Liáné képmása, Karácsony koldusa

Tizenhárom fekete nap után Szindbád ismét párnás kocsiban utazott a Balatonra néző oldalon.Oly keserűség uralkodott benne, mintha tizenhárom napig csak Istra Bittert kortyolgatott volna, de míg egészséges embernél ez kiváló étvágyat s jó dalmát kedélyt fakaszt, sarjadó szerelemben soványodott férfiak csak keseregni, búsongani képesek, Szindbád is kedve szegetten kavargatta délben a legjobb tapolcai hallevest és az ingerkedve gömbölyködő gubát.
Liáné képmását ezüst keretecskébe tétette egy híres ékszerésszel, jobban érződött attól fogva a kép jelenléte a szív feletti zsebben, noha régi, egyszerű keretében is képes volt annyira nehézkedni e szívre, mint mikor Liáné játékos-kegyetlen kedvében két lábbal állott parkettán kifeszített szolgája fedetlen mellkasán, s csípőjét harang nyelveként ingatva finom mozdulattal igéző keleti táncba kezdett.
Akali-Dörgicse megállóhelynél, mikor a téli nap már a lúdbőrző tóba fúlt, ösmerős kalauz nyitott be Szindbád magánytól fülledt fülkéjébe:
- Tiszteletem, tekintetes uram! Pesten tölti talán a Karácsonyt?
- Csak a Szentestét, látja, retúrjegyet vettem. Üljön le bátran, konduktor uram, úgy látom, más utas nincs a vagonjában.
- Megtisztel vele. Kedvelem én is a karácsonyi fordát, utasok híján meghúzódhatok és két megállás közt olvasgathatok kedvemre.
- No lám, nem csak menetrend utazik kellékei mellett abban a nagy táskában!
Levéve sapkáját, kabátját az ifjú kalauz, kövér menetrend mellől vékonyka, arany kötésű könyvet vett elő oly finom mozdulattal, mint első bálozó leányok azt az illatos kendőt, mit ha elejtenek, gavallér ifjak térdet hajtva keresgélik azt a bálterem márvány padozatán.
- Rakuzsin új regénye, egy idősb orosz herceg gyönyörű ifjú úrleány rabságában. Szép történetnek mondják, ismeri talán?
- Konduktor uram, hogy ismerem-é ?- rátette kezét az arany könyvecskére Szindbád, váltók felett robogott az esti gyorsvonat, nagy imbolygásban szinte a könyvbe kapaszkodtak ők ketten, ülve s ringatózva egymással szemébe nézve:
- Magam voltam a herceg, kinek hóban vonagló mezítelen testét korbácsával örökre megsebezte az ifjú úrnő, hajnalonta sajognak mindég e szent sebek az álmatlan, ittas éjszakák utáni gőzben.
- Kenese következik, mennem kell!- felkapta kabátját a jó kalauz s szinte menekült,- További jó utat, boldog Karácsonyt, tekintetes uram!
Szindbád nem szólt, csak intett, mint diákját helyére vezénylő mogorva tanár, elővette századszor az ezüstkeretes képmást:
- Lilliana, Liáné, mily gyönyörű neveit morzsolgattam már végtelen imáimban!

A Szent Gellért Szállodában foglalt Dunára néző szobát, jókora bőröndöt vonszolt mögötte vékonyka londiner.
- Boldog Karácsonyt, Léopold!
- Boldog Karácsonyt, Szindbád uram!- töprengve nézte bőröndjét a tekintélyes portás,- Egy éjszakára foglalt szobát, tekintetes úr?
Szindbád rámosolygott s szótlanul ballagott tovább a csónakként imbolygó koffer árnyékában.
Fél óra múltán kifelé menet a portás meg nem állhatta megszólítani e gyakori,de néha különös vendéget:
- Jelmezbálba indul Szenteste, tekintetes uram? Ilyesmi nem készül ma, olvastam volna a Pester Lloyd báli rovatában,- feltartóztatta szinte, mintha a Szent Gellért Szálloda halljában húzódó láthatatlan határ szigorú silbakjaként szolgálna főportási uniformisában.
- Ma este nem kívánok frakkban ünnepelni, nincs kedvem túl nagy csillogásra...
- Ahogy kívánja, tekintetes uram! Hívassak konflist?
- Köszönöm, Léopold, a Verpeléti útra megyek, semmiség gyalog az nekem.
A szálloda előtti gyógyvizes csobogó gőzében aprószentek melengették kezüket, mellettük a padon karton dobozban Betlehem papír Jézusát csodálták háncsból teremtett Három Királyok, József és Mária, szutykos vattaprémben didergő barikák.
- Mennyiért daloltok nekem csengettyűs éneket, bibliás gyermekeim?
- Magának ingyér, hisz szegénynek látszik, talán nincs hol melegednie Karácsony éjjelén,- cserfeskedett egy nagyobbacska leány.
- Nem vagyok azért oly szegény, hogy pár krajcár honoráriumot ne adhatnék,- Szindbád rongyos felöltő férces zsebéből egykoronás bankót varázsolt elő:
- Megveszem tőletek ezt a betlehemet.
Kikapták kezéből a pénzt és futva-nevetgélve a Ferenc József hídon át elrepültek, felriadt sirályok a mogorva pesti házak méla rejtekében.
Megállt Szindbád az ezerszer érintett ajtó előtt, amely mögött új élete kínokkal s kincsekkel teli varázspalotája van. Karácsonyi neszekben csörrent a csengő, lehajtott fővel várt az ajtónyitásra.
- Ki van odakint, már mindenki megérkezett!- ó, Liáné hangja, mit tizenhárom napja csak álmában hallhatott hajnali harangok szelíd kondulása közt. Megremegett kezében a betlehem, földrengés riogatta a vattás dobozkában szendergő Jézuskát.
- Menj ki, Liáné, ilyet még nem láttál!- izgatott ifjú ember sietett vissza a hallba, amint kitárta annak ajtaját, Szindbád az előszobán át pazarul feldíszítve látta azt a fát, ami tizenegy napja még az erkélyen, gúzsba kötve, vizes vödörben álldogálva várta tündöklő, bár mulandó főszerepét, hisz Liáné szerint a Karácsony legfőbb öröme a szegényes szobát és a pompázó szalont egyaránt betölteni képes friss fenyőfa-illat:
- Egy koldusforma férfi betlehemmel! Biztos elragadta valami szegény gyerektől! Adj neki pár krajcárt és küldd el mielőbb, nehogy részeg énekével megzavarja a mi szép esténket!
Mire Liáné az ajtóig ért, Szindbád térdre ereszkedett, kezében úgy állt a betlehem doboza, mintha száradt perecet árulna belőle egy szomorú mozgókép-színházban, ahol percenként elszakad a film és rettentő hamis a zongora.
- Nem áll szándékomban énekelni, csak látni akartam, gyönyörű Úrnőm.
- Istenem, Szindbád!- felismerte rögtön e toprongyos alakban rabszolgáját, kinek tizenhárom napja -Karácsony közeledvén- megkegyelmezett.- Hogy' kerül ide? Koldusként ünnepli Jézus és saját születése napját? Itt, a küszöbömön? Hiszen megbeszéltük, mikor járulhat színem elé!
- Bocsásson meg, de tíz napja azt írta azóta egyetlen levelében, hogy belázasodván ágynak dőlt és azóta semmi hírt nem adott magáról, hiába kérleltem újabb levelét lélekben lábai előtt nyüszítve aggódástól, féltéstől, a tehetetlenség dühétől, hiszen orvos vagyok, de nincs olyan műszerem, amivel az ország másik szegletéből vizsgálhatnám és gyógyíthatnám, de megérte most koldusként idelopakodnom, mert látom, egészsége visszatért és karácsonyi angyalként is olyan gyönyörű, mint mikor kínvallatásban rám veti mágikus tekintetét.
- Jaj, mit csináljak veled, szeretetemért kolduló rabszolgám? Rám várnak odabent, szervíroznom kell a kijevi pulykát!
- Vessen elém pár krajcárt és lábait csókolva felszedegetem. Mint mikor tíz koronáért negyven korbácsütésre ítélt...

Megtörtént ez hamar, felállt s eltűnt e kopott koldus gyorsan, észre sem vette: midőn felkapta betlehemét, kipottyant onnan és Liáné lába elé hullt a Kisjézus.