33 - Hana

Eltelt néhány nap és mindenki megszokta, hogy Lucy hoz-visz engem. Zsu kissé féltékeny volt rá és ezt éreztem rajta amikor ő volt soron Monának videózni. Mona még mindig nem jött vissza, így kevesebb munka volt a lakásában. Ezért Lucy egyik nap közölte hogy be fog mutatni az anyjának. 

- Figyelj jól szolga. A válás óta anyám minden férfira haragszik. A neve Hana, nem szabad a szemébe nézz, nem szólhatsz hozzá. Lesz néhány feladatod, bevásárlás, takarítás. Nem tudom mit akar tőled de meséltem neki rólad és látni akar. 

Délután, munka után mentünk hozzá, Lucy felkészített, hozott néhány játékszert, elektromos erényövet, távirányítót. A város szélén egy kis ház udvarára hajtottunk be. Engem az előszobában hagyott. Cipőket le kellett venni, a japán hagyomány szerint. 

- Itt térdelj amíg érted nem jövünk. Lehajtott fejjel, meg ne szólalj. 

Sokáig vártam így, egyre kényelmetlenebb volt a várakozás. Távoli beszélgetés foszlányait hallottam, füstölő illatát éreztem. A fogas alatt a fal felé fordulva térdeltem, így nem láttam, csak hallottam, amikor halkan mögém lépett valaki. Mezítláb volt, egy pillanatra láttam fényes fekete lábujj körmeit. Nem szólt hozzám, csak rám csatolt egy nyakörvet, majd egy pórázzal vinni kezdett. Angolul beszélt, annyit mondott kövessem. Négykézláb, ügyetlenül mentem mögötte. Fehér ruha volt rajta, vagy szoknya, nem láttam de fátyol szerű, átlátszó és lábain nem volt harisnya. Amikor megállt, arcom hozzá ért meztelen lábához, éreztem illatát, kissé felizgultam, de csak az erényöv szorítása válaszolt. A nappaliban lehettünk, egy kanapén ott ült Lucy, rövid nadrágban, nem mertem felnézni, csak a lábait lestem, az ő körmei is feketére voltak festve. 

- Vetkőzz jött a parancs. 

Ahogy négykézláb álltam, lábaival, térdével lenyomott a földre és elkezdett megkötözni. Arra gondoltam, hogy talan a híres japán Shibari technika ismerője, nem számítottam semmi jóra. De nem volt olyan bonyolult, mert csak a kezeimet kötötte hátra és hátul a nyakörvemhez is hozzá kötötte, majd a lábaimat is összekötötte és idővel nem tudom mi mindent csinált, de a végén térdelve, görnyedve találtam magam úgy, hogy Hana a hátamon ült és Lucyval beszélgettek japánul, így semmit sem értettem. Ám egyszer csak belém nyilallt egy fájdalom, amit női nevetés követett. Lucy átadta a távirányítót és Hana nevetve nyomogatta a gombokat, végig próbálva az összes fokozatot. Ahányszor összerándultam nevetett, majd a végén már sziszegtem és vinnyogtam, akkor felállt és lábával oldalra borított, majd tovább kínozott, talpával az arcomra lépett. Később az arcomra ült és a szemembe nézett. Ismertem ezt a pózt, Lucy is ezt tette velem. Hideg, könyörtelen tekintete volt. Keskeny, fekete szemei szúrtak ahogy nézett. Már sírtam, szenvedtem, de nem hagyta abba. Valamikor megéreztem az ízét, kínomban nyaltam, közben elfojtva ordítottam, már a végét vártam de az túl sokára jött, kimerültem, olyan lettem mint egy rongybaba. Ott hagyott a földön, lucskosan, kikészülve. Később a konyhából hallottam őket, illetve éreztem, hogy valamit főznek, majd esznek, beszélgetnek. 

Azt hittem elfelejtkeztek rólam, próbáltam valahogy fájdalom mentes helyzetet találni, de valahogy mindig valahol fájt valamim. A kötelek nem voltak szorosak külön külön, de összességében minden helyzetben fájdalmat okoztak valahol. Lucy jött hozzám elköszönni. 

- Jól viselkedj, holnap ilyenkor jövök érted. Ne halljak panaszt megértetted? 

Nagyon féltem ettől az egésztől, nem tudtam mire számíthatok Hanától. Miután Lucy elment oda jött hozzám és leült mellém a kanapéra. Talpait az arcomra tette és elkezdett nézni valamit a tévén, valami japán sorozat lehetett, nem láttam és nem értettem, de Hana vidám volt, sokat nevetett és talpaival az arcomat taposta finoman, lábujjait néha a számba dugdosta. Idővel az egész világom az ő lábaiból állt, minden érzékemet lefoglalta. Kezdtem megnyugodni. 

Folytatódik..