Megtöretve (5.)

Kíváncsi voltam, bekopog-e az ajtón vagy felhív, esetleg becsenget. Kizártam a kuckójából. Hehe. Csak egy kis játszadozás, semmi komoly. Végül megszólalt a mobilom. „Elnézését kérem, Uram, de nem tudok bemenni a lakrészembe.” „Tudom, ki vagy zárva onnan.” „De…” aztán nem folytatta. „Gyere le a pincébe, megbeszéljük.” Megvárakoztattam, aztán belekezdtem. „Igen, a lakrész zárva, de teljesen mindegy, mert már nincsenek ott a cuccaid.” Egy kicsit kikerekedett a szeme. „A szemben lévő üres telekre hajítottam be a bőröndödet és a hátizsákodat. Nézd, este tíz óra elmúlt, most itt szépen levetkőzöl tök pucérra, zoknit is, cipőt is, és átszaladsz érte. Átmászol a kerítésen, és visszahozod. Akkor beengedlek. Ha nem, és ugye ilyen nem nagyon van, akkor ruhában mehetsz a holmidért, de ide már nem jöhetsz vissza.” Azonnal vetkőzni kezdett. „Jó fiú!” – dicsértem meg. Az utcán kevesen járnak ilyenkor, de persze a kutyáját bárki sétáltathatja. „Na, indíts.” Nekiiramodott, kimentem vele a kapuig, hogy lássam. Átszaladt az úttesten, egész ügyesen bemászott, majd nem láttam mit csinál, mert sötét volt, és a bokrok takarták. Aztán hallottam két puffanást, egy nagyobbat és egy tompát: a bőröndje és a hátizsákja landolt a járdán – és megjelent ő maga is felöltözve, mezítláb. Alsónadrág, póló volt rajta – de mégiscsak ruhában volt. Én meg ott álltam ledöbbenve. Áthozta a cuccait az úton, és megállt előttem. Bizony, nem tiltottam meg kategorikusan hogy felöltözve jöjjön vissza. Csak az volt a feladat hogy meztelenül menjen értük. Mintha egy kicsit felszegte volna a fejét, és kérdően nézett rám. Beengedtem a kapun. „Váááárj! Tény és való, hogy nem tiltottam meg, hogy ruhában gyere vissza, de kijátszottad a feladat szellemiségét, nekem pedig meg kell őrizni tekintélyem. Úgyhogy túrsz a cuccaid közt egy csukát, leveszed a gatyát és a pólót, elfutsz a sarokig meg vissza, akkor rendben vagyunk. Sőt, mert ezért valamiféle jutalmat is érdemelsz, holnap elviszlek fagyizni. Ruhában – megígérem.” Lazán vette a feladatot, cipő fel, elstartolt, szaladt, aztán vissza, nem jött senki. Gondoltam, hogy megvárakoztatom a kapu előtt, de most ettől elment a kedvem. Befutott a kapun, megfordult és lihegett. „Gyere, nyitom a lakrészedet.” Ha így folytatod, talán még kulcsot is megérdemelnél az ajtódhoz. – tettem hozzá gondolatban.

[Folyt. köv.]