Fertő 1/2 rész

Fertő 1/2 rész

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

Mindig az volt a véleményem, hogy a lehetőségeket meg kell ragadni, mert az élet csak egyszer kínálja fel őket, és soha többé. Így aztán amikor választhattam, hogy lélekölő biorobotként egy gyártósor mellett gályázom tizenkét órában éhbérért, vagy egy ügynökség által kiközvetítve a gazdag, időnként meglehetősen perverz ügyfelek kívánságait teljesítem, nem sokat haboztam, rábólintottam, hogy vállalom. Természetesen a pénz is motivált ebben, hiszen cirka fél óra alatt megkereshettem annyit, mint a gyártósoron egy hónap alatt. Ráadásul adóznom sem kellett belőle.

Visszamehettem az egyetemre, ahol már másodszorra kértem halasztást, hiszen a heti két-három alkalom mellett bőven volt időm felkészülni a vizsgákra. Jövőm biztosítva látszott, és biztosra vettem azt is, hogy friss diplomával zsebemben, egy jövedelmező állással gyorsan el fogom felejteni életemnek ezt a szakaszát.

Huszonegy éves naiv srác voltam, aki akkor azt hitte, megfogta az isten lábát ezzel az állással, amit egyik hajdani évfolyamtársam ajánlott, amikor egy sör mellett beszélgetve a régi időkről, odacsúsztatta elém az ügynökség szórólapját.

Ő maga akkor már második éve belemerült ebbe a világba, ahol senkit sem érdekelt, hogy hetero, meleg vagy biszexuális, nők és férfiak kéréseit egyaránt teljesítenie kellett. Ez még akkor, a hideg sör mellett kiderült, amikor arra a felvetésemre, hogy mivel a saját csapatomban játszom, figyelembe veszi-e ezt az ügynökség, és csak férfiaknak fog kiközvetíteni, határozottan rázta a fejét.

Mégis bíztam a szerencsémben. Néhány női ügyfél akadt eddigi ténykedésemben, és főleg férfiak perverzitásainak voltam alárendelve. El kellett ismernem, a nők is tudnak szopni, sőt olyan is volt köztük, aki férje születésnapjára rendelt meg, és miután kóstolót vett belőlem, a férjét kellett megdugnom.

Ha film is készült, ragaszkodtam hozzá, hogy arcom takarva legyen, ha már a testemet nem tudtam elrejteni a kamerafelvétel elől.

Így telt el néhány hónap, és egyre inkább elmerültem a fertő mocsarában, amit talán nem is bántam.

Az ügynökség ragaszkodott hozzá, hogy kéthetente látogassak el az általuk kijelölt orvoshoz, aki egészségemről gondoskodott mindenféle erősítők, vitamintabletták, és anális serkentők formájában, melyeket injekció formájában juttatott érzékeny fenéknyílásomba.

Addig a napig nem szúrtak injekciót segglyukamba, ezt nem is felejtettem el megjegyezni, mikor először került rá sor, de megnyugtatott, hogy vannak ennél jóval fájdalmasabb beavatkozások, ez csupán a kellemetlen kategóriába sorolható, noha van, akinek tetszik.

Ezt nehezen tudtam elképzelni, amikor hirtelen, határozott mozdulattal felnyomta lyukamba a tűt, és míg én felnyöszörögtem a váratlan érzéstől, a fecskendő hidegétől, az eddig ismeretlen, nyomó és feszítő érzéstől, ő nevetve utasított, hogy maradjak mozdulatlan, míg megitat. Nehéz volt mozdulatlanul tűrnöm a következő perceket, míg szünetekkel belém fecskendezte a csípős, hideg folyadékot, majd kis szünet után megismételte, mint mondta, hogy szokjam az érzést.

Legszívesebben felugrottam volna, miközben megszúrt, de időben észbe idéztem, hogy elveszíthetem a jó keresetet, és így némi kelletlen nyöszörgéssel kísérve, kibírtam a második adagot is. Voltaképpen valóban nem fájt, mégis feszengtem a kiszolgáltatott helyzettől, mely ellen nem tehettem semmit.

Az orvos kifejezte csalódottságát, miközben beírta a lapomra a kezelési adatokat, szerinte egy meleg srácnak, aki hozzá lehet szokva ahhoz, hogy análisan beleturkáljanak, nem okozhat gondot egy finom injekció ugyanoda. Ezzel ugyan volt ugyan érvem, hiszen össze sem hasonlítható a kettő, de mégis nyelvembe harapva hallgattam, mert azért okos fiú voltam, és megéreztem, mikor nem szabad húrt túlfeszíteni.

Életem első rectális injekciói után ügyfélhez igyekeztem, akiről csak annyit tudtam, hogy el fogja verni a seggem. Ezt kifejezetten jó ómennek találtam, hiszen ismeretlenekkel dugni óvszer nélkül mindig veszélyes, de ha csak elver, annak nincs ilyen kockázata.

Míg a taxiban a külvárosi ház felé haladtam, átvettem magamban, mit tudok az ügyfélről. Hatvanas éveiben járó, egyedül élő férfi. Minden hónapban egyszer rendel magának egy fiatal férfit, akit a vele mostohán bánó, őt ignoráló fia helyett elverhet. Nevezett utód hosszú évek óta Dél-Amerikában élt, ott alapított családot is, és nem akaródzott látogatni az öregét. Így az havonta leverte rajta, vagyis a helyettesen a frusztráltságát.

A férfi igazi úriembernek bizonyult. Valóban egyedül élt, személyesen engedett be a villájába, majd körbepillantva az utcán gondosan bezárta az ajtót. Volt annyi eszem, mint már mondtam, okos fiú voltam én, hogy a szomszédos utca közepe táján állítottam le a taxit.

1. Nos, Scott – szólított fia nevén, amire hallgatnom kellett a következő órában. – Másfél éve nem látogattál meg. De az apanázst ugyanúgy felveszed.

Kutató tekintettel nézett végig rajtam, majd szemlélődését sürgetően az arcom nézésével fejezte be, amiből kitaláltam, hogy el kell játszanom a szerepet, itt nem csak verésről van szó, hanem színészi képességeimről is számot kell adnom. Nemhiába jártam a színiakadémiára, végre elememben éreztem magam annak ellenére, hogy tartottam a veréstől. Mégis, úgy kellett a társalgásban keze alá játszanom, hogy végül megkapjam a verést, amiért jöttem.

1. De hiszen tudja, atyámuram, hogy a család gonddal, kiadásokkal jár. Bár elég jól keresek, az asszony terhes, és ki kellett bővíteni a házunkat a gyerekszobával. Erre pont jól jött a pénz, amit legutóbb küldött nekem.

1. És az unokámat nem láthatom – sziszegte, mire vállat vontam.

1. Mit tehetnék? Atyámuram nem száll repülőre, engem meg oda köt a munkám, családom, megélhetésem. Inkább örülne, hogy kezd jól menni nekem.

1. Ehh, ez a hála, amiért taníttattalak? Hogy a fél világot bejárhattad a pénzemen?

1. Hálás is vagyok. De ez nem ok arra, hogy visszaköltözzem önhöz, atyám. Az érdekeltségeim is oda kötnek.

Előrement, és követtem egy fogadóhelyiségbe, mely akár nappali szoba is lehetett volna, ha led tévé, hifi torony és hivalkodó nippekkel telerakott üveges szekrények is sorakoztak volna a falnál, de ezek helyett egy asztalka, két karosszékkel, bárpulttal foglalta el a közelebbi részét, a távolabbit függöny takarta el a szemem elől.

1. Foglalj helyet, Scotty – intett, és letelepedett az egyik fotelbe. – Sherryt? Whiskyt? Nem tudom, újabban mit szeretsz.

1. Maradok a portóinál – feleltem, noha életemben nem ittam még sem sherryt, sem whiskyt.

Bort töltött egy kristály kehelybe, ő az ír whiskyt választotta a bőséges kínálatból. Ráfontam ujjaim a kehelyre, és figyeltem őszes halántékát, markáns arcát, drága inge nyakkivágásából kikandikáló őszes szőrzetét, kifogástalan eleganciáját.

1. Nos, talán rátérhetünk a büntetésedre. Legutóbb igencsak tiltakoztál a szíj ellen, pedig remek módja egy férfi megbüntetésének, ha szíjjal korbácsolják a fenekét. Ezért ma úgy döntöttem, hogy választhatsz két, különböző vastagságú pálca között. Emlékezetem szerint régebben a hajlékonyabb, rugalmasabb mogyorópálcát kedvelted, de akkor is megmondtam, hogy időnként mást is ki kell próbálnod.

Biccentettem.

1.  Az ember mindig feszegeti a határait – feleltem egy közhellyel, miközben felidéztem magamban, hogy valójában milyen eszközökkel vertek eddigi ügynökségi pályafutásom során. – Hálás vagyok figyelmességéért, hogy választhatok.

1. A verést természetesen nem tőlem kapod, Scotty, hiszen régen sem én büntettelek, eltekintve egy-két fenekeléstől, amihez eszköz sem kellett, csak a kezem. De ez a formája a verésnek nálad hatástalannak bizonyult. Vagy gyenge és gyakorlatlan voltam, vagy te tartottad méltóságodon alulinak, hogy kézzel fenekeljenek, mindenesetre csaknem kinevettél, miközben én igyekeztem kivörösíteni a segged.

1. Atyám, ami volt, elmúlt. Régóta nem kézzel fenekelnek, hiszen szakmai előre jutásomban időnként igénybe kellett vennem a jól bevált pálcát, ami annyiszor átsegített vizsgáimon, ha emlékszik.

1. Eszerint azóta is csapatod magad, ezt helyeslem abból a szempontból, hogy mindig kell inspiráció az embernek, hogy további magaslatokat érjen el, másrészről pedig úgy vélem, hogy ha a segged megszokja a pálcát, akkor az itthoni büntetéseid továbbra sem fognak célt érni.

1. Atyám, a pálcát nem lehet megszokni. Minden pálcázás más és más. Megesik, hogy jobban állom, de olyan is előfordul, hogy végignyihogom az egészet, mint egy rakoncátlan paripa, és úgy is rázom az alfelemet.

1. Még mindig nyihogsz közben? – vonta fel szemöldökét. – Férfiként sem hagytál fel ezzel?

1. Bár azt hinné az ember, hogy az évek során fejlődni kellene, de én a mai napig nyihogva és nyögdelve felelgetek a pálcának – vallottam be pironkodva, és kortyoltam a portóiból, hogy zavaromat leplezzem. – Ebben nem tudok fejlődni, ha fáj, mindig elárulom egy panaszos nyögéssel, vagy nyihogással, ahogy ön nevezi.

1. Ez kínos rád nézve, Scotty – ivott egy kortyot, majd felkelt, és beinvitált a függöny mögé.

Folyt. köv.