Frusztráltság 1/2

Frusztráltság 1/2 rész.

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

Akkor már hetek óta frusztrált voltam, elkalandoztam munka közben, ezt a luxust mérnökként nem engedhettem meg magamnak. Negyvenedik évemhez közeledve ez nem találtam furcsának, hiszen az ember a kerek X-ekhez közeledve mindig számvetést készít magában, ám annál jobban zavart, hiszen megélhetésem függött attól, hogy el tudom-e látni a munkámat egy olyan színvonalon, hogy ne fenyegessen a munkanélküliség réme.

Voltaképpen tisztában voltam vele, hogy egy alapos veréstől helyreállna bennem a béke, de mivel évek óta nem éreztem szükségét, hát hirtelen nem is tudtam, kihez fordulhatnék, hogy megkapjam tőle a magamét.

Orvos barátomhoz fordultam, akivel még a középiskola alatt barátkoztam össze, és azóta is hozzá fordultam, ha olyan problémám adódott, amit nem akartam a háziorvosom orrára kötni. Ez pedig olyan volt.

Barátommal ebédszünetben találkoztam a parkban, ahol egy-egy szendvics elharapdálása közben előadtam neki gondomat. Meghallgatott, majd megfontoltan válaszolt.

1. Úgy vélem, valóban segítene rajtad egy kiadós pálcázás. Mióta nem kaptál pálcát?

1. Idestova négy éve, de lehet már majdnem öt – vallottam be szégyenkezve.

Régebben nem hanyagoltam el ennyire a seggemet, húsz és harminc éves korom között szinte havonta-kéthavonta kóstoltam pálcát vagy botot. Sokat segített a beszámolókkal, vizsgákkal zsúfolt években, majd pályakezdőként is gyakran átsegített a világban helyemet keresve ért kudarcok okozta frusztrációmon. Akkoriban egy olyan domhoz jártam, aki már az elején kijelentette, hogy csak harminc éves koromig vállal, és ezt el is fogadtam. Mégis váratlanul ért döntése, amikor alig néhány hónappal a születésnapom után kijelentette, hogy most még megpálcázza a seggem, de utána keressek mást, ez az utolsó alkalom.

Azóta három, különböző életkorú férfi csapott meg szórványosan, akár egy év is kimaradt, de harmincöt éves korom után már nem csaptak meg. E-mailcímem változása miatt már nem is tudtam volna elérni őket, feltétlenül új domra volt szükségem. Így jár, aki elfelejti a régi jelszavát. Már csak ezért is kijárt volna nekem a pálca.

1. Elgondolkodtál – jegyezte meg barátom, majd órájára nézett. – Lassan vissza kell mennem.

1. Nekem is lejár az ebédidőm – helyeseltem. – Tudsz segíteni?

1. Már tudom, mi lenne a következő lépés – bólintott, és felkelt a padról. – Gyere velem!

Utánaeredtem, és pár lépéssel beértem. Középiskolás korunkban, sőt utána is, az egyetemi évek alatt néhány alkalommal elmélyítettük barátságunkat, kapcsolatunkban mindig ő volt a domináns. Nem akartuk szorosabbra fonni, hiszen szerelem nem volt köztünk, de mindkettőnk számára kielégítő volt, ha az ínséges időkben, amikor se neki, se nekem nem volt senkink, akkor telefonált, és találkoztunk egy gyors szexre.

A lakásból kialakított magánrendelőjében az asszisztens várható volt, hogy visszatér ebédszünetből, de egyébként senki sem volt ott. Kérdőn néztem rá.

1. Nos, mivel jól ismerlek, hogy nem vagy túl kitartó, serkentő injekciókat fogsz kapni. Egészen addig, amíg nem találsz egy férfit, aki megpálcáz, sőt ha újra elhanyagolnád a seggedet, akkor ismét. Tedd szabaddá a fenekedet, és húzd szét, mert a lyukadba fogok szúrni.

1. Feltétlenül szükséges ez? – sápadtam el.

Sohasem kedveltem a kezelésnek ezen formáját, rossz emlékeim fűződtek hozzá, noha ifjúkoromban szanatóriumi gyógyulásomat köszönhettem a helyesen és időben alkalmazott kúpoknak és injekcióknak. Akkor már eljutottam arra a szintre, hogy tíz hónapnyi benttartózkodás után akár hajolva is szúrható volt a segglyukam, de ennek már tucatnyi éve, és nem voltam biztos abban, hogy újra kibírnám ebben a testhelyzetben.

1. Dőlj hasmánt a vizsgálóágyra – intett barátom, és felszívott egy ampullát. – Terpeszben. Gyorsan megszúrlak, ha szépen tartod – biztatott.

Felvettem a kívánt pózt, csupasz fenekemet két kézzel szétnyitottam, és pucsítottam is. Jobb segíteni a doktort, mint akadályozni, és különben is, mit árthat nekem egy kis injekció?

Nagyot nyeltem, amikor megéreztem, hogy szétfeszít, halkan nevet, majd hirtelen teleszaladt a fenéklyukam az undok fecskendővel, még a tartályt is kissé betolta. Megkapaszkodtam a vizsgálóágy fal felőli részében, és mordultam egyet.

1. Ezt nem szokták szeretni – hangja kajánul csengett, mintha élvezte volna kiszolgáltatott helyzetemet.

1. Azt elhiszem – morogtam, miközben belém fecskendezte a hűvös, csípős folyadékot. – Úgy emlékeztem, hogy a szanatóriumban gyakorta kapott szer inkább langyos volt, és pezsgett a lyukam mélyén néhány percig.

1. Na, meg is vagyunk! – húzta ki a fecskendőt barátom, és megpaskolta a seggemet. – Egész jól bírtad, elvégre már meglett férfi vagy. Mivel tartok tőle, hogy nem záródsz már olyan szorosan, ezt pár óráig benn kéne hagynod.

1. Plug? – néztem a kezében tartott, ismerős játékszerre. – Minden férfipáciensednek ezzel kedveskedsz ilyen injekció után?

1. Ne ízetlenkedj, ez csak neked jár. Rendeltem néhányat, és ez még teljesen új. Neked adom, úgysem használnám már úgy, hogy benned volt – ügyesen felnyomta belém, amit halk, beletörődő nyögéssel fogadtam.

1. Ez az! Így már nem fog kifolyni. Holnap délben gyere újra, megint megszúrlak. Természetesen hozd a plugot is, hogy megint be tudjalak dugni utána.

1. Rég dugtál meg – emlékeztettem régi szexkapcsolatunkra, miközben felhúztam nadrágomat.

1. Hiányzik? – elfintorította arcát. – Nem dugok ilyen korúakat, nálam a húsztól harminc éves korú férfiak jöhetnek szóba.

Szerettem volna az arcába vágni, hogy emiatt dobott a dom is, miután betöltöttem a harmincat, és valószínűleg nagyon nehéz lesz most új domot találni, olyat, aki vállalja, hogy móresre tanítson egy majd’ negyveneéves férfit.

Sóhajtottam, és záróizmaimmal megszorítottam a plugot. Nem volt kényelmetlen, sőt izgatónak is találtam, jó érzéssel töltött el.

Visszafelé az irodába büszkén kihúztam magam, és arra gondoltam, hogy senki sem sejti, aki most lát az utcán vagy a munkahelyen, hogy be van dugva a fenéklyukam.

Már aznap este komolyabban nekifogtam az alkalmas dom keresésének az interneten. Nem tartott soká, visszagondolva csak öt vagy hat injekcióra mentem vissza barátomhoz, tehát nem egészen egy hét elteltével már három alkalmasnak látszó jelölt is akadt.

Egyikük gyorsan kihullott a rostán, mert kiderült, hogy túl messze lakik. A másik kettő biztató jelöltnek látszott, ezt el is mondtam egy alkalommal barátomnak, miközben injekciózott, és mire a plug is belém került, tanácsát is megkaptam, hogy válasszam az idősebbet.

1. Az idősebbet? – csodálkoztam. – Az a fazon hatvannyolc éves! A másik annyi idős, mint mi.

1. Az idősebbnek bizonyára több tapasztalata van, és nem fogja felhánytorgatni a korodat. De ha nekem nem hiszel, próbáld ki mindkettőt.

Mivel máskor is jó tanácsokat kaptam barátomtól, ezúttal is hajlottam rá, hogy így tegyek. Elsőként a negyvenes évei elején járó dommal sikerült találkoznom. A férfi otthonában, egy külvárosi kertes házban fogadott, a kerti lakban beszélgettünk.

1. Ingyen nem vállalom, elvégre ez nekem is munka – szólt, és összefonva mellén karjait, szúrós szemmel nézett rám.

1. Biztosan van megfelelő gyakorlata? – kételkedtem.

1. Ezt majd a saját bőrén megtapasztalja – vágta ki magát. – Mivel óhajtja, hogy elverjem?

1. Régebben módfelett kedveltem a pálcát és a botot – vallottam be, mire bólintott.

1. Remek választás. Tökéletesen lehet célozni vele, és alkalmas mindkét eszköz arra, hogy egy férfit megregulázzon. De szájpecek nélkül nem fogom elverni.

1. Nem vagyok hangos – tiltakoztam, mire gúnyosan csóválta meg a fejét.

1. Valóban nem?

1. Na jó, vannak hangosabb megnyilvánulásaim, ha úgy találnak el – pironkodtam. – De kinek nincsenek?

1. Lássunk hozzá, ne is húzzuk az időt. Erre a padra hasaljon fel, és tegye csupasszá a fenekét. Le is vetheti a ruháját, ha nem akarja, hogy összegyűrődjön vagy elvesszen.

1. Észszerű – helyeseltem, majd mély sóhajjal a fogasra akasztottam egymás után ruháimat.

1. Kezdjük pálcával – kezébe vett egy kissé vastag pálcát, ami már majdnem a bot kategóriába tartozott. Nyeltem egyet.

Hamarosan ott hasaltam a padon, terpeszben, kitolt fenékkel, és a dom a seggemet nyomogatta, simogatta.

1. Mióta nem csapatta? Mert látom, hogy régebben kapott azért rendesen. Ilyen fehér seggen el se lehetne rejteni a régi verések nyomát, halványan örökre megmarad.

1. Látszik? Vagy öt éve nem kóstoltam pálcát, de huszonéves koromban gyakorta csapattam magam.

1. Az akkor volt. Azóta alaposan elhanyagolta. Ideje rendbe tenni. Készen áll?

1. Azt hiszem – feleltem, érzésem szerint szilárd hangon.

Gyorsan, türelmetlenül vert el, mint aki túl akar lenni rajtam, vagy várt valakit, akinek érkezése előtt kész akart lenni velem. Hatos sorozatokat mért rám, amitől hánykolódtam, és a szájpecek is kényelmetlen viselet volt. Bár azt el kellett ismernem, hogy ideális hangtompítóként működött.

Figyeltem, ahogy kapkodva méri ki az ütéseket, melyek szabálytalan, kusza rajzolatot fognak adni, márpedig én igen kényes voltam a seggemre. Mégsem tudtam kérni a szájpecek miatt, hogy szépen díszítse ki a pálcával a faromat, így kénytelen-kelletlen beletörődtem, hogy teljesen amatőr módon pálcáznak.

Másnap felkerestem orvos barátomat, aki osztotta véleményemet. Kijelentette, hogy ilyen csúnyán elvert segget ritkán látni, keresztül-kasul szántják a vörös csíkok a fenekemet. Majdnem elsírtam magam, de gyorsan visszaadta önbecsülésemet egy újabb injekcióval, mely ellen már alig háborogtam. Büszke voltam arra, hogy ilyen gyorsan fejlődöm, nem kell sok idő, hogy ismét hajolva szúrhasson meg. A plugomat már bokafogással fogadtam be, és elégedetten csettintettem nyelvemmel.

1. Amíg el nem halványulnak a nyomok, továbbra is gyere minden nap injekcióra – figyelmeztetett. Majd szólok, hogy mikor alkalmas újra a segged verésre.

Hálás voltam neki, mert bár magam is megnézegettem a tükörben otthonom magányában, de azért mégis egy orvos szava jóval többet nyomott a latban.

Folyt. köv.