Fenséges Istennő 4.

Ahogy ott térdeltem meztelenül Istennőm lábai előtt végleg átadtam magam Neki. Valóban minden vágyammá vált, hogy Őt szolgálhassam. Hosszan csókoltam szandáljából kilógó lábujját, minden pillanatát kiélvezve, hogy az ő teste és az enyém összeér, még ha csak ilyen megalázó formában. Ezért nem a szandál borította lábfejét, hanem a lábujját csókoltam, mert így a bőrét érhettem ajkaimmal. Ő ezt természetesnek vette.
Felnéztem rá. Fölényesen méregetett, s újfent megfogta arcomat.
- Nyisd ki a szád! - Nem ellenkezhettem, kitátottam a szám, Ő pedig lassan beleköpött. Aztán érdeklődve várta, hogy reagálok. Próbáltam minden rezdülésem visszatartani. Alázatosan, Őt csodálva néztem fel rá továbbra is, miközben nagyot nyelve lenyeltem a megtisztelő "jutalmamat".
- Remélem megértetted, amiket mondtam... Most pedig mond meg, hogy mit szokott csinálni, aki egy istennőt szolgál? - kérdezte kaján vigyorral.
- Nem tudom, Istennőm - nem akartam baromságot mondani. Ő erre adott egy hatalmas pofont. Nagyon meglepett, de szerencsére gyorsan rendeztem arcvonásaimat, és ismét felvettem a pitiző kiskutya tekintetet.
- Igazából ezt azért kaptad, mert épp ilyen kedvem volt - vigyorgott rám. Elképesztően gyönyörű volt. Izgatott kicsit ez az igazságtalanság, ahogy bánt velem. - Te szépen betartasz minden szabályt, amit kikötök, következetesen és kiszámíthatóan viselkedsz, ahogy épp elvárom... Én viszont mindig azt teszek, amit akarok. Ha mindent jól csinálsz, viszont én épp fel akarok valakit pofozni, vagy jól megbüntetni, lehet hogy a jutalmad nem is lesz annyira jutalom - mondta gonosz vigyorral. - Az előbb az imádkozásra gondoltam. Szokás imádkozni az istennőkhöz, te pedig még sosem imádkoztál hozzám, úgyhogy van mit bepótolnod.
Kicsit értetlenül néztem rá, hogy ezzel most mit akar mondani.
- A szolgáim szoktak hozzám imádkozni. Van, hogy csak a lábaimat csókolgatva térdelnek, és megállás nélkül bókolnak, vagy ódákat zengenek, de néha elvárom, hogy összekulcsolt kézzel imádkozzanak. De mivel rengeteg szolgám van, ezért akit méltatlannak tartok rá, az nem előttem imádkozik, hanem csak egy cipőm előtt térdelhet... Gyere utánam!
Elindult, én pedig négykézláb követtem. Nem mertem felállni, éreztem, hogy az nagy hiba lenne. Egy kis kamrába vezetett, ahol kb. semmi nem volt. Lehelyezett egy pár méregdrága ezüstcsatos fekete cipőt az egyik végébe.
- Ide térdelt! - mutatott elé. Én odahelyezkedtem, ahová parancsolta. - Összekulcsolod a kezed! A térded lehet a földön, illetve az összekulcsolt kezed. Mivel te egy hihetetlen szánalmas, totál értéktelen kis talpnyaló vagy, nem engedem meg, hogy a cipőmet csókolgasd. A cipőm előtt fogod csókolgatni a földet. Ha majd imádkoztál hozzám pár órát, talán engedményt teszek, de addig nem...
Tettem, amit parancsolt, úgy tűnik ismét csókolgathatom a földet, ezúttal a cipője előtt. De vajon meddig?
- Kezdhetsz imádkozni! Imádkozz, hogy fordítsak rád az időmből, hogy ne dobjalak ki, hogy legközelebb már a cipőimet is csókolgathasd, és hogy egyszer valaha engedélyezzek neked egy kézcsókot! - mondta azzal rám csukta az ajtót, és otthagyott a kis kamrában.

Én még mindig a hatása alatt voltam. Ő az én Királynőm. Felettem áll mindenben, és nekem egyetlen vágyam, hogy szolgálhassam. Ilyen gondolatok közepette gyakorlatilag örömmel csókolgattam a földet cipellői előtt. Reméltem, hogy hamarosan visszajön értem, és újra megcsókolhatom imádott lábát. Aztán belegondoltam tényleg abba is, hogy csókolgathatnám a kezét. Nem véletlenül kezelte ezt ekkora kiváltságként, gyönyörű kezei voltak.
Telt múlt az idő, és csak nem akart visszatérni. Jakuzziról parancsolt valamit az egyik szolgájának, tehát elképzelhető, hogy pont a tetőn kényezteti magát, miközben én itt csókolgatom a földet.
Aztán pár óra múlva valaki dörömbölt az ajtón és bekiabált, hogy az Úrnő a nappaliban vár. Egy másik szolga lehetett. Kimentem, és valóban egy másik meztelen férfi állt ott. A szabályoknak megfelelően kerültük egymás tekintetét, és többet nem is szóltunk egymáshoz. Elvezetett a hatalmas nappaliba.
Istennőm egy kanapén üldögélt. Két oldalról két izmos szolga legyezte Őt. Előtt pedig egy harmadik férfi kuporgott, akinek a hátára szépséges lábait helyezte. Aki engem odavezetett, arrébb sétált a falhoz, hátratette kezeit, lehajtotta fejét és úgy térdelt ott. Így kellett a szolgáknak várniuk Istennőjük parancsaira, ha épp nem volt dolguk. Így gyakorlatilag tárgyakká, bútorokká válnak arra az időre, amíg használatok kívül vannak...
- Ő itt egy miskolci kutyám - mutatott Hercegnőm csevegőn az előtte kuporgó férfira. - Ma Miskolcról utazott fel, csak azért, hogy a lábtartóm legyen... - folytatta. Nem nagyon tudtam, hogy kéne viselkednem... Ott térdeltem kicsit távolabb az Úrnőtől. - Megvette a vonatjegyet és ideutazott, pedig tudta, hogy csak ez lesz a feladata. Direkt mondtam neki, hogy semmi másra nem fogom ma használni. Ő mégis örül, hogy szolgálhat, ugye csicska? - kérdezte egy megszólító rúgás kíséretében.
- Igen, Gyönyörű Királynőm. Megtiszteltetés kegyelmes, előkelő Hatalmassága előtt térdelni - válaszolta.
- Na te - fordult vissza felém. - Ha tapsolok vigyázzban állsz! De egyenesen, haptákban. Ha nem állsz elég egyenesen megbüntetlek... Ha csettintek térdelsz! Ha kettőt tapsolok, ideügetsz négykézláb a lábaimhoz és megcsókolod! - mondta, majd tapsolt egyet. Gyorsan felpattantam és kihúztam magam. Úrnőm felkelt és odasétált hozzám. Gúnyosan megpöckölgette férfiasságomat.
- Meg ne rándulj, vigyázzban állsz! - két ujjával megfogta farkamat és elkezdte lóbálgatni. Csettintett egyet. Én egyből térdre vetettem magam. A bútor pózt vettem fel, hátratett kézzel kihúztam magam. Megint felpofozott. Nagyot nyeltem és továbbra is kiskutyatekintettel néztem rá. Ő kinevetett, aztán visszasétált a kanapéra.
- Te most hazamész! - rúgott bele lábtartójába. - Holnap pedig reggel hatra megint itt vagy! - a férfi döbbent, rémült tekintettel nézett fel Rá. - Igen, hazamész Miskolcra, aztán reggel hatra itt vagy, a reggelit felszolgálni.
- Istennőm, könyörgök ne kérje ezt tőlem - fordult az Úrnő felé, s elkezdte csókolgatni meztelen lábait.
- Takarodj haza! Nem könyörülök - rúgott megint egyet...
- Rimánkodok, Fenséges Királynő, legyen könyörületes, bármit megteszek... - lehet újabb csókokat lábára gyakorlatilag minden szó után. Ő azonban csak kiröhögte.
- Indulás! - mutatott az ajtó felé. A férfi felkelt, és elindult. Istennőm ezúttal kettőt tapsolt. Én odaügettem, és ezúttal meztelen lábfejét is megcsókolhattam.
- Imádkoztál eleget, hogy legközelebb a cipőimet is csókolgathasd? - kérdezte.
- Igen Nagyságos Úrnőm.
- Helyes. Te! Hozd ide két cipőmet! - szólt a fal mellett térdelő kutyának. Ő elrohant, majd egy fél perc múlva visszatért, s lehelyezett az Istennő elé pár méterrel egy pár magassarkú csizmát. - Mássz oda mellé! - mutatott rám. Mindketten kaptunk egy csizmát. Piros volt, magas sarokkal de rövid szárral. - Le fekvőtámaszba! - Tettük, amit mond, bár most már elkezdtem félni a feladattól.
- Az a helyzet, hogy holnap is kell imádkoznia valakinek hozzám. Méghozzá két órán keresztül. Egyikőtök lesz ez a szerencsés, és hogy ki, azt egy jó kis játékkal döntjük el - valahogy fekvőtámasz állásba még megalázóbb volt felnézni rá... - Én számolni fogok, ti pedig minden számra nyomtok egy fekvőtámaszt. Aki előbb feladja, az fog holnap imádkozni hozzám, míg a győztes engem kényeztet, s talán még a kezem is megcsókolhatja... És hogy egy kicsit érdekesebb legyen, és jobban kifejezhessétek alázatotokat, minden fekvőtámasz közben megcsókolhatjátok a csizmámat - mosolygott. - Egy. - Nyomtuk a fekvőtámaszt, s lent megcsókoltuk mindketten nagyjából egyszerre a csizma orrát...