Dominik tett néhány határozott lépést az előtérben és kíváncsian szemlélte a lakást. Liza még mindig kabátban a kezével álldogált, borzasztóan zavarban volt. Újra és újra csak azt hallotta a fejében, hogy "szólíthattok Domnak".
Anna és Ákos szóhoz sem jutottak - persze ha akartak volna se tudtak volna szólni - és mozdulatlanul pislogva várták, hogy mi fog történni. Nem értették Lizát. A magabiztos nő, akit ők ismertek, most odatérdelhetett volna melléjük, de ezt elképzelni sem tudták.
Dom lassan visszasétált a nő elé. Most még magasabbnak tűnt Liza számára, mint amikor először vette szemügyre. Dom elkezdte lassan és finoman levenni a nő meleg ruháit. Liza már kezdte elengedni magát, amikor hirtelen ráeszmélt a helyzetére és egy nagy sóhajjal elfordult a férfitől, hogy maga folytassa. Dom elég kitartó ember volt. A nő hátához lépett és így segítette le a kabátját. Fel sem akasztotta, csak lecsúsztatta földre, majd magához vonta a nőt és arcával a nő füle mellé hajolt. Liza libabőrös lett a férfi érintésétől és ahogy a nyakán érezte Dom lélegzetét.
Liza már ott sem volt.
A férfi nem volt szégyenlős. A műsor cseppet sem kötötte le, így elindult felfedezni a lakás többi részét: a sejtelmes fürdőszobát, az összegyűrt lepedőt a hálószobában, a kopott bőrülőkét, és persze a vasládát. Dom egy ideig csak csodálta, simogatta a ládát, végül fel is nyitotta. Elmosolyodott és lecsukta. Óvatos léptekkel a konyhába vezetett tovább útja, immáron nem céltalanul. Liza karba tett kézzel bámult kifelé az ablakon, azon töprengett, hogy mit is kezdjen Dominikkel. A férfi mögé lépett és a vállára tette a kezét. Liza megijedt és hirtelen megfordult, mire a férfi szorosan magához vonta. Arcuk szinte összeért.
Liza egy pillanatig megpróbált kicsúszni a karjai közül, de Dom nem hagyta. Határozottan tartotta egyik tenyerével a nő hátát, másik tenyerével a derekát fogva. Lizának ez volt az a pont, amikor úgy érezte, hogy már nem akar tovább küzdeni az érzések ellen, amik a találkozásuk első pillanata óta próbálják őt hatalmukba keríteni. A férfi érezte, hogy Liza beleengedte magát a karjába és látta hogy csókra szomjas. Elmosolyodott és ellépett a nőtől.
Liza először csak döbbenten állt és nézte ahogy Dom elsétál, majd az ajtó csukódása után vágyai haraggá formálódtak. A teavíz magányosan fortyogott tovább, mert a nő játékszereihez sietett, Annához és Ákoshoz. Mindkettejüket váratlanul érte, amikor kicsit sem kényelmes, de annál izgalmasabb játékukból Liza felpofozta őket. Ugyanakkor végre figyelmet kaptak, aminek félve is örültek és vágyakozó szemekkel néztek úrnőjükre, várva a folytatást.
Liza kielégítetlen vágyai tomboltak. Szinte lerángatta Ákos maszkját félkézzel, mert másik kezével bugyiját kereste harisnyája és szoknyája alatt. Annát négykézláb lökte, majd a férfi nyáltól ázott állát fogva csókra húzta száját. Végül tűsarkú csizmáját Anna hátára emelte és egy határozott mozdulattal puncijába nyomta a férfi nedves arcát.
folyt.köv.
Hozzászólások (0)