Egy kis késéssel, de azért folytatom a történetet 😁
Nos, látogatóm nem volt túl beszédes, vagy gyakorlott, de igyekezett. Combfixes lábaimat hosszan simogatta és magassarkúm ezt időnként díjazta is . Lassan éreztem, hogy ideje más vizekre evezni ezért ráhajoltattam a fekete bőrrel fedett ketrec tetejére . Csuklója és bokái kötelet kaptak , nem sok esélye volt 😁
Gyönyörű üveg nyelű korbácsom le akasztottam a többi nevelő eszköz közül és kemény csapásokat mértem a kiszolgáltatott tomporra. Szépen pirosodott és ennek hangot is adott a kis szolga.
Mivel beszélni is kezdett megkapta csillogó rozsda mentes szájfeszítőmet ami annyira nem akart, de akkor is megkapta. Ezután pálcára váltottam, hogy helyre tegyem. A csapáskor kezei ökölbe szorultak és szűkölt. Mikor már feladta és tudta kiszolgáltatottsága teljes , ismét elkaptam a farkát markoltam és játszottam vele. Meredezett és nedvedzett a kéjléc. Tetszett a helyzet, hogy ennyire kiszolgáltatott. Felpattintottam a meglapuló tégely tetejét és gondosan belemártottam a plugot, majd széles mosollyal óvatosan, de határozottan bele toltam ánuszába. Lábai megremegtek és fel hördült , nem számított a feszítésre amit kapott. De élveztem a helyzetemet. Gondoltam na most kicsit elkapom , a pluggal elkezdtem játszani amire hangos nyüszítés volt a válasz, több sem kellett. A plugot kihúztam és a már említett csodaszép üveg korbácsom nyelét kapta meg a már síkos seggébe. Elég keményen meg dolgoztam , szuszogott és vinnyogott, de a kötelek stabilan tartották. Miután láttam már rendben van ,eloldoztam és kicsit megsétaltattam négykézláb . Utasítást kapott ,feküdj a hátadra ! Ismét lerögzítettem. Farkára óvszert húztam és ismét izgatni kezdtem utasítva, hogy nem élvezhet el. Csak hümmögött, mert szája még midíg feszítve volt . Kicsit kínozgattam , éreztem kínlódik, hogy ne spricceljen. Kivettem szájából a feszítőt és egy gyors mozdulattal a szájára ültem. Nyald ! Nyelve kalimpált én pedig a wandot hozzá szorítottam a meredező péniszhez. Nyüszítve robbant bele az óvszerbe, miközben nyelve az ánuszomban volt. Mivel kivégeztem , így magammal kezdtem játszani, mert a nyalást folytatnia kellett. Rövid időn belül a mellkasát forró ondóm borította.
Így járt a szolga !😁
folyt.köv.
Hozzászólások (0)