Inspirálás

Inspirálás

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel. Figyelmeztetés: deresen történő botozás, medical, homoszexualitás)

Egyszerűen nem tudtam levetkőzni régi irtózásomat, amely mindig elővett, amikor a doktor rendelőjébe léptem. Hallottam már, hogy létezik egy fehérköpeny-fóbiának nevezett képlet, mely arról szól, hogy egyeseknek már attól meglódul a vérnyomásuk, kipirulnak az izgalomtól és izgágává, vagy éppen túlságosan gátlásossá válnak, rám szinte valamennyi jellemző igaz volt.

Gazdag üzletemberként, hedonista életmóddal múlattam életemet, hiszen ugyebár nem vihetünk semmit a túlvilágra, jobb azt ebben felélni. Jól kerestem, és negyvenhetedik évembe lépve elmondhattam, hogy mindkét oldalán vastagon meg tudom vajazni a kenyeremet.

Már nem izgattak fel a hagyományos élvek, nőkkel és férfiakkal is élveztem a szexet, míg eljött az a nap, amikor büszkeségem cserben hagyott. Hiába térdeltek elém szebbnél szebb férfiak és nők, nem és nem következett be a vágyott élvezetes aktus, testem alig, vagy egyáltalán nem reagált.

Ekkor adtam magam orvoskézre.

A magánrendelő címét egyik üzlettársamtól, mondhatni barátomtól kaptam meg, akivel ugyanazon estélyeken forgolódtunk, és ugyanattól a szolgálattól rendeltük a kéjhölgy/kéjfiú szolgáltatást. Bizalmas beszélgetéseink egyikén sóhajtottuk el egymásnak, hogy impotenciától szenvedünk, noha még egyikünk sem érte el félszázadik évét.

Ő hamarabb találta meg a megoldást, mely tartós javulással kecsegtetett. Azonnalra akartam időpontot, de kissé lehűtött. A kezelés bizony kellemetlen, és időnként meg is kell ismételni a hatás újbóli elérése céljából, de semmi sem garantálja, hogy valóban visszafiatalodom tőle.

Ezeket a hatvan év körüli, gyér hajzatú doktor is elismételte, miután megvizsgált, és értő arccal hümmögött. Amikor a kezelés mibenlétéről érdeklődtem, nem kertelt. Rectális injekcióval kívánta kiváltani a várt hatást.

Nem kellett hozzá latinos műveltség, hogy lefordítsam magamnak, féltett fenéklyukamba kellene a kúra során injekciót fogadnom, alkalmasint tucatnyi alkalommal. Visszaemlékeztem, hogy mennyire irtóztam dajkáim kúpokban és beöntésekben megnyilvánuló gondoskodásukra, melyekkel gyakori székrekedésemet kúrálták hagyományos módszerekkel, és megráztam a fejem. Nincs az az isten, hogy még egyszer megengedjem, hogy a fenekemben turkáljanak.

A doktor nem is próbált meggyőzni, inkább elkezdte sorolni, hogy nem egészen olyan, mint egy kúp, és a beöntéshez egyáltalán nem hasonlítható. Úgy beszélt ezekről, mintha bagatell dolgokon akadnék fenn és megjegyezte, hogy az ő ködbe vesző ifjúkorában még büntetésként is alkalmazták a beöntést. Nemegyszer kellett egy-egy görbe este után hajnalban hazatérvén a kijózanodás perceiben béltisztítást elviselnie, voltaképpen ereje sem volt tiltakozni, és az allövet segítségével hamarabb kitisztult a feje.

Az üzleti tárgyalásokon megszokott határozottsággal térítettem vissza a fősodorba, és rámutattam, hogy ezúttal nem beöntésről, hanem injekcióról van szó, és teljesen kizárt, hogy ezzel a módszerrel kezeljen.

Fejét ingatta, és más módon próbált hatni rám. Kitett elém egy ampullát, amelyben zöldarany folyadék kellette magát, és közölte, hogy semmilyen más módon nem juttathatja testembe a szert, ennek ez a módja, és punktum. Nem állítja, hogy nem kellemetlen, de van olyan férfi, aki módfelett megkedvelte az évek alatt, és hetvenéves kora ellenére a húszéves bérvaginák is csodájára járnak.

Visszakérdeztem, hogy orvos létére hogyan nevezheti a kéjhölgyeket bérvagináknak, mire most ő térített vissza a lényegre, miszerint a farszuri igenis elviselhető, sőt meg is kedvelhető. Neves celebek, olyan férfiak járnak hozzá érte, akikről el se tudnám képzelni, amikor a tévé képernyőjén meglátom őket. Tehát ne húzzam az időt, mert hamarosan újabb páciens jön hozzá, döntsem el, hogy akarom-e ilyen áron a gyógyulást.

Nem, nem tud száz százalékos eredményt garantálni, de az esetei többségében beválik a kezelés.

Kelletlenül kezdtem vetkőzni, amikor intett, hogy helyezkedjem el a vizsgálóágyon, arccal lefelé. Nem vittem túlzásba a vetkőzést, épp csak a fenekemet tettem szabaddá, mielőtt végighasaltam a viaszosvászon lepedőn. Elismételte, hogy nem kúp lesz, de mivel említettem, hogy sosem kaptam még injekciót a segglyukamba, meg fogja hozni a kedvemet egy finom kúppal.

Restelkedve árultam el, miközben alkoholos kendővel megtörölgette lyukamat, hogy ifjonti éveimben kifejezetten kedveltem a kúpot, szinte heti rendszerességgel ültetett ujjára nevelőnő, szolga vagy a komornyik, ha más nem ért rá, és kesztyűbábhoz hasonlítottam magam, mialatt elfészkelődtem rajta. A koros komornyik jutalomfalatnak nevezte a hideg kúpot, és mialatt felnyomta belém, nem mulasztotta el megjegyezni, hogy az ő idejében pálcázással helyettesítették a kúpot, mivel ínséges időkben nem jutottak hozzá ehhez a medicinához, ám a pálcát könnyen be lehetett szerezni.

Kis tűnődés után engedélyeztem a kúpot, és a doktor gumikesztyűs ujján feszengve fogadtam testembe a hideg falatot, sőt saját belátására bíztam, amikor a következőt is felnyomta lyukamba. Az érzés visszaidézte a régi szép időket, régóta nem jutott eszembe, mennyit masztiztam akkoriban a kúpok emlékére.

Ezt zavartan be is vallottam a doktornak, aki újra a fenéklyukamat törölgette a nedves törlőkendővel, és azt felelte, hogy akkor nem lesz gond az injekcióval sem, hiszen el tudtam élvezni az anális emlékekre.

Ezután felgyorsultak az események. Még emlékeztem arra, hogy lazítást parancsolt rám, és én feszülten figyeltem, mi történik a seggemmel. Ismét közé csúsztatta ujjait, szétfeszített, majd a ki tudja mikor előkészített fecskendőt határozott mozdulattal a szűk lyukamba tolta, hogy mire észbe kaptam, már bennem is volt. Hideg volt, feszített és kellemetlen nyomást éreztem, valamint azt, hogy hirtelen tele lett a lyukam vele. Görcsösen markoltam a vizsgálóágy szélét, és kínosan nyögdeltem, mire a doktor türelemre intett, egyben feddőn rám szólt, hogy miféle férfiatlan viselkedés ez? Már csak belém fecskendezi a szert, és készen is vagyunk. Ridegen utasított, hogy ne rázzam a fenekemet, mert úgysem húzza ki addig a tűt, míg meg nem itatott a fecskendő tartalmával.

Félelmeim előtörtek, és sírós hangon, nagyokat nyögdelve panaszoltam, milyen nemszeretem érzés a tű a seggemben, de nem törődött velem. Kiadós nyögésekkel tiltakoztam a tortúra ellen, miközben éreztem, hogy telepumpálja lyukam mélyét a folyadékkal. A gondolataim kuszák lettek, csak arra figyeltem, ami a seggemben történik, és fel-feljajdultam, majd elkínzottan sóhajtoztam, amikor végtelennek tűnő idő után éreztem, hogy kihúzza belőlem a fecskendőt.

1. Kész? – nyögtem elkínzottan.

1. Igen – felelte, és dühöt éreztem hangjában. – Egy meglett férfi hogy viselkedhet így? Alig tudtam legyőzni az ellenállását, nagyon nem akarta ezt az injekciót.

1. Valóban, doktor úr – suttogtam elveszetten. – El sem tudom képzelni, hogy valaki ezt kedvelje.

1. Márpedig higgye el, vannak olyan férfiak, akik szemrebbenés nélkül, mozdulatlanul tűrik, sőt az is előfordult, hogy dúdolgatott közben, akit szúrtam.

1. Elnézését kérem – rebegtem zavartan. – Legközelebb megpróbálom jobban viselni.

1. Ebben nem kételkedem. Öltözhet – tűnődve figyelte, hogy lemászom, és rendezem öltözékemet. – Az ön esetében drasztikusabb ráhangolásra is szükség van néhány kúpnál.

Elsápadtam, amikor egy reklámkártya kíséretében elmondta, mi a teendőm. Ha vissza akarom nyerni férfierőmet, nem lesz más választásom, minthogy elmenni erre a címre, ahol alaposan elpáholnak.

Ez már ismerősebbnek tetszett, hiszen neveltetésem nem nélkülözte a pálcát, gyakorta ösztönöztek tanulásra ezzel a jól bevált eszközzel, és nemritkán egy-egy rosszul sikerült dolgozat, felelet után is gondoskodtak arról nevelőim, hogy megkapjam a büntetésem.

Nem tiltakoztam ellene, annyi emléket hozott elő a kis reklámkártya, amely kereskedelmi forgalomba nem került, csak diszkréten osztogatta az orvos is betegeinek.

Amíg odavitt a taxi a kertvárosban lévő házba, addig felidéztem iskoláskorom gyötrő veréseit. Huszonévesként fel se vettem, ha elpáholtak. Erős, egészséges ifjúként meg se kottyant a pálca, büszke voltam arra, hogy férfiként fogadom az ütéssorozatot. Ám az is igaz, hogy mióta átvettem diplomámat és belemerültem az üzleti életbe, a pénzcsinálásba, ezeknek az alkalmaknak egyszer és mindenkorra véget szakadt. Hány éve is?

A szürke, egyáltalán nem hivalkodó épületben már vártak, a doktor azonnali előjegyzést eszközölt telefonon, hogy soron kívül felvettek az előjegyzési listára, további költségeket eredményezett. Nem számított, hiszen elég gazdag voltam ahhoz, hogy játszva kifizessem az orvosi számlát, és ezt is.

Hogy oldjam a feszültségemet, megjegyeztem a recepciósnak, hogy nem is tudtam, hogy városunkban is elérhető ez a fajta szolgáltatás. Azt felelte, hogy kizárólag férfiak vehetik igénybe a szolgáltatást, és kifejezte abbéli reményét, hogy elégedetten hagyom el utána az intézményt.

Nem kellett soká várnom. Érkezésem után alig negyedórával már sorra is kerültem.

A szoba, ahol szembesültem azzal, hogy keményebb pálcázásra számíthatok, mint hajdan diákkoromban, hiszen bottal fognak alám vágni. A falakon képek sorakoztak, melyeken férfiak hasaltak a deresen, várva, hogy elverjék őket, vagy már éppen a botozást örökítette meg a delikvens arcával, de még izgalmasabbak voltak számomra azok a képek, amelyek azt a pillanatot hivatottak elkapni, amikor a férfi szembesül azzal, hogy botot fog kapni. A dühtől a szégyenig minden átfutott az arcon, és ezt igazán zseniálisan jelenítette meg a fotós több képen is.

Néhány tartóban több tucatnyi vékonyabb-vastagabb bot várakozott, és amikor beléptem, két arcmaszkos férfi invitált beljebb. Megkérdezték, hogy a recepción aláírtam-e a nyilatkozatot, miszerint saját kérésemre botoznak meg és minden felelősség engem terhel, majd a számomra előkészített deres felé intettek.

Aztán újra felgyorsultak az események. A két férfi alkalmazott, látva bizonytalankodással vegyes zavaromat, hozzám lépett, fürge ujjakkal meztelenre vetkőztettek, majd testem nyekkenve landolt a deresen. Hátamra térdelve szíjaztak le, miközben én akadozó hangon könyörögtem, hogy ne verjenek meg nagyon, hiszen eléggé elszoktam már ettől

Nevettek, és megpaskolták a seggemet. Szakértő mozdulatokkal mérték fel méretét, kissé ernyedt bőrömet nyomkodva gondosan kiválasztották a hozzá illő botot. Mint mondták, ritkán tévednek. Aztán elkezdődött.

Először alig fogtam fel, meglepetésemben tágra nyílt a szemem, majd zihálva felnyögtem, ahogy újabb és újabb kemény botütésekkel neveltek. Szabadkozva nyögdeltem, és többször is kapkodó lélegzettel kértem elnézést, hogy nem vagyok csendesebb, de csak nevettek rajtam, gúnyoltak, és biztattak, hogy viselkedjek férfiasabban. Közben hol egyikük, hol másikuk vette kézbe a botot, hogy újabb ütéseket mérjen fenekemre.

Egy ilyen alkalommal nézték meg tüzetesebben az adatlapomat, és miután felolvasták, hogy segglyuk injekciózás közbeni nem megfelelő viselkedés miatt kell megcsapatnom magam, akkor minden ütést feddő szavakkal kísértek, melyek arról szóltak, hogyan kell férfiasan viselni, ha a lyukamba szalad a tű, és újra és újra kérdezgettek, hogy ezután ugye, törekedni fogok a helyes viselkedésre?

Fájdalmasan nyögve ígértem meg mindent, bár nem voltam biztos abban, hogy a következő alkalommal bátrabban szúratnám meg a lyukamat. Még azt is a szememre hányták, hogy ha két kúppal elő volt készítve a fenéklyukam, hogy nem voltam sokkal hálásabb, és nem tartottam injekcióra a seggem úgy, ahogy illik?

Felidézték praxisukban azt a férfit, aki annyira berzenkedett attól, hogy lyukonszúrják fecskendővel, hogy a doktor eljött ide, és miközben botozták a deresen, a doktor minden ötödik ütés után megszúrta egy-egy újabb injekcióval. Végül, amikor megkérdezték tőle, használt-e a lecke, remegve kelt fel a deresről, és mivel nehezen szedte össze magát, néhányszor a deresre könyökölve előre hajoltatták, hogy megrúgják a fenéklyukát. A végén megdicsérték, mert a botütések vöröslő hurkái között, a résben rejtőző fenéklyukat legalább háromszor eltalálva pompásan felvörösítették, az ilyenkor megszokott bíborvörösben tündökölt.

Ezt már akkor mesélték, amikor kimerülten a botozástól hasaltam a deresen, feloldozva a szíjaktól, de még erőmet gyűjtögetve a felkeléshez. Lenéztem a lábukra, elképzeltem, hogy cipőorrukkal szétrúgják a seggem, és nem lettem boldogabb tőle.

Újra megkérdezték, hogy átgondoltam-e, és jobban fogok viselkedni legközelebb, ha a doktor meg akarja injekciózni a lyukamat, mire valami olyat feleltem, hogy igyekezni fogok. Ám ebben szikrányit sem voltam biztos. Óvatosan megtapogattam elvert fenekemet, forró és hurkás bőr simult ujjaim alá. A botozás valamennyire legyengített, de igyekeztem összeszedni az erőmet.

Újabb történet következett, melyben egy doktor került deresre, mert páciensei nehezményezték, hogy ügyetlenül injekciózza a fenéklyukat. A nyomorú férfi igencsak tiltakozott a bot ellen, de aztán meghunyászkodott, és mire megkapta a jól megérdemelt huszonötöt, más színben látta a világot.

Ekkorra már sikerült felöltöznöm, ehhez nem kaptam segítséget. Büszkeség töltött el arra a gondolatra, hogy végül is nem bírtam rosszabbul a botot sem, mint hajdan a pálcát, úgy látszik, most értem meg erre. Be kellett látnom, hogy magamfajta férfi, aki zsarnokoskodik beosztottjain, aztán riadt kisfiúvá változik egy kis injekciótól, bizony megérdemli, hogy alkalmanként alaposan kiporolják a fenekét.

A két férfi bólogatott okfejtésemre, és megemlítették azt is, hogy évszázadokon keresztül bevált a bot és a deres az alsóbb néprétegek nevelésére, egy kiadós huszonöt után rendben ment az aratás, a betakarítás, sőt még a nemesek közül sem sokan berzenkedtek, ha uruk botbüntetésre ítélte őket. Ajánlottak néhány regényt, hogy sikerüljön ráhangolódnom, ha legközelebb is a botjuk alá kellene hasalnom, amelyben személyes tapasztalatokat gyűjtöttek össze, vagy visszaemlékezéseket botozásról.

Kérdésemre, hogy hol lehet hozzájutni ezekhez a szakirodalmakhoz, a recepcióshoz irányítottak, aki megmutatta a szolgáltatóház könyves részlegét, ahol kizárólag itt beszerezhető művek sorakoztak a polcokon.

Végül nyolc könyvvel tértem haza. Komolyan vettem a beígért ráhangolódást, mert már aznap este olvasni kezdtem az elsőt. Egy ókori hadvezérről szólt a történet, melyben saját élményeit örökítette meg a pergamenre rótt hieroglifákon. Meglehetős gyakorisággal csapatta meg fenekét, szinte minden hónapban sor került arra, hogy hasaljon egyet. Részint azért, mert több évtizedre visszatekintve katonai múltja során felettesei gyakorta ítélték negyven pálcaütésre, másrészt a fáraónak tett jelentéseit is gyakorta tette változatossá a bot, ilyenkor már ott a helyszínen, az isteni fáraó trónja előtt lökték hasra a testőrök, hogy gördülékenyebbé tegyék jelentését.

Ilyen alkalmakkor néhány mondat után segítették a megfogalmazás gördülékenységét, és mire jelentése végére ért, és felrántották a földről a testőrök, gyakorta az ötvenet is meghaladta a fenekére mért ütések száma. Mégsem berzenkedett ellene, mert bár utána napokig nyomta az ágyat borogatással feltört bőrén, de ezalatt pergamenre kerültek a hieroglifák, melyek megörökítették az utókornak ezen eseményeket.

Felemlékezte azon alkalmat is, amikor nem számított verésre, mert épp a sivatagi őrjáratot rótta embereivel, de nem sokkal visszatérésük előtt a fáraó utána menesztette néhány testőrét, akik se szó se beszéd lekapták a húsz körméről, és egy dűnén áthasaltatva, hogy kidomborodjék a feneke, egyikük a hátára, másikuk a lábára ült, míg ketten kiszámolták rá a fáraó üzenetetét, negyven sajgó botütést féltett seggére. A hadvezér felemlékezte azt is, hogy míg csapatta a fenekét, emberein járatta tekintetét, és halk, fegyelmezett nyögdeléssel nyugtázta az ütéseket. Levetkőznie nem kellett, hiszen egyszerű ágyékkötőt viseltek mind, ami szabadon hagyta az egész fenekét, csak a rést fedte el a rejtőzködő fenéklyukkal egy pánt. Meg is jegyezte ezen beszámolójában, hogy ideális viselet egy kis botozáshoz. Amikor a fáraó testőre végeztek elverésével, kipipálták a magukkal hozott listán a nevét, és továbbmentek, ő pedig sóhajtva tapogatta meg fenekét, megállapítva, hogy a testőrök igencsak értik a dolgukat.

Járőrtársa mellette maradt az alkonyulatban, és mivel aznap már nem volt ereje tovább menni, pihenéssel akarta tölteni az éji órákat. Ám járőrtársa másképp gondolta. Arra eszmélt, hogy nyomorú állapotát figyelmen kívül hagyva kezével és ajkaival szorgoskodik rajta, majd lekerült az ágyékkötő is, és a hadvezér elégedetten állapította meg, hogy figyelmes járőrtársa hajnalra éppen háromszor juttatta a gyönyörökbe, kétszer ajkai által, egyszer pedig ujjaival fenekébe hatolva tágította annyira a hadvezéri hátsót, hogy az kész legyen a behatolásra.

Katonai pályafutása alatt társai részéről nem ritkán részesült hasonló figyelmességben, de egyik legjobb élményeként emlékezett meg a sivatagi éjben történt fergeteges orgazmusáról, melyben járőrtársa részesítette.

Eddig jutottam az olvasásban, amikor megéreztem, hogy testem életre kel. Bár lehet, hogy nem volt olyan frenetikus orgazmusom, mint a seggbe kúrt hadvezérnek a sivatagban, de hosszú idő múltán mégis sikerült eljuttatnom magam a jóba. Fáradt-ernyedten, elégedetten aludtam el.

Vége