Lancel 1/2. rész

Lancel 1/2 rész

Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.

Azon az estén is összegyűltünk a lobogó lángok körül, a földesúr nyájának őrzői, szám szerint hatan. Ilyenkor, míg elkészült a slambuc, vagy birkapaprikás, végeztünk a nyáj körüli utolsó esti munkákkal, és már pipázgatva vártuk az étel elkészültét.

Legidősebb közülünk a konya bajuszú, csimbókos, piszkosősz hajú Lacko apó volt, aki már erőst közelített a hetvenedik évéhez. Jómagam éppen kezdtem belépni az öreglegények sorába harminckét évemmel, nálam csak egy fiatalabb volt a juhászok között.

Azon az estén nem vettem részt a vacsora utáni élcelődésben, ugratásban bővelkedő beszélgetésben, amely oly megszokott volt, inkább félrevonultam, és alvást színleltem. Reméltem, ha fel is tűnt társaimnak viselkedésem, elfogadják, hogy fáradt vagyok, és korán nyugovóra tértem.

Talán el is szundítottam, mert amikor kinyitottam a szemem, már magasan jártak a csillagok a fekete égen. A tűz alig pislákolt. Ahogy körülnéztem, észrevettem, hogy a közelemben Lacko apó tömködte pipáját, a többiek már aludtak.

Nem titkolhattam előle tovább, hogy ébren vagyok, felültem, és átkaroltam térdeimet. Lacko apó megszortyogtatta pipáját, és rám nézett gubancos szemöldöke alól.

1. Elmondod?

Riadtan kérdeztem vissza:

1. Mit?

1. Ma kinn járt az urasági intéző, és téged keresett. Üzenetet kaptál, amit nem mondtál el nekünk. Egész délután és este láttam rajtad, hogy nyomaszt valami.

1. Nem hiszem, hogy… ez olyan, amit…

Várta, hogy folytatom, de elfogytak szavaim. Hogyan is mondhattam volna el?

1. Nos, fiam, megkönnyebbül a lelked, ha elmondod, mi bánt – biztatott, és ettől összeszedtem bátorságomat.

1. Az intéző az ispán üzenetét hozta. A földesúr vendége a hírhedt Lancel, külországi pribék. Urunk összeíratta azoknak a jobbágyoknak a nevét, akit meg akar csapatni, hiszen Lancel ezért járja a vidéket. A földesurak szerint már kevés és megszokott büntetés a bajkeverők számára, ha az urasági poroszlók húzzák deresre, de Lancel… - itt keserűen sóhajtottam. – Ő egy külországi pribék, akit ő megbotoz, az megemlegeti, amíg csak él.

1. Rajta vagy a listán – bólintott Lacko apó, és nem tiltakoztam.

1. Bajkeverő? Másképp nevezném, hogy nem adtad a fejed nősülésre, holott a korodbéli legények már bekötötték a kiválasztott menyecskék fejét. Te valahogy kimaradtál a sorból.

1. Talán nem vagyok alkalmas a férji szerepre – vontam vállat, erről végképp nem akartam beszélni.

1. Nono, Lacko apó azt is tudja rólad, amit te kimondani is félsz – hunyorított rám az öreg. – Alkalmasint azt, hogy a véred a földesúr fia, Karel felé hajt, akinek nincs is ellenére, hogy elbújjon a szénakazalba veled. Így van, Mirko fiam?

1. Í…gy – hajtottam le a fejem. – Egy menyecske se tud úgy csókolni, mint Karel.

Lacko apó ismét megszortyogtatta a pipáját, és nem kérdezett rá, miért kerültem fel a listára. A földesurunknál nem kellett rá okot sem adni, elég volt egy nézés, egy szó, és máris kijárt a deres a lázadó férfiaknak.

1. Tehát jelentkezned kell önként, vagy pedig hajtóvadászatot indítanak utánad – folytatta az öreg. – Ennyire tartasz a bottól, hogy elveszi a kedvedet és búbánatba sodor?

1. Lancelnek híre vagyon – kezdtem. – Megesett, hogy urunk megcsapatott, noha engem talán jobban kímélt, mint más pórokat, hiszen alig öt-hat alkalommal hasaltam deresen, de Lancel… meglehet, jobban meggyötri a seggem, mint a helyi poroszlók, akik kíméletesek voltak velem, miután engedtem, hogy ketten is kedvüket töltsék rajtam.

1. Nos, ezt jobb, ha inkább nem mondod el másnak – felelte megfontoltan Lacko apó. – Tehát Lanceltől tartasz?

1. Igen. Azt mondják, nagyon erős, és úgy forgatja a botot, hogy még azok is hangosan jajgatnak, akik más alkalommal önuralommal préselnek ki egy-egy nyögést.

1. Lancel idestova az ötvenes éveiben járhat – vakarta meg halántékát az öreg. – Emlékszem, engem is helyben hagyott ifjabb éveimben. Valóban jól forgatja a botot. Fogadd meg a tanácsaim, és elnyered a jóindulatát. Akkor talán kíméletesebb lesz, hiszen egy ilyen szép ifjút nem akar megnyomorítani, hogy utána egy hétig nyomd az ágyat.

1. Hogyan nyerhetném el? – csodálkoztam rá az öregre.

1. Hallgass rám, Mirko fiam, Lacko apó csak jót akar neked. Lancel nem állja a férfi hisztit, a nyafogást. Értékeli az udvariasságot és a szolgálatkészséget. Tiszteli a büszkeséget. Érted?

1. Nem… nemigen – vallottam be.

1. Nos, ne ess térdre, ne könyörögj, ha megpillantod a derest. Üdvözöld Lancelt, szólítsd úrnak, ez tetszeni fog neki. Éreztesd vele, hogy megtiszteltetés számodra, hogy az ő keze, botja alá kerülsz. Jegyezd meg, hogy néz rád, várd meg az intését, akkor foglald el a helyed a deresen. A túlbuzgókat sem állja, akik már akkor felhasalnak, amikor még nem adott rá parancsot. Amikor a poroszlók leszíjaznak, feszítsd meg a tested, így amikor elengednek, nem lesz annyira szoros a szíj, hogy ne tudj mozogni kissé. Engem csaptak meg úgy, hogy moccani se tudtam, és megjegyeztem, hogy meg kell feszülni előtte, míg leszíjaznak. Lancel figyel téged, többször is szünetet tart, ilyenkor kérdez tőled, és válaszolnod kell rá. Megsimítja, megtapogatja a hátsódat, kellemesen hűvös lesz az érintése. Kérj elnézést, ha egy-egy ütéstől hangosabban jajdulsz, de rühelli azt, ha valaki folyvást szabadkozik. Ha elégedett veled, a végén ajándékot kapsz tőle. Fogadd el, tudja, mit csinál. Amikor engem vert el, tiltakoztam az ajándéka ellen, de ma már azt hiszem elfogadnám – vallotta be, és sóhajtott.

1. Miféle ajándékot? – firtattam rosszat sejtve.

De Lacko apó már előrehajtotta fejét, és egyenletes, reszelős légzése árulkodott arról, hogy elszunnyadt, fogai között a kialudt pipával.

Másnap reggel a patakban megmosakodtam, és bár nem volt szombat, nemcsak kezet és arcot mostam, hanem egész testemet felfrissítettem a hideg vízben. Nevettek is rajtam társaim, akik nem feküdtek a rohanó habokba mezítelenül, mint én. A szokásos, állva bekapott pár falat szalonna és kenyér után említettem nekik, hogy berendelt az ispán, ezért indulnom kell. Kérdésükre, hogy tudom-e az okát, fanyarul bólintottam, és annyit feleltem, az igazságnak megfelelően, hogy huszonöt botütést fogok kapni.

Nem volt több kérdésük, elfordulva a munkájuk után láttak, én meg komótos léptekkel elindultam toronyiránt.

Volt időm gondolkodni, míg beértem az udvarházba. Rajtam kívül már négyen várakoztak, a kútnál vizet húztak a vederbe, és mindannyian ittunk, magam is lemostam az út porát. Az ispán és az intéző felolvasták a nevünket, megszámláltak bennünket, és kijelölték a sorrendet.

Utolsóként hangzott el a nevem, Miroslav.

Nem sokat tudtunk beszélgetni előtte, hiszen hamarosan szólították az első pórt, egy javakorbeli férfit, a falu kovácsát. Hírből hallottam, hogy gyakorta csapatják meg, és már szinte fel se veszi, legalábbis a csapszékben úgy beszél a botozásokról egy-egy kupa bor mellett, hogy meg se kottyan neki. Most is határozott léptekkel ment az udvarra, ahol egy árnyas fa alatt várta a deres.

Mi a számunkra kijelölt, rácsos cellában várakoztunk, ahonnét egyenként engedtek ki, de egy magas ablakon keresztül hallottuk a botozás jellegzetes hangjait.

A kovács valóban jól bírta a botot, bosszús nyögéseken kívül nem hallottunk tőle mást. Lancel kérdéseire azonban dacosan nem válaszolt. Kiköpött, mielőtt nehéz lépteivel elhagyta megpróbáltatásai színhelyét.

Másodiknak a piperkőc szatócs került sorra, aki fel alá futkosott várakozás közben, és folyton azt ismételgette, hogy nem gondolta volna, hogy őt is lekapják a húsz körméről. Miután elhagyta a cellát, hallottuk, ahogy a pribékkel próbál egyezkedni, mondván, hogy fizet neki, ha kíméli a bőrét, elvégre ő nem pór, és jobban félti a seggét, mint a többiek. Utána hangosan jajveszékelt, míg botozták, meg se hallotta Lancel kérdéseit, és sziszegett a botozások szünetében is, amikor talán épp a fenekét simogatták.

Egy szakács volt a következő, aki a földesúr konyháján odaégette a sültet néhány napja, ezt ő maga mesélte. Kövér volt, és erősen izzadt, de többször is elmondta nyugtalanságában, hogy jogosnak tartja a büntetést. Meg-megnyomkodta hájas fenekét a nadrágban, és hangos szusszanással indult, amikor a rács kinyílt, és a nevét hallotta.

Az ő verését jó lett volna látni, mert elég szórakoztatónak hallottuk. Nevettek rajta a pribékek, míg lehámozták róla a ruhát, és segítettek a hájas férfinak felhasalni a deresre. Még Lancel is megjegyezte, hogy ritkán kerül a botja alá ilyen vaskos fenék, de megbirkózik a feladattal. A szakács szabadkozva felelgetett, hogy sehogyan sem sikerül fogynia, pedig a deresen jó néhány alkalommal próbálták kiverni belőle a kóros falánkságot. Lihegve, hangosan nyögdelve üdvözölte a botot, és ahhoz képest, hogy azt vártuk tőle, hogy hangosan jajong, meglehetősen jól bírta a büntetést. Lancel kérdésére el is mondta, hogy napok óta meglehetősen kívánja a botot, mióta tudja, hogy ismét meg kell hasalnia a derest. A pribék kérdésére azt is elárulta, hogy gyakorta húzzák deresre, és maga is belátja, hogy erre bizony szüksége van. A végén hangosan szuszogva mászott le a fekpadról, és akadozó, kapkodó szavakkal megköszönte a verést.

Már csak egy inas maradt, aki eltört egy értékes boroskancsót, miközben urunk tartotta a kupáját, hogy töltse tele. Éppen egy hete történt, és a negyvenes, nyugtalan férfi azóta azzal feküdt, azzal kelt, hogy ellátják a baját érte. Szinte megnyugodott, amikor a dereshez invitálták.

Túlságosan büszke volt, és nem hagyta, hogy hozzá érjenek, levetkezett és csak akkor nyúlhattak hozzá, amikor már elhelyezkedett a deresen. Kisvártatva hallottam torkából egy furcsa, mélyről jövő hördülést, majd heves tiltakozást. A poroszlók nevetve árulták el a leszíjazott férfinak, hogy tréfából feldugtak a fenéklyukába egy darab gyömbért. Hiába próbálta kitolni záróizmaival, a poroszlók szemfülesek voltak ahhoz, hogy mindig visszanyomják. Lassan nyugodott meg és fogadta el a sajgató gyömbérdarabot, és még botozás közben is hánykolta magát tőle, gyakorta vissza kellett nyomni belé, ahogy ezt a hangok elárulták. Elhittem neki, hogy nehéz a seggében tartania a gyömbért, miközben a fenekét keményen botozzák, de utóbb kiderült, hogy annyira elterelte a figyelmét a botról, hogy még hálás is volt a poroszlók figyelmességének.

Én következtem.

(folyt. köv.)