Szerepcsere 9
03. 22. 15:54 | Megjelent: 1137x
A lány leült a kanapé szélére, engem maga elé húzott. Ott álltam előtte, az ágaskodó farkam pont az arca előtt. Lassan végigsimította a kezével a makkomtól egészen a zacskóm aljáig. Lassan cirógatta. Úgy lüktettem, hogy már fájt. Aztán megmarkolta a golyóimat, keményen, agresszíven, úgy, hogy felnyögtem a fájdalomtól. Lassan előrehajolt, és végignyalta a tövétől a végéig. Miután ezt többször egymás után megismételte – közben a golyóimat markoló keze nem engedett a szorításból – bekapta a farkam hegyét, és a nyelvével masszírozta.
Normál esetben, ha a saját szerepemben történik ez, már belemarkoltam volna a hajába és tövig döftem volna a faszomat a szájába úgy, hogy fuldokoljon ahogy a torkát baszom. de most, szolgaként ezt nem tehettem. Csak szenvedtem a szorításától, és a be nem teljesült vágytól, hogy a nyálas, forró szájába érezhessem végre a farkamat.
És akkor megtörtént. Hirtelen rácsúszott, és tövig nyelte. Én az orgazmus határán voltam, de a szorítása hirtelen erősödött, ami olyan fájdalommal járt, hogy az orgazmus lehetősége egy pillanat alatt elillant, mint lehetőség. Vadul szopott. nagyon élvezte. Engem pedig rettentően izgatott.
_ Nyaljál ki szolga! – parancsolta, és elengedte a golyóimat. Hatalmas megkönnyebbülés volt, ahogy a szorítása engedett.
Letérdeltem, és vadul nyalni kezdtem. Ő hátra dőlt és a lábait szétterpesztette, és megemelte, így a feneke lyukához is hozzáfértem. Felváltva nyalta a testének mindkét nyílását.
Közben a párom és a szőke lány mellénk telepedtek a kanapéra, és izgatottan figyelték, mit művel velem a barátnőjük.
A szerelmemet láthatóan felizgatta a kiszolgáltatottságom, és az ahogyan engedelmeskedek minden utasításukra. Láttam, ahogy csillog a nedvesség a puncijában, és az ajkak között. Mellé feküdt a fekete lánynak, és hagyta, hogy a szőke ugyanúgy kényeztesse a nyelvével, ahogyan én a feketét.
Hangosan élveztek felváltva, többször is.
Ekkor azt parancsolták, hogy feküdjek hanyatt a kanapén. A farkam úgy ágaskodott a mennyezet felé, mint egy zászlórúd. A szőke lány a számra ült, a párom lassan rácsúszott a farkamra. Csókolóztak rajtam, közben lassan ritmusosan dugott a barátnőm, én pedig a szőke lány puncijába fulladtam majdnem a rengeteg izgalmi váladéktól.
folyt.köv.
Hozzászólások (0)