Aki egyszer gazdag lett

Aki egyszer gazdag lett

(Kitalált történet, a valósággal való bármilyen egyezése a véletlen műve.)

Nem születtem gazdagnak, ezt a kényelmes állapotot házasságom révén értem el. Az a szerencse ért, hogy tizenkilenc éves koromban felfigyelt rám egy harmincas éveiben járó özvegyasszony, aki előbb délutáni teára hívott, majd ügyvédei révén megtette ajánlatát. Elveszem, cserébe úgymond „beletelepedhetek” a vagyonba.

Kit nem vonz lázadó tizenévesként, nélkülözésekkel teli évek után egy ilyen, mesébe illő ajánlat? A családomat is tudom segíteni, és voltaképpen oly keveset kér cserébe. Havonta két alkalommal látogassam hálószobáját, ahol meg kell tennem, amit elvár tőlem az ágyban.

Eleinte még ment is a dolog, hiszen Olive nem csúnya nő. De aztán egyre többször vallottam kudarcot. Amikor sikerült, akkor is másra kellett gondolnom közben, a daliás kocsisra, kertészlegényre, Olive egyik nagybátyjára, akit családi összejövetelekkor láttam, ő gőgösen nézett rám, a szegény sorból jött bugrisra.

Egy idő után már ezek is kevésnek bizonyultak, és Olive a harmadik-negyedik alkalom után egy kellemesnek induló szeptemberi napon, amikor a könyvtárban időztem egy pohárka sherry és egy érdekesen induló Dickens-kötet társaságában, üzent értem, és a fogadószobába rendelt.

Hűvösen pillantott rám, és miután a szobalány kitöltötte a teát, majd elhagyta a szobát, belekezdett:

1.  Sir Maximilian. Azért kérettem ide, mert fontos dologról kívánok beszélni.

1. Hallgatom, hölgyem! – biccentettem, és tétován a porceláncsésze után nyúltam.

A sherry után nem akaródzott a tejes teába kortyolnom.

1. Nos, ön még fiatal ahhoz, hogy csődöt jelentsen az ágyban. Megboldogult uram, Sir Hugo egészen ötvenes évei végéig megőrizte potenciáját, és igényeltem is kéthetente a látogatását. Talán nem tart már kívánatosnak?

1. Én… elnézését kérem, asszonyom… - dadogtam zavaromban. – Magam sem értem, mi lehet az oka – hazudtam.

1. Ön még alig huszonöt éves, és úgy vélem, nem lehet akadály, hogy jómagam a minap átléptem a negyvenet is. Ettől nagyobb korkülönbségnél sem kellene kudarcok sorozatának előfordulnia a hitvesi ágyban. Meg kell találnunk a megoldást.

1. Én… - hebegtem.

1. Kérem, hallgasson végig – vágott a szavamba. – Először is egy tekintélyes professzor fogja megvizsgálni önt, hogy egészségileg alkalmas-e rá. Azután, ha nem indokolja semmilyen egészségi probléma, elkezdhetjük keresni a megoldást.

Százféle gondolat cikázott agyamban, hogy vajon mire gondolhat. Valamivel később megérkezett a híres orvosprofesszor, aki tetőtől talpig megvizsgált, majd közölte feleségemmel, hogy egészségem szilárd, mint a vas. Ebédre is ottmaradt, majd utána átvonultunk hármasban kávézni a kastély kertjének lugasába.

Néhány udvarias, mesterkélt mondat következett a szép őszi időről, a finom ebédről, a portugál borról, melyet felszolgáltak mellé, majd feleségem ráemelte szemét a szakállas professzorra, jelezve, hogy a diagnózis után várja a kellemetlen ágybéli epizódok megoldására tett javaslatait.

A hatvan év körüli, ősz pofaszakállú férfi többféle megoldást kínált, hozzátéve, hogy az egyik bizonyára eléri a kívánt hatást. Egyik ötletét Olive azonnal elvetette, amiben egy nyilvánosházból rendelt leány élessze vágyam, melyet aztán feleségemmel elégíthetnék ki. Ugyanilyen sorsra jutott az az ötlete, hogy saját magam hozzam megfelelő állapotba testem, esetleg feleségem segíthetne szájjal és kézzel. Olive tartózkodóan vallotta be, hogy ezt már próbáltuk, és nem sok sikerrel kecsegtetett.

Így a nagytekintélyű professzor harmadik, egyben utolsó ötletére tért rá. Ez meghökkentőnek, kínosnak sőt fájdalmasnak ígérkezett rám nézve, de a doktor biztosított mindkettőnket arról, hogy biztató eredmények születtek az érzékek ily módon történő …khm… felkorbácsolásával.

Ezek után elköszönt azzal, hogy három nap múlva visszatér, addig jussunk elhatározásra, hogy felvállaljuk, vagyis felvállalom-e az általa javallott és dicsért kezelést.

Nem akármi forgott kockán, ha nem sikerül, akkor nőm elválik tőlem, az ügyvédek által ravaszul megfogalmazott házassági szerződés szerint pedig övé marad a vagyon, melyből a válás napja után már semmilyen címen nem részesülhetek. Nem tudom támogatni szüleimet, Xavier öcsémet pedig azonnal feladhatja terveit, ha kiteszik a Harvardról, ahová jelentős anyagi támogatással sikerült bejuttatnom. Sohasem bocsátanák meg nekem, ha hirtelen elzárnám a pénzcsapot.

Így három nappal később nőm közölte az ebédre érkező professzorral, mialatt ismét a lugasban kávéztunk, hogy elfogadom a potenciajavító kezelést.

Pedig ugyancsak ódzkodtam még a gondolatától is, de a visszautasítás esetén várható szegénység és nélkülözés, ami további életemben osztályrészemül jutott volna, hiszen ekkora szerencse nem ért volna még egyszer, hogy egy dúsgazdag özvegy kívánjon férjéül, nem ért volna.

Így két nappal később, szeptember utolsó napjának délutánján jelentkeztem a professzor magánklinikáján a megbeszélt órában, hogy felvegyem az első kezelést.

Nem tartoztam a született angol nemesurakhoz, akik hasonló esetben hűvös nyugalommal viselkednek, mint általában bármikor, engem igenis meglehetősen frusztrált és megviselt a három injekció, melyet a professzor által kijelölt fiatal orvosnak kellett az én látványosan kitárt és ellazított fenéklyukamba szúrnia. Előre szabadkoztam, hogy még sohasem kaptam ilyen kezelést, és nem tudom előre kiszámítani a reakcióimat.

Egy asszisztens vagy ápoló sietett segítségére, aki levetkőztetett, mert a beavatkozás után még egy kiegészítő kezelést is kellett kapnom, amitől az igazgat megvallva még jobban tartottam, mint féltett fenéklyukam injekciózásától, hiszen semmilyen tapasztalatom nem volt, és nem ismertem a testemet, hogyan fog reagálni.

Hamarosan feszélyezve meztelenségemtől elfoglaltam helyem a számomra kijelölt vizsgálóágyon, ahol egy kényelmetlenül rideg és kemény hengerpárna biztosította, hogy fenekem a tortúra alatt kitolva maradjon. A lámpa az asszisztens által szétfeszített fenekemre irányult, és én kétségbeesetten, férfiúi tekintélyem maradékával kapaszkodtam a vizsgálóágy szélébe arcomnál.

1. Lélegezzen mélyeket – tanácsolta a fiatal doktor, aki biztosított arról, hogy gyakorlott ilyen jellegű injekciók beadásában.

Igyekeztem utasításának megfelelően hasból lélegezni, de legszívesebben felugrottam és elmenekültem volna. Nehezen sikerült, többszöri türelmetlen sürgetés után ellazítanom a fenéklyukamat, hogy szúrható legyen. Aztán egy gyors, határozott mozdulatot éreztem, az asszisztens elengedte fenekemet, és hátamat simogatta nyugtató mozdulatokkal, a doktor pedig várta, hogy megszokjam azt a semmivel sem összetéveszthető nyomó, feszítő érzést, amit az injekciója okozott. Meg-megfeszítettem seggemet, és elkínzottan lihegtem, mire feddőn szólt, hogy férfiként sokkal jobban, segítőkészebben kellene állnom, ő gyakorta szúr férfiakat, és ritkán találkozik ilyen puhánnyal, mint én vagyok.

Hirtelen, talán a fenekemben történő események hatására, mert lassan elkezdte pumpálni belém a hideg folyadékot, merevedésem lett, aminek örülnöm kellett volna, de a két idegen férfi előtt meglehetősen szégyelltem, hogy nem tudok testemen uralkodni.

Az asszisztens is észrevette, és örvendezve tudatta is a doktorral, aki még mindig, végtelennek tűnő másodpercekig itatott a gyógyító folyadékkal, hogy ilyen gyors hatást ritkán tapasztalnak. Tehát még van remény.

Bár nem voltam már szomjas, amikor kihúzta a tűt, közölte, hogy még két adagot kell kapjak, és hogy ki ne folyjon belőlem, az asszisztens összenyomja fenekemet. Ezt magam is meg tudtam volna tenni, de azért nem engedélyezte, mert akkor nekem kellett volna a második és harmadik injekciónál szétfeszítenem a seggemet, és erre szerinte még nem voltam felkészülve.

Életem első farszuriját, ahogy magamban neveztem, néhány percen belül követte a második. Berzenkedő horkantással fogadtam magamba a tűt, és kínosan lihegtem, merevedésem már lanyhult akkorra, de most ismét felhorgadt. Az asszisztens ismét elengedte fenekemet, hiszen már benn volt a tű, csak a kellemetlen, csípős, hideg folyadékot kellett meginnom.

Halványan emlékeztem egyik barátomra, akire már nagyon régen nem gondoltam, a gyárban, ahová néhány hónapig kényszerültem dolgozni, mellettem dolgozott a gyártósoron, és a szünetekben, miközben rágyújtottunk, kesernyésen említette, hogy miért nem ül le, emésztését gyakori beöntésekkel kellett szabályozni. Ő mesélt hasonló érzésről, amikor egy extra méretű fecskendővel langyos vízzel vagy kamillás forrázattal itatják, és ő nyüszítve ellenkezik, sokadszorra is ugyanolyan kellemetlennek találva a bélmosást.

Most, ahogy kínosan lihegve pumpáltattam magamba a hideg, csípős folyadékot, eszembe jutott, hogy neki szinte minden két-három napban hasonló procedúrát kell kiállnia, és évek hosszú sora alatt sem tudta megkedvelni az érzést.

A második adagot mintha gyorsabban sikerült volna meginnom, talán a testem kezdett alkalmazkodni az érzéshez, mindenesetre megkönnyebbültem, amikor a doktor kihúzta belőlem a tűt, és dicsérően megpaskolta seggemet, jelezve, hogy ezt már jobban bírtam.

Fel akartam kelni, hogy a harmadik előtt megmozgassam magam kissé, de nem engedte, mondván, ha kicsurran belőlem, akkor újra be kell szúrnia, ami egy vagy akár két injekcióval is többet jelenthet számomra. De amíg várakoztam, hogy megkapjam a harmadikat, elmesélte, hogy vannak férfiak, akik már hajolva, bokafogással is meg tudják injekcióztatni magukat, saját maguknak húzzák szét a feneküket, a szúrást megérezve rámarkolnak a bokájukra, és elégedetten nyögdelve tűrik a beavatkozást. Egy nap talán eljutok én is eddig, de a közeljövőben ne számítsak erre.

Aztán intett az asszisztensnek, és kezébe vette a harmadik fecskendőt. Elfordítottam fejem, és újra megmarkoltam a vizsgálóágy szélét. Az asszisztens odalépett, szétfeszítette a fenekemet, és a doktor, kivárva a kedvező pillanatot, harmadszorra is belém döfte az injekcióját.

Morogtam és kínos nyögéssel panaszoltam, hogy nem és nem tudom megszokni ezt az érzést, amikor nyílt az ajtó, és miközben a doktor felpillantott, az asszisztens keze is megállt a hátamon, odanéztem én is. Vajon ki zavarhat ilyenkor? Ki jöhet kezelés közben a rendelőbe.

A negyvenesnek saccolt izmos férfi, látva, mi történik a szeme előtt, mély hangján kérdezte:

1. Még nincs kész?

1. Egy pillanat! – felelte a doktor, és itatni kezdett a fecskendővel, aminek hatására jobban kezdett feszülni benn, mint eddig, az enyhe csípés is erősödött. – Az utolsót kapja.

1. Nagyszerű – felelte az érkező, és odalépett, hogy közelebbről is lássa, mi történik velem. – Hamarosan én jövök.

Voltaképpen tőle, vagyis a tőle kapott kiegészítő kezeléstől ha lehet, még jobban féltem, mint a három injekciótól. Pedig nem tartott sokáig, az injekcióim beadása hosszabb időt vett igénybe.

Alig kaptam meg a harmadikat, mire feleszméltem, a vizsgálóágyhoz szíjazva, kitolt fenékkel hasaltam. A doktor és asszisztense az íróasztalhoz ült, és egyik diktálni, másik jegyezgetni kezdett valamit, míg a férfi, aki utóbb érkezett, elém tartott egy ruganyos pálcát, mely hüvelykujja vastagságával vetekedett.

1. Huszonöt ütést fog kapni a fenekére, uram – közölte tárgyilagosan, mintha már sokszor mondta volna hasonló helyzetben, ugyanígy előkészített férfiak teste felett. – A doktor úr utána megmondja, hogy elegendő-e, vagy kínáljam repetával is.

1. Értem – leheltem, elismerő pillantást vetve az elém tartott botra. – Kérem, lásson neki.

Magam sem ismertem rá sürgető hangomra, de akkor és ott valami ismeretlen érzés fogott el, talán az injekciók, talán a meg-megmerevedő farkam súgta, hogy türelmetlenül kívántam, hogy kapjam meg a magamét a bottal.

Sohasem csapattam még a seggemet, de most ennek is eljött a ideje. A férfi végigsimította jobbról, balról remegő seggemet, és valami olyasmit mondott, hogy erre most nagy szükségem van.

Aztán elkezdett lakoltatni. Végig beszélt közben. Ő használta ezt a szót, hogy most meglakolok, és kívántam is, hogy alaposan meglakoltasson. Könnyedén forgatta a botot, és minden alkalommal fájdalmas ütést mért faromra, miközben arról beszélt, hogy látja, hogy eddig nem kóstoltattak bottal, most azonban ő jóllakat vele. Mindent megtesz épülésemért, és be fogom látni, hogy hasznomra fog válni, ha időről időre találkozom a bottal, és felkínálom neki a seggemet. Ígérte, hogy úgy kicifrázza a bőrömet vörös csíkokkal, hurkákkal, hogy büszkén fogom nézegetni a tükörben, majd egy jól irányzott ütést mért a fenekem alsó részére, a combjaim találkozása fölé, és kíváncsian kérdezte, hogy ízlik?

Még mindig az új érzéssel barátkoztam, és egy életre megtanultam, milyen íze van egy ilyen pálcának, később mindig emlékeztem az első találkozásra, noha életem során többféle eszközt kipróbáltam, mindig visszatértem a jól bevált vastag pálcához, amit már botnak lehet nevezni.

Valami olyat feleltem, hogy meglehetősen jólesik, és voltaképpen nem is hazudtam. Amikor első alkalommal bemutatja az ember a fenekét a botnak, vegyes érzéseket ébreszt benne, de nálam ez a bemutatkozás meglehetősen jól sikerült. Elégedetten nyögve felelgettem a botnak, és ritkábban jajdultam fájdalmas hangon, ilyenkor elnézést is kértem.

A férfi gondoskodott arról, hogy alaposan meg legyen botozva a fenekem, és mire az utolsót is kimérte remegő seggemre, addigra elmúlt a kellemetlen feszítés és csípés a hasamban. Ezt csodálkozva el is árultam, mire nevetett, és azt felelte, hogy kiverte belőlem. Valóban így volt.

Az asszisztens kioldozta szíjaimat, és én büszkén, elégedetten, bár sziszegve másztam le megpróbáltatásaim ágyáról. Megtapogattam a seggemet, és éreztem tenyeremen a szép, forró hurkákat, melyekért hálás lehettem a botnak.

1. Ez jólesett – vallottam be, és minden szégyenkezés elszállt belőlem. – Ugye, jól bírtam, uram?

1. Mit akar hallani? – kérdezte a férfi, aki ilyen alaposan elvert, és most félrehajtott fejjel, mosolyogva figyelte művét.

1. Az igazat – erősködtem. – Első alkalommal csapattam meg a seggem, kíváncsi vagyok a véleményére. Jól bírtam?

1. Ahhoz képest jól, hogy az első meglepetés után meglehetősen őszintén nyögte a botot. Vannak férfiak, akik némán csapatják a farukat, de olyanok is, akik végig panaszolják, hogy mennyire gyötri érzékeny seggüket. Nincs két egyforma eset. Van, aki az injekciót nehezményezi, és meg se kottyan neki utána a huszonöt, sőt ő maga kéri, hogy repetáztassam meg a fenekét, mert úgy véli, keveset kapott. Olyan is van, aki bátran tárja a fenekét injekcióra, aztán meg hisztizik a bottól, noha ugyanúgy látom el a baját, mint másnak. Uraságod ehhez képest valóban jól bírta.

1. Remélem, meglesz az eredménye – pillantottam a doktor felé, aki odajött, és elégedett volt a látvánnyal.

1. Rendesen megkapta a magáét – mondta, és visszatért jegyzeteihez, hogy beírja a kezelési lapomra, hogy rendben megbotoztak.

Így hát egyelőre elhárult fejem fölük a nyomor rémképe. Remekül teljesítettem, mindkettőnk megelégedésére a hálószobában, Olive ezután ritkán hozta szóba, hogy kezeltetnem kéne magam. Ám ha célzott rá, egyetértettem vele.

Tetszett neki a seggem látványa, és miután néhány évvel később már egy férfi alkalmazottat vettünk fel, aki havonta megbotozott, mindig visszanyertem potenciámat, pedig a kellemetlen injekciós kezelést már hanyagoltam akkorra. De talán a botozás következményeként emésztésem akadozni kezdett, ezért akkortájtól részesültem beöntésekben.

A doktort és rendelőjét ritkábban kerestem fel, általában injekciózás kérése miatt, és miután ezt megkaptam, a doktor magunkra hagyott az asszisztenssel, aki sohasem hagyott úgy távozni, hogy ne segített volna elélveznem. Rá gondoltam, amikor Olive karjaiban igyekeztem teljesíteni.

Az elmúlt másfél évtizedben így hosszabbítottam meg házasságomat. Nem volt könnyű, de ha egy férfi akar valamit, azt el kell érnie, még akkor is, ha saját teste megkínzatásán vezet odáig az út újra és újra. Ma már valóban semmi kivetni valót nem találok abban, hogy minden hónapban felkínálom seggem a botnak, sőt már nem huszonötöt, hanem negyven ütést kapok minden egyes alkalommal.

Ez az ára, hogy tartós legyen a gazdagság, és soha ne kerüljek újra nyomorba, és talán nem is túl nagy ár érte. Ha egyszer ez használ nekem, visszaállítva az ágyban potenciámat?

Vége