29 - szerelem

Jólesett ez a szabadság, ki is használtam minden téren. Egyúttal átgondoltam az egész életem. Jó ez nekem így? Mi az ami jó és mi az ami nem. Mérlegre tettem mindent. Azt is, hogy kilépek és új életet kezdek. Aztán belegondoltam hogy mondjuk ha új barátnőm lenne, akkor milyen lenne? Már annyira megszoktam, hogy kiszolgálom a nőket, ha mondjuk a nő lenne olyan típus, hogy ő szolgálna ki, azt nem is tudnám elviselni. Egyenlő felek? Már annyira megszoktam, hogy nem tudok nemet mondani, előbb utóbb elbillenne az egyensúly. És amilyen "szerencsém" van, megint alul maradnék. Talán inkább maradjon így, de kérném kellene engedményeket mert néha túl sok ez nekem. 

Meg is próbáltam, egyszer amikor felmentem kávét főzni magamnak, Zsu kint ült a teraszon. Megkérdeztem kér-e ő is, majd amikor kivittem megkérdeztem ülhetek-e mellé. Válaszul kérdően felhúzta a szemöldökét. 

- Mégis mit képzelsz? Nyújtom a kisujjam és megfogod a kezem? 

- Bocsánat Zsuzsanna kisasszony csak szerettem volna még beszélgetni. 

- Merész vagy, de legyen. Nem ülhetsz le, térdelj elém. 

Letérdeltem és próbáltam a szemébe nézni, miközben szemmagasságban a mellbimbói néztek velem farkasszemet a vékony topja alól. Folytattam az őszinteséget és elmondtam mekkora akaraterő kell nekem elviselni mindezt. Egyszer nyeltem egy nagyot és elmondtam hogy kérni szeretnék egy kicsivel fájdalommentesebb bánásmódot. Mosolyogva figyelt, felbátorodtam. Feltette lábait elém a kis asztalra. 

- Kérjél csak, tetszik ez nekem. Közben puszilgasd a lábujjaimat. A talpamat is. Úgy. Most a lábaimhoz beszélj, tőlük kérj engedményeket. 

Elvörösödtem, de folytattam. Kis porszemek voltak a talpán, azokat lenyalogattam és a lábujjaihoz beszéltem. Néha behajtotta őket. 

- Na, mit válaszoltak? Szerintem haladj feljebb. Még.. tovább. 

Hamar a puncijához értem és még mindig könyörögtem. 

- Beljebb, a nyelvedet érezzem. 

Már nemigen tudtam szavakat formálni de biztatott, hogy beszéljek csak. Hamarosan éreztem hogy nedvesedik, én csak elfojtott hangokat adtam ki, ő pedig kis sikolyokat. Miután elélvezett, nyájasan szólt hozzám. 

- Látod milyen kedves vagyok? Meghallgattalak. De tudod, nem én döntök rólad. És ha én döntenék akkor sem változtatnék a jó dolgokon. Tudd, hogy engem nem érdekel a te szenvedésed. Vagyis érdekel, de csak úgy, hogy élvezem látni, hallani és érezni. Majd beszélek Annával 

- Ne, kérem, inkább ne? 

- Már késő szolgácskám. És lebuktál mert látom ágaskodsz. Gyere csak közelebb. 

Elkezdte finoman rugdosni a golyóimat, de csak a pozíciót kereste, hogy erősebben tudjon rúgni, majd hamar sírásig fokozta. 

- Jé már nem is vagy olyan nagy fiú. És lám a könnyek is megjöttek. Tudod mit? Én is nedves lettem ettől, folytasd a nyelveddel. 

És valóban, nedves volt ott lenn, hamar elélvezett néhányszor. Majd felállt és elkuldött egy újabb tökön rúgással, amitől csak görnyedve tudtam járni. Még utánam kiáltott nevetve. 

- Gyere csak máskor is engedményeket kérni. 

Könnyes szemekkel botorkáltam a lépcsőkön lefelé és amint leértem valóban elsírtam magam, ezúttal a lelki fájdalom jött ki, éreztem hogy ez a sorsom és aligha tudok változtatni rajta. És megjelent egy új érzés is, valahogy élveztem kicsit azt a helyzetet ott fent, ahogy bánt velem Zsu, tetszett ő maga is, kicsit kezdtem beleszeretni. 

Folytatódik..