emlék

A lány hasalt a széken, kezei a széklábakhoz rögzítve, ragasztószalaggal. Csukott szemmel hallgatta a zajokat. Apró reccsenések a parkettán, Ura lépéseitől. A nadrágszíj Csátjának zörgése, majd a suhanó hang, ahogy a nadrág bújtatójából kisiklik a szíj. Apró zörgés ismét, ahogy a szíj a KÉZben összehajtódik. A lány a lélegzetét visszatartva, lehajtott fejjel vár, pisszenni sem mer. Hallja a lépéseket a háta mögött. A csend mégis a csontjáig hatol. Tudja, hogy hamarosan a fenekébe mar a nadrágszíj. Ura hangját hallja, mely halk, de mégis a zsigereibe hatol:

- Hányszor mondtam el, hogy itt az történik, amit én akarok?

A lány nyikkanni sem mer. Csattan az első ütés, a lányba végképp beszorul a levegő.

- Kérdeztem valamit!

- Sokszor, Uram.

- Most meg is tanulod.

A HANG halk, mégis bekúszik a lány minden sejtjébe, és ott visszhangzik. Záporoznak az ütések, a lány próbálja csendben tűrni, de az égő feneke egyre érzékenyebben szenvedi az újabb és újabb ütéseket. A szíj marja a bőrét, a fájdalom száguldozik a gerincén felfelé az agyáig és ott összeadódva nyögés és sikoly formájában bukik ki a száján. Már nem tudja visszatartani a fájdalmának hangjait, ahogyan a könnyeit sem, sírni kezd. A könnyei végigfolynak az arcán, egy részük koppan a parkettán. Próbálna mozogni, elhúzni magát, de nem megy, a csuklói fájdalmasan feszülnek a ragasztószalag fogságában. Tűrnie kell, hibázott, a következmény pedig a büntetés. Izzadni kezd, nem tudja már, hány ütést kapott eddig. Sírva várja a végét. Egyszer abbamaradnak az ütések. Akkor veszi észre, hogy reszket az egész teste.

A HANG:

- Mi az elsődleges dolgod?

- Engedelmeskedni, Uram. - nyekergi a lány a könnyeit nyelve.

-Mégis engedetlen voltál.

A lányt elönti a szégyen, hogy ellent mondott imádott Urának. És újra elönti a fájdalom is, a nadrágszíj kíméletlenül súlyt rá újra és újra. Izmai kezdenek elernyedni, már megadóvá vált, teste fogadja az ütéseket, már nem akar kitérni előlük, mert a szelleme fejet hajtott, befogadóvá vált, de könnyei továbbra is áztatják a parkettát. Már csak sírni tud, többre nincs ereje, átadta magát a kínnak. Egyszer csak csend lesz. A feneke azonban továbbra is lüktetve ég.

-Felizgultál?

A lány nem hazudhat, hiszen tudja, hogy az Ura mindent tud.

-Iiiigen, Uram.

-Akkor élvezz el!

A lány megijed. Hát hogyan élvezzen el így, fájdalmak közepette. Ekkor váratlan segítséget kapott. Ura tenyerét érzi a pőre hátán. Összerázkódott, a gerincén át futott az érzés az agyáig: orgazmus. A hüvelyének izmai összerándultak, mintha egy falloszt szorított volna és hullámként átbukott rajta a fájdalmas gyönyör. Élvezett. Nem tudta hirtelen hol van, csak a TENYERET érezte a hátán. Az izzadtságcseppek keveredtek a könnyeivel, mégis élvezett, mert Ura ezt akarta. Azt érezte, elpattan a gerince, olyan elemi erővel robbant ki belőle az orgazmus, amely nem az övé volt, hanem imádott Uráé. Neki élvezett. Már nem fájdalomtól sírt, hanem az ijedtségtől, hogy képes erre. Elhagyta az utolsó ereje, lógott a feje, és sírva lihegte az orgazmus utolsó morzsáit a szobába. Csend lett. Ura eloldozta a kezeit, de rászólt, hogy ne mozogjon. Gyengéd kezek kentek krémet a sajgó és feldagadt fenekére. Elöntötte a béke. Hálát érzett és biztonságot. Megkapta a feloldozást a bűnei alól, így megkönnyebbülten pityergett. Amikor feltérdelhetett, finom csókot lehelt a KÉZre, amely korábban a szíjat tartotta, és hálásan megköszönte a büntetést.

Megkönnyebbült.