Kati markában
2011. 12. 11. 19:51 | Megjelent: 1705x
Kati markában (írta Cactus fordította wasderes)
„Kati, gyerünk…szállj már le rólam” mondtam a csokiszín félvér lánynak, de Ő csak tovább trónolt a mellkasomon. „Mi a gond Tomiboy? Bosszant ha egy lány lever?” kérdezte vissza tettetett gyengédséggel, gúnyolódva. Combjaival közben még szorosabban összeszorította a karjaimat. Valóban megalázó módon csapdába szorultam alatta. Hanyatt feküdtem, karjaimat a fejem fölé nyújtva a földhöz szögezte és térdei közé fogta. Mellkasom felső részét ülve meg, ölét az államhoz nyomta. Megalázó helyzetem közben erotikusnak is találtam. Arcom a szép Kati ágyékához közel…lihegtem.
Az egész hercehurca úgy kezdődött, hogy egy kicsit megcsikiztem. Együtt tanultunk a lakásomon és úgy gondoltam nem árt egy kis szünetet tartanunk. Zsigereimből jött az inger, hogy megérintsem kemény, izmos testét. Csiklandozni kezdtem, míg végül a nevetés már szinte fájt neki. Jajongott, hogy hagyjam abba, de ez engem csak újabb akciókra tüzelt. Végül egy nagy lökéssel ledobott az ágy mellé a földre. Harciasan nekem esett és rövid birkózás után azon vettem magam észre, hogy mozdulatlanná szegezett, rajtam ül és hullámzó kebellel szuszogja ki magát.
"Katiii… szállj le!" nyögtem. Kínlódva vonaglottam, emelgettem a csípőm, de nem tudtam egyensúlyából kimozdítani. Jól leszorított. „Azt akarod ezzel mondani, hogy nem élvezed ezt a helyzetet?” kuncogta, majd hirtelen mindkét kezével a hajamba markolva felrántotta a fejem és az arcom belenyomódott a puncijába. „Azt hiszed nem tudom, hogy mennyire rám vagy gerjedve?” suttogta és az arcom közben fogva tartotta a nyirkos bugyiban. Igaza volt. Nagyon sokat ábrándoztam róla. Gyönyörű volt, karcsú és izmos. Kreol bőre és fekete haja mindig magára vonzotta a tekintetem. Ma különösen bombázóan nézett ki…és így alulról, ahogy felcsúszott rövid szoknyája alá húzta a fejem.. messze fölöttem feszes pólójában hullámzottak nagy keblei. Huhh.
Évek óta próbáltam minél több időt a közelében tölteni, segítettem neki a gyakorlati feladatokkal. Programozói szakon vett órákat, mint én. Barátnőm Angéla sokszor szóvá is tette miért lógok annyit a csajjal. Kati kihasznált, tudtam jól… de nem bírtam nem segíteni neki mindenben.
Hátrébb csúszott és végül nagy levegőt vehettem. Nemi szervének illata mélyen felszántotta az agykérgem. Kitágult pupillákkal, részegen bámultam fel alakjára. Fölényesen mosolygott le rám, combjainak foglyára. „Tudod jól, hogy ez izgat téged. Azt kívánod: bárcsak meztelenül ülnék rajtad, nem?” folytatta gyötrésem. „Az álmod valóra válna ha a csupasz puncim nyomnám a szádra!” kuncogott.
Még azzal együtt is, hogy teljesen felizgatott, a lealázó helyzet tudata egy kis küzdelemre sarkalt. Próbáltam ledobni, felhidaltam…hasztalan. Akkor a lábaimat felemelve megkíséreltem hátrarántani. Ennek azután csak az lett az eredménye, hogy a lábaimat is csapdába ejtette. Hóna alá szorította és lassan előre hajolva kipréselte belőlem a maradék levegőt és ellenállást. Reménytelenül pihegtem, majd elájultam. A teljes vereség érzését csak fokozta ahogy büntetlenül gúnyolódott rajtam. Domináns helyzete valami eddig ismeretlen agyi gyönyört okozott. Meg sem próbáltam ellenkezni amikor kis bugyiját újra a számra tapasztotta és elvette a lélegzetem. Sem testben sem lélekben nem tudtam már megakadályozni erotikus játszadozását. Időnként felemelkedett kicsit és a szemembe bámulva gúnyosan, izgatóan mosolygott csak. „Mi a helyzet Tomikám? Gondot okoz a légzés?” azután visszaült a számra. Csípőjét előretolva dörzsölte a punciját az orromhoz. Láthatóan nagyon élvezte és nekem telelett az orrom nőiségének aromájával. Bénultan pihegtem bele nedvesedő bugyijába. „Jaaajjj.. de élvezem! Megtaláltam a neked való helyet!” nevetett izgatottan. Kezdte magát kielégíteni az arcomon. Az oxigénhiánytól fényes foltokat láttam, levegőért kezdtem siránkozni…de Kati egyre vadabbul lovagolta az arcom és nyögéseim belefúltak puncijába. „Vegyél mély levegőt, mert most élvezek az arcodra először!” súgta és hosszan, erősen nyomakodva fokozta az iramot…. Azután mélyet sóhajtva meg-megrándulva elélvezett. A tudat, hogy az arcomat használja fokozta az én kéjvágyam is. Megalázó helyzetem egyre izgalomban tartott, kő merev volt a péniszem.
„Kati, szállj le kérlek… alig kapok levegőt!” kérleltem újra amint visszatért és kicsit felemelkedve levegőhöz juttatott. „Nem érdekel! Én élvezem és egész éjjel tudnám ezt csinálni!” kacagott fel. Lökésszerűen oda-odadörzsölte újra a nedves kis bugyit az arcomra. Orrom és a szám ragadt forró nedvességétől. „Mély levegő!” vezényelte és teljesen letapasztotta lélegzetem útját. Hosszan kitartott és én rémülten vergődtem ismét. Egyre gyengébb lettem az oxigénhiánytól. A fejem kóválygott és azt hiszem újra kielégítette magát az arcommal, miközben az ájulás határán voltam. „Istenem! Ez nagyon jó volt! Órákig tudnék játszani a mihaszna képeddel!” mondta. Nem voltam már közben se élő se holt. „Azt teszek veled amit csak akarok!” nevetett le rám. „Kényelmesebb pozíciót keresünk.” közölte és felállt rólam. Vetkőzni kezdett, én szédelgő fejjel bámultam alakját. „Tudom, hogy régóta szeretnél már látni csupaszon! Gyere kússz ide!” parancsolta és a díványra ülve széttárta combjait. „Angéla…Angéla itthon lesz mindjárt! Kati…kérlek!” nyögtem és bambán bámultam feszes, nagy melleit. „A kis nyavalyás! Majd lelovagolom az ő pofiját is!” kacagott fel Kati ördögi árnyalattal hangjában. Előre hajolva a hajamba markolt és a fejem egyetlen, erőteljes mozdulattal combjai közé húzta. Előtte térdeltem és az izmos lábak a nyakamra fonódva fogva tartottak ismét. Finoman borotvált ölébe bámultam és Ő egyre közelebb húzta az arcom lucskosan nedves puncijához. „Hogy tetszik amit szagolsz Tomiboy? Fogadok imádod!” nevetett rajtam szemtelenül és egy rántással az orrom, szám belefúródott a meleg nedvességbe. Azonnal fulladozni kezdtem, de erős kézzel húzta a hajam és a combjai satuként szorítottak. „Mondd hogy imádod! Halljam!” parancsolta és egy kis lélegzethez juttatott. „Gyönyörű! Imádom!” nyögtem és ezzel mintha valami gát végleg átszakadt volna. Felfogtam, hogy szabad akaratomból sem tudnék más helyzetet felvenni már.. csak számmal a puncijában térdelnék előtte tovább. „Imádom.” nyögtem még újra és újra. Felállt és a hajamnál fogva hanyatt rántott. Megigézve pillantottam fel rá amint arccal lábaim felé nézve lassan rám ereszkedett és a mellemre ült. Tökéletes, kerek feneke volt. „Próbáljuk ki így is!” mondta és lassan hátrafelé csúszva közeledett az arcomhoz. Orrom és szám egy pillanattal később eltűnt a formás kerek farizmok között és Kati teljes súlyával rám nehezedve ismét elvette a lélegzetemet. „Bizonyos értelemben régóta nyalod már a seggem Tomika.” nevetgélt valahol fenn magasan felettem. „Lássuk valójában is meg tudod e tenni nekem!” Már teljesen betört. Semmiféle ellenállásra nem voltam képes. Női illata és a vele elegyedő popsiszag bénulttá tette az agyam. Engedelmesen és izgatottan előrenyomtam a nyelvem és belenyaltam a fenekébe. Még érzékeltem az állam körüli motozásból, hogy Kati az ujjaival izgatja közben magát. Amikor felért a csúcsra teljes súlyával rám ült és teljesen elzárta a levegő útját. Kapkodva mozdultam de a kezeim lefogta. Csak arra emlékezem, hogy amikor újra „kivilágosodott” már bugyiban, szoknyában állt felettem. Hegyes tűsarkú cipőjét a mellkasomra tette és a húsomba nyomta. „Hát ez nagyon jó volt! Miért nem csináltam veled már korábban is. Osztályon felüli seggnyalóm vagy. Ezentúl gyakrabban fogod ezt megtenni nekem! Világos?” Kati fénylő tekintete és az önbizalom ahogyan a törvényt meghozta felettem minden álmomat felülmúlta. Úgy éreztem semmi vagyok, lábtörlője és kutyája, igazi önkéntes seggnyalókája. „Igen.” csak ennyit tudtam kinyögni. Formás lábával az arcomra lépve folytatta szabályait: „Mostantól nem elégszem meg azzal, hogy segítesz a pályamunkákban! Az én gépemen is dolgozni fogsz, hogy több szabadidőm legyen! Mindent megteszel nekem amit parancsolok! Ez lesz a következő lépés és végül teljesen a rabszolgámmá teszlek!” „Igen.” sóhajtottam halkan válaszul. „Csókold meg a lábam!” csattant fel Kati hangja és én boldogan, alázatosan megcsókoltam a cipőjét. Teljesen átadtam magam a pillanatnak, szemernyi ellenállás sem maradt bennem. A hajamnál fogva négykézlábra állított és formás, kerek hátsójához húzta az arcom. „És most csókold meg a seggem!” Csípőre tett kézzel nevetett rajtam ahogy hátulról szoknyája alá fúrtam az arcom és szép fenekét csókolgattam. A kanapéra ült és ujjával odaintett. „Csússz ide szépen a térdeiden szolga!” Előtte térdeltem és izmos lábait bámulva ismét merevedni kezdtem. „Könyörögj egy kicsit, hogy a cipőmet megcsókolhasd újra!” „Engedd meg –kértem- ,hogy a cipődet megcsókolhassam újra!” „Gazdám!” tette hozzá Kati szigorú arcot vágva. „Gazdám.” nyögtem és előrehajolva csókolgatni kezdtem a sexis női cipőket. Bal lábát felemelve a fejem újra a szőnyegre nyomta, így trónolt egy percig.
Az ajtózár kattant, kulcs csörrent. „Valaki megérkezett!” kacagott fel harsányan Kati és nekem elállt a szívverésem.
folytatás következik
Hozzászólások (1)