Egyszer volt történet

Egyszer volt történet

A Hajdanán című írásom társtörténete

(Figyelmeztetés: homoszexualitás, deresen történő botozás.)

Akkortájt, amikor ez a történet megesett, fiatal betyárként egy szabadcsapat vezetőjeként éltem. Társaimmal együtt megszöktünk a kényszersorozás elől, bandába verődve rejtőztünk a hegyekben, barlangokban húztuk meg magunkat. Egyetlen lovunkat gyakorta elvittem megjáratni, amikor egyedüllétre vágytam.

Ezen a kora estén is felnyergeltem Mirzát, és búcsú nélkül a nyeregbe szökkentem. Társaim megszokták már magányos kószálásaimat, noha magam se tudtam, miféle titkos nyugtalanság hajt. A hegyi ösvény kiszélesedett, ahogy az összehajló lombok alól kijutottam a lejtős részre, ahonnan már beláttam a mező egyre nagyobb részét. A gesztenyepej táltos füle állásáról jöttem rá, hogy nem vagyok egyedül.

Kíváncsisággal vegyes óvatosságot éreztem. Kíváncsiságot, hogy ezen a gyönyörű tájon ki meri megzavarni magányos kószálásomat, óvatosságra pedig az intett, hogy talán keresnek bennünket, hogy mégis besorozzanak, hiszen hozzánk hasonló fiatal legényekre mindig leselkedett ilyen veszély.

Ám a balzsamos illatú virágokat ringató mezőn, a könnyű szél borzolta tájon csak egy magányos alak lépkedett, lépésein látszott, hogy messziről jön. Nem fedeztem fel se közel, se távol más idegent. A hanyagul vállára dobott tarisznya ígéretesen dudorodott, kedvem támadt megkérdezni, vajon megosztja-e vagyonkáját velem, a folyton éhes haramiával?

Nem volt nehéz beérnem a fiatal legényt. Úgy saccoltam, húszas évei elején járhat, tehát néhány évvel fiatalabb lehet nálam. Mégsem ez keltette fel kíváncsiságomat. Lesiklottam a nyeregből, és rávetettem magam a megtorpanó ifjúra. Bár izmai nem hivalkodóan, ám mégis elárulták fizikai erejét, mégsem tanúsított ellenállást, még a késem se riasztotta, amivel megcirógattam a nyakát. Úgy feküdt alattam, mintha szemével üzenné: tessék, tégy velem, amit akarsz.

Már nem érdekelt a tarisznyája, őt akartam, heves vágyam, mint máskor is, gátlástalanul felhorgadt. Akartam őt, és miután felismertem a jeleket, hogy ő is hasonlóképp érez, nem tétováztam. Már a gyors szex közben tudatosult bennem, hogy érintetlen, de akkor már nem tudtam megálljt parancsolni magamnak.

Utána szégyentől vöröslő arccal igazgatta ruháját, és én kissé szégyenkezve hevertem mellette. Ami neki felkavaró élmény volt, nekem csak egy gyors szex. Elvettem tőle, amit önként is adott, és így nem éreztem diadalt a gyors kielégülés csitultával, csak fásultságot, majd némi szégyent. Nem értettem a dolgot. Máskor is előfordult már, hogy utazó mesterlegényekkel, vándorokkal szexeltem, sohasem érdekelt, hogy akarják-e vagy nem, megtettem velük, tudván, hogy erősebb, gyorsabb és határozottabb vagyok. De azok legalább próbáltak védekezni, de hiába. Mindig legyűrtem őket.

Ahogy ezt az izmos legényt is, aki elfordulva letörölte könnyét. Életemben először érdekelt, hogy miért sír, a fájdalom vagy a megalázó aktus miatt érzett szégyen miatt, és akkor vettem jobban szemügyre. Már végzett ruhái rendezésével, és én felkönyökölve néztem őt, majd hagytam elmenni anélkül, hogy beletúrtam volna a tarisznyájába. Ahogy megalázottan, megszégyenültem baktatott, büszkesége maradékával leplezve fájdalmát kihúzva magát, szinte megsajnáltam. Miért kellett erre jönnie? A patak felé tartott, mely a közelünkben csörgedezett. Először éreztem valami szégyenfélét. Odafüttyentettem Mirzát, és elporoszkáltam.

Néhány hónappal később, egy vándortól hallottam, aki tábortüzünknél melegedett, és megosztotta velünk elemózsiáját, hogy a vallásos legény a legközelebbi faluban felkereste a papot, hogy meggyónja neki a történteket. Az nem is volt rest, nyomban poroszlókat hívott, akik a fertelmes bűn miatt megbotozták alkalmi szeretőmet.

Ezután másfajta nyugtalanság vett erőt rajtam, szégyennel vegyes, mert az eddigi névtelen szeretőim sohasem rohantak gyónni, inkább magukba fojtották, igyekeztek elfelejteni a velük történteket, hogy mit tettem velük. De ez a legény túl egyenes volt, túl vallásos, mindazonáltal ostoba. Mégis, mire számított? Tisztában voltam azzal, hogy soha nem tér vissza erre a tájra, el fogja kerülni, bár megesett, hogy lucskos álmaimban fel-feltűnt, és igaz meglepetésemre ezekben mohó vággyal, szinte szerelemmel öleltük egymást.

Végül elhatározásra jutottam. Egyik társamat elfogták egy lopás alkalmával, amikor szerény készleteinket akarta feltölteni egy gazdag paraszt pincéjéből, és mivel meglehetősen hasonlítottunk egymásra, kiszabadítottam a tömlöcből néhány vakmerő legénnyel, és mivel már megérlelődött bennem a döntés, ottmaradtam helyette.

Tisztában voltam azzal, hogy mire vállalkozom, hiszen az ilyesfajta lopások ellentétele szinte mindig botozás volt, és a bűntudatom miatt pont erre volt szükségem. Nevezhetem-e szerencsémnek, hogy nem vették észre a személycserét? Mindenesetre másnap, az ítélet kihirdetése után nem sokkal már jóval riadtabban néztem a deresre, mely felé a két egykedvű poroszló vezetett, akiknek csak egy unásig ismételt feladatot jelentett, hogy móresre tanítsanak.

Nem, nem hazudom azt, hogy magamtól helyezkedtem el a deresen, addigra még inkább inamba szállt a bátorságom. A két poroszló egyike ezért megragadott, mert túl hosszúra nyúlóan bontogattam nadrágomat, és úgy odapenderített, hogy majdnem leestem a túloldalán. Még időben megkapaszkodtam, de így is hallottam, hogy kinevetnek.

Nem siettek, hiszen nem menekültem el, és rajtam kívül ezen a délelőttön talán nem is volt több hasonló feladatuk. Lemeztelenítették a fenekemet, majd meghúzták a szíjakat, melyekkel maradásra bírtak. Ha vallásos lettem volna, most fohászkodhattam volna a szentekhez, de már rég kiábrándultam az egyházból. Így inkább felidéztem az eddigi néhány hasonló alkalmat.

Először húszas éveim elején, jó hét-nyolc éve kaptam botot, amikor a falunkban egy aratás alkalmával nem jeleskedtem a munkában, olyannyira, hogy a falu bírája megparancsolta, hogy csapjanak meg. Még két alkalommal kínálták bottal a fenekem. A rákövetkező év őszén a szüreti munkák elől bújtam el, ekkor már elhalványodott bennem a deres emléke, és a falu bírája szerint igencsak időszerű volt, hogy felelevenítsék.

A második botozás még jobban megviselt, mint az első, ezen nem tudok szépíteni. Megfogadtam, hogy soha többé nem engedem, hogy elverjenek. Ám amikor, idestova három éve rajtakaptak a szénában egy falubéli legénnyel, mind a kettőnket deresre húztak szodómia vádjával. Ezt tagadni se tudtuk, hiszen annyira elmerültünk egymásban, hogy nem vettük észre a közeledőt.

Ezen három alkalmat idéztem fel, miközben lélekben igyekeztem felkészülni arra, hogy ismét bemutatnak a botnak. Eddig meglehetősen nehezen bírtam a botot, de mivel már férfivá érettem, elhatároztam, hogy ezúttal csendes belenyugvással viselem sorsomat.

Nem volt számomra ismeretlen, milyen viselkedést várnak el a férfiaktól, magam is láttam már nem egy meglett férfit, akik fegyelmezetten nyögtek a bottól, és nem mulasztották el utóbb megköszönni a kapott ütleget.

Már az első ütéseknél éreztem, hogy emberemre akadtam, a poroszló jól forgatta a botot. A seggem alsó részén kezdte, majd egyenletesen haladt felfelé, nagyjából egyforma ütésekkel. Halk nyögésekkel fogadtam a botot, és büszke voltam önuralmamra. Odafigyeltem arra is, hogy ne húzzam soká a nyögést, mert nem akartam arra kényszeríteni a poroszlót, hogy ki kelljen várnia, amíg kinyögdelem magam. Kezeimmel szorítottam a deres lábait, és próbáltam kitalálni, hová kapom a következő ütést. Már szinte az egész fenekem sajgott, és egyre nehezebb volt ellazítani az ütések előtt.

Azt azonban észrevettem, hogy a fenekem alsó részét ütik inkább, és eszembe jutott Mirza, néhány hétig biztosan nem ülök a hátára. Némely poroszló az egész feneket verte, úgy látszik, aki nekem jutott, inkább az alsó részét dolgozta meg.

Mivel tisztában voltam azzal, hogy társaim látni fogják mosakodás közben, fohászkodtam, hogy szépen látsszanak a nyomok, így kiderül majd, hogy nem rángattam és nem feszítgettem, miközben csaptak. Újabb ütéstől nyögtem, lassan kiszáradt a torkom. Máskor is így hatott rám, ha alám vágtak a bottal? Mert a kemény botütéstől záróizmaim elernyedtek, és ropogva tört elő a tiltakozás hangja fenéklyukamból.

A két poroszló ismét nevetett rajtam, és a szégyentől lehajtottam a fejem. Még sosem fingattak meg botozás közben, ez volt az első alkalom. Milyen sok követte még! Miután rajtunk ütöttek éskényszersorozással a király katonávájá váltam, gyakorta küldtek deresre még azután is, hogy betörtem, és már nem lázadtam a kényszerű katonaélet ellen. De ekkor még nem sejtettem ezt, csak próbáltam kiszámolni, hogy hol tart a poroszló.

Egy váratlan ütéstől felhorkantam, nyomban elnézést is kértem, de már nem nevettek rajtam. Kioldozták a szíjakat, és sajgó fenékkel, nehézkesen kászálódtam le megpróbáltatásaim padjáról. Hányszor hallottam, hogy valaki azt mesélte, hogy fürgén hasalta meg a derest, és a botozás végén is szinte felugrott róla, de ezeket a legendákat nehezen hittem. A verés előtt még csak-csak lehet fürge valaki, de hogy utána gyorsan felpattan számomra ez nem igazán volt hihető.

Felcibáltam sajgó, érzékeny fenekemre nadrágomat, miközben a poroszlók megjegyezték egymás közt beszélgetve, hogy szerintük hamarosan visszakerül a deresre, mert a magamfajta dacos legényeknek kevés az egyszeri lecke.

Néhány zavart szóval megköszöntem munkájukat, hozzátéve, hogy úgy érzem, alaposan megbűnhődtem bűnömért. Ők a lopásra gondoltak, én azonban másra.

Társaim az erdő szélénél vártak Mirzával, és amikor látták elgyötört állapotomat, a patakhoz vittek, és lemosták, borogatást tettek a fenekemre. Utána Mirza hátán áthasalva vittek a barlangba, ahol enni sem vágytam, csak hevertem magatehetetlenül.

Éjjel a társam, aki helyett kaptam a botot, mellém húzódott, és kicserélte a borogatást a fenekemen. Hálásan sóhajtottam, elárulván, hogy nem alszom. Mire ujjával lassan dörzsölgetni, masszírozni kezdte fenéklyukamat, majd, amikor érezte, hogy elernyed, minden teketória nélkül felnyomta belém ujját. Eddig még mindig én voltam, aki irányított a szexben, és ez az új érzés teljesen ismeretlen volt számomra. Ismét sóhajtottam, és amikor megállt az ujja, és ő kérdőn félresimította befont fürtjeimet arcomból, hogy lássa, folytathatja-e, bólintottam, és megnyaltam a számat. Hason fekve, életemben először élveztem egy ujj masszírozását, mely a fenekembe tolakodott.

Kedvem lett volna megkérdezni a fiatal legénytől, hogy hol tanulta ezt, de inkább csak félig lehunyt szemmel élveztem mozdulatait, majd kisöpörve arcából a vékony hajfonatokat, szenvedélyesen megcsókoltam. Ujja lelassult, de aztán újra erősen, határozottan hatolt újra és újra belém, és én egyre elhalóbban nyögtem, majd már két ujját tolta belém, és ezúttal ő csókolt meg.

Félálomban még arra gondoltam, hogyan is maradt rejtve előttem ez az ismeretlen boldogságforrás, és a fülébe súgtam, hogy ezt alkalomadtán megismételheti. Aztán egymás karjában aludtunk el. Hajnal volt még, mire a tücskök ciripelésére felébredtem, és kábán ránéztem a nálam csak alig szőkébb, nyurga férfira. Szép volt, mint a szerelem. Ezzel a gondolattal aludtam el újra.

Vége