Az egyenlet megoldása

(x2+y2−1)3−x2y3=0

A hátamat harapta. Belém markolt és tépte a húst, a bőrt. Éreztem a körmeit. Belém vájta, mintha le akart volna ásni a legmélyére. Mintha azzá akart volna válni, ami mindez alatt van - mintha csak önmagát kereste volna. A fájdalom pedig kéjesen átjárt. A fájdalom aztán átalakult. Tette a dolgát - keveredett a bennem lévő eredendővel.

Minden porcikájával felingerelt. Az ajkai, a fogai tépték a szám - a csókomat rabolta, gyűjtötte magának. Ahogy a nyakamat hátra feszítette és nézte a reakciómat, a készségességemet. Minden gondolatom elszállt. Egy pillanatra nem tudtam hol vagyok, nem éreztem semmit - csak a megsemmisülést. Eggyé váltam egy akarattal. Irányította a vágyam, az időt - ahogy telt körülöttem. A vérem az ujjai alatt lüktetett, a keze alá folyt - minden módon készen álltam. De nem vette el és nem adott. Föltartott az égbe és csak figyelt. Nem remegett meg a keze, biztosan tartott. Tartott ameddig jónak érezte. Aztán elengedett.

Egy kis halál - amiben megtalálhatom önmagam. Lehet fontos az is hogy én hol vagyok ebben. Az ujjak csak ujjak, ha nincs bennük tenni akarás. A harapás csak harapás ha nincs bennük valódi vágy. A helye emlékeztet - a fájdalomérzetre és talán többre is.

Mellém feküdt. A hátamat simogatta. A szakállába túrtam és megragadtam. Megcsókoltam. Játszottam a felgyülemlett érzéseivel. Mint két kisangyal kergetőzött a nyelvünk. Fogócskáztak egy tiltott kertben, ahova be sem merészkedtek - csak a rácson dugták be a fejüket. Túl szűknek találtatott.

Odaszorított végül a falhoz, megadta azt a néhány lökést amire szükség volt. Belém merült egy pillanatra, annál nem is kellett több. Feszített és elvett.

A mellkasomon nyugtatta elborult halántékát. Semmit se akart - csak nyugalmat.

Felfokozott, majd élvezte a vergődésem. A lelkemmel táncolt követhetetlen tánclépésekkel.

-Vigyél most haza. - ahogy ránéztem el is kaptam a tekintetem

-Rendben. - felelte kimért hangon

A száguldásban éreztem az erejét. Pont mint mikor felkapott, mint egy erőművész. Pont mint mikor a nyakamnál fogva, egyetlen apró mozdulattal elérte a mozdulatlanságomat. Nem kért. Nem parancsolt. Tette a dolgát - elvett.

Végül leültem egy padra és az egész kiszakadt belőlem.

Az éjszaka megértette, hogy mi a fájdalom.

-és én is.