk a fekpadhoz, melyre duzzogva hasaltam fel.

1. Legutóbb a hölgy nem tiltakozott ellene, sőt saját magának még jobban feltolta – árulta el a dom, amivel engem is kizökkentett Scotty szerepéből.

1. Milyen hölgy? – tört fel belőlem. – Hát ez a vacak tágító más segglyukban is járt?

1. Ez kifejezetten drága, speciális tágító – tiltakozott a dom, majd látva sértett hallgatásomat, lehalkítva hangját, folytatta, miközben kicibálta belőlem. - Az uraság ugyanígy bünteti nejét, aki elhagyta őt, mint fiát, aki szintén elhagyta a szülői házat. Ezért havonta egyszer a feleség, vagyis aki helyette jön bünhődni, szintén megkapja a magáét. Ámbár őket csak óvatosabban…

Nem folytathatta, a függöny mögül előkerült az ügyfél, vörösre gyúlt arccal förmedt a domra, aki épp a leszíjazásommal volt elfoglalva.

1. Egy szót se többet! Scottynak, vagy akárhogy is hívnak, semmi köze nincs ehhez!

1. Valóban uram, és én már el is felejtettem – fordítottam felé fejemet a deresen hasalva.

1. Na azért! – emelte fel fenyegetően mutatóujját rám és a domra mutatva, majd ahogy jött, kiviharzott.

Elnyúltam a deresen, igyekeztem kényelmesen feküdni. A középkori parasztok jutottak eszembe, akik ugyanígy, blazírt várakozással hasaltak deresre, hogy kiporolják őket. Vajon nekik ízlett a bot? Volt, aki gyakorta elkövetett valami vétséget, mert jólesett neki, ha ellátják a baját? Esetleg megtépázott önérzetét megacélozta egy-egy jókor kapott botozás?

Nekem vajon jókor jön-e? Ahogy faggattam testemet, be kellett vallanom magamnak, hogy magam is középkori parasztnak gondolom magam, akit minden felesleges faxni nélkül lekaptak a húsz körméről, hogy bemutassák seggét a botnak.

Kissé kitoltam seggemet, és elégedetten tapasztaltam, hogy ennyi mozgást engednek a szíjak.

1. Hogy érzi – kérdezte a dom. – Felkészült rá?

1. Lehet is erre felkészülni – sandítottam cinkos pillantással rá. – Kérem, tegye a dolgát!

Hogy mutassam, mennyire időszerűnek érzem, kitoltam fenekemet, és egészen addig úgy tartottam, míg a dom megkínálta az első ütéssel. Nem volt valami erős ütés, szinte a megelégedésemre szolgált, ahogy a következő néhány is. Felemeltem a fejem, és büszkén markoltam a deres lábait. Lendületes, erőteljes ütéseket mért rám, alaposan megnyögdeltetett velük, de nem bántam. Büszke voltam a seggemre, hogy férfiként csapatom, és ekkor tudatosodott bennem, hogy voltaképpen kívántam a botot. Ki-kitoltam, hogy nagyobbnak látszódjék, így könnyebben el lehessen találni a kívánt helyen, és minden ütéstől fegyelmezetten nyögdécseltem. Igazi, férfias büntetésnek éreztem, és ahogy újra és újra elért a bot, mindig eltöltött a büszkeség.

Elvégre, ha a többi sorstársammal beszélgetni fogunk a kapott kínzásokról, perverzitásokról, amiket az ügyfelek által szenvedünk el, akkor emelt fővel kijelenthetem, hogy már első alkalommal úgy megfingattak a bottal, hogy annak rendje. Ha nem hinnék, meg is mutathatom faromat, amelyen bizonyára néhány napig még látszani fognak az árulkodó nyomok.

A dom igazán beleadott mindent, hogy alaposan bemutasson a botnak, és amikor percek múltán lihegve leeresztette a botot, elégedetten ernyedtem el a deresen, hálásan nyögdelve.

1. Ez jólesett – vallottam be, miközben kioldozott, és lekecmeregtem megpróbáltatásaim fekpadjáról.

1. Legyen büszke a seggére, uram – felelte a dom, miközben elégedetten nézegette seggem, míg rá nem húztam a félredobott bokszeralsót.

Felcibáltam izzadt testemre a sztreccsfarmert, és csak utána tapogattam meg seggem, majd a pólómért nyúltam.

Kinn a függöny mögött az ügyfél várt, jöttömre töltött még egy portóit, és elfogadta, hogy ezúttal állva kortyolom el. Ő is felkelt, kikísért.

1. Majd… az ügynökségnek… utalom… ahogy máskor… - hadarta kapkodva, mintha alig várná, hogy távozzam.

Nem sokkal később már az utcán voltam, és kihúzva magam, igyekeztem sántikálás nélkül haladni a délutáni verőfényben.

Biztos voltam abban, hogy bár már túl voltam egy-két meredek ügyfélen, igazából most avattak férfivá.

Vége